Ballack Lahm miatt hagyta ott a németeket?

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 12:30
null
A kép csalóka, Lahm (balra) és Ballack között nem biztos, hogy felhőtlen a viszony (Fotó: Action Images)
A nemcsak kiváló játékával, hanem páratlan csapatszellemével is kitűnő német válogatottban kitört az első vita, amely szakértők szerint a lehető legrosszabbkor jött egy nappal a Spanyolország elleni világbajnoki elődöntő előtt.

A nézeteltérést az ideiglenes csapatkapitány, Philipp Lahm robbantotta ki: a Bayern München 26 éves hátvédje ugyanis egy interjúban kerek perec kijelentette, hogy a kapitányi karszalagtól – amelyet a sérült Michael Ballacktól örökölt – nem szívesen válna meg, önkéntesen semmi esetre sem. Mindennek hallatán Ballack, aki az Argentína elleni mérkőzést – németországi rehabilitációját megszakítva – már a helyszínen szurkolta végig, ott hagyott csapot-papot és azonnal hazautazott.

Sajtóértesülések szerint Lahm egyfajta közvetett hadüzenettel felérő nyilatkozata zavart okozott a válogatottban. A játékosok többsége ugyanakkor az ideiglenes csapatkapitány mögé állt, így a legtekintélyesebb labdarúgókból, Per Mertesackerből, Bastian Schweinsteigerből, Miroslav Kloséból és Arne Friedrichből álló csapattanács is. Schweinsteigerrel az élen elismerték ugyan, hogy örültek a Chelsea-ből „száműzött" és épp a napokban a Bayer Leverkusenhez igazoló, 33 éves volt csapatkapitány látogatásának, szavaikból azonban az tűnt ki, hogy Ballack már nem áll olyan közel hozzájuk. Lahm ugyanakkor az egyik kedvencnek számít, és ideiglenes csapatkapitányi teendőit is sikeresen, társait lelkesítve látta el.

Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere szerdai televíziós nyilatkozatában sajnálatosnak nevezte a történteket. Igyekezett kisebbíteni a vita súlyát, és próbálta egyformán aláhúzni Ballack korábbi és Lahm jelenlegi érdemeit. Azt viszont hozzátette, hogy az ideiglenes „vezér" meglehetősen szerencsétlenül időzítette a kijelentését.

„A kapitányi karszalaggal kapcsolatban a döntés Joachim Löw edző kezében van" – tette hozzá Bierhoff, s egyben a reményét fejezte ki, hogy – amennyiben a német válogatott sikerrel veszi a spanyol „akadályt" – Ballack a döntőre visszatér a csapathoz.

Mindennek ellenére változatlan a bizakodás a német táborban. Szakértők valószínűnek tartják, hogy a világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettjének, illetve sztárjának számító Thomas Müller helyett – aki sárga lapjai miatt nem szerepelhet – Piotr Trochowskit küldi a pályára a tréner. Más változás ugyanakkor minden valószínűség szerint nem lesz az Argentína ellen győztes csapatban.

Az újságok felhívták a figyelmet arra, hogy a dél-afrikai világbajnokságon eddig elért német sikerekhez jelentős mértékben járult hozzá a "spanyol iskola". A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság döntőjében éppen a spanyoloktól elszenvedett sima vereség után ugyanis a szövetségi kapitány azt tűzte ki célul, hogy a szemet gyönyörködtető, játékos spanyol stílust a német válogatottnál is meghonosítja. A jelek szerint az ötlet eddig kiválónak bizonyult, és a lapok egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy a németeket épp a "spanyol fegyver" juttatja be a döntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik