Az Uruguayt legyőző németeké a bronzérem

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 20:11
null
A TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Németország labdarúgó-válogatottja végzett a harmadik helyen a dél-afrikai világbajnokságon, miután fordulatos, sok helyzetet hozó mérkőzésen 3–2-re nyert Uruguay ellen.

A dél-amerikaiak kezdő csapatába visszatért eltiltása után Luís Suárez, míg a németeknél az influenzás Lukas Podolski mellett beigazolódtak a Philipp Lahm és Miroslav Klose kimaradásáról szóló hírek is, a kapuban pedig Manuel Neuer helyett Hans-Jörg Butt állt. 

A mérkőzés elején gyorsan besárgult két német játékos is: Dennis Aogo egy kemény belépőért, míg Cacau azért kapott figyelmeztetést, mert kézzel hárította Diego Forlán szabadrúgását. Az uruguayi csatár másodjára nem sokkal tekert a jobb felső sarok fölé.

Nem sokkal ezután Arne Friedrich majdnem megszerezte második válogatottbeli gólját – az elsőt Argentínának lőtte a negyeddöntőben –, ám Mesut Özil szögletét követően a lécre fejelt, a kipattanó után pedig Thomas Müller ismétlését Martín Cáceres blokkolta.

A 19. percben ismét egy kipattanóra érkezett Müller, aki ezúttal már sikerrel járt. Bastian Schweinsteiger távoli lövése jött ki Fernando Musleráról, a Bayern csatára pedig közelről nem hibázott. 0–1

Nem sokáig örülhettek azonban a németek, mivel vezetésük tíz percig sem tartott ki. Az egyenlítő gól is Schweinsteigertől indult, hiszen ő veszített labdát a középpályán, Suárez tökéletesen tálalt a bal oldalon száguldó Edinson Cavani elé, aki az átvétel után Butt mellett a bal alsóba helyezett. 1–1

Közben elkezdett szakadni az eső, de az igazi hidegzuhany az lett volna Németország számára, ha Suárez a 41. percben ki tudja lőni a jobb alsó sarkot, ám az uruguayi csatár nagy helyzetben néhány centit tévedett. Az első félidő után 1–1-re áll a harmadik helyért vívott mérkőzés, amely remek iramot és sok helyzetet hozott.

A második játékrész elejét alaposan megnyomta Uruguay, és nem is eredménytelenül. A 48. percben Cavani, majd Suárez próbálkozását még hárította Butt, kicsivel később azonban Forlán már megoldhatatlan feladat elé állította a kapust. Jobb oldali támadás végén Árevalo Ríos emelt a tizenhatos vonalánál álló csatárhoz, aki kapásból lelőtte a földre a labdát, amely a megdermedt Butt mellett a kapu bal oldalába vágódott. 2–1

A németek azonban még gyorsabban egalizáltak, mint Uruguay az első félidőben. Jerome Boateng adott középre a jobb oldalról, Muslera borzasztóan jött ki, Marcell Jansennek pedig így nem volt nehéz az üres kapuba fejelnie. 2–2

A csapatok ezt követően sem vettek vissza a tempóból, ám újabb gól nem akart születni. Joachim Löw Stefan Kiessling, Oscar Tabárez pedig Wálter Gargano pályára küldésével próbált frissíteni csapatán.

A német pontrúgások az egész meccsen veszélyt hordoztak magukban, a 82. percben pedig egy ilyen szituáció után szerezte vissza a vezetést a Nationalelf. Özil ívelt középre szögletből, Diego Lugano térdéről Sami Khedira elé pattant a labda, a középpályás pedig okosan fejelt a hosszú sarokba. 2–3

Kiessling a 88. percben el is dönthette volna a mérkőzést, ám óriási ziccerben kapásból fölé lőtt.

Uruguay a 93. percben még egy utolsó lehetőséget kapott az egyenlítésre, de Forlán jó helyről elvégzett szabadrúgásból csak a lécet találta el, így Németország „megvédte" harmadik helyét, 2006-hoz hasonlóan ismét bronzérmesként zárt.

A TELJES JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik