Válogatott: a Storck-csapat négy góllal győzött Ausztriában

KERÉNYI ERVIN (AUSZTRIA)KERÉNYI ERVIN (AUSZTRIA)
Vágólapra másolva!
2016.05.13. 19:19
null
A nagyválogatott az U21-esekkel játszott Ausztriában(Fotó: Földi D. Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott az ausztriai edzőtáborában felkészülési mérkőzésen 4–0-ra nyert az U21-es nemzeti csapat ellen.

Hiába az 500 km-es távolság, így is „Hajrá, magyarok!” felkiáltás kíséretében érkeztek meg a magyar A-válogatott és az U21-es csapat labdarúgói a Bad Kleinkirchheim-i futballpályához, ahol a két nemzeti csapat felkészülési jelleggel mérkőzött meg egymással.

A labdarúgókat maroknyi újságíró és fotós várta a pálya fából készült lelátója mellett, a hangos fogadtatásról az Ausztriában nemzetközi labdarúgó-tornán résztvevő Pestszentimrei SK, illetve a Gloriett sportegyesületek futballistapalántái gondoskodtak.

„Nézd, ott van Király és Dibusz!”

– Ti melyik csapatnak szurkoltok?
– Én a Böde Daniéknak!

A lurkók Izgatottsága csak fokozódott, amikor kiderült, hogy a bemelegítés közben közös fotót készíthetnek a sérülés miatt nem bevethető Elek Ákossal és Németh Krisztiánnal. A rehabilitációs tréningeket végző futballisták mosolyogva állták a gyerekhad lerohanását.

Az A-válogatott pörgős bemelegítését Szélesi Zoltán és Andreas Möller vezette, Bernd Storck szövetségi kapitány a kispadról figyelt. Az U21-es válogatott megbízott kapitánya, Oscar Corrochano a gyepen végezte a megfigyelést, segítője, Róth Antal dirigálta a fiatalokat.

Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, bár az eredmény másodlagos volt (Fotó: Földi D. Attila)
Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, bár az eredmény másodlagos volt (Fotó: Földi D. Attila)

 

A mérkőzés Andó-Szabó Sándor sípszavára vette kezdetét, a tiszta fehér mezben pályára lépő U21-es csapat mintha frissebben mozgott volna, de az első percek kiegyenlített játékot hoztak.

Bernd Storck védelmében nem volt kimondott meglepetés, hacsak Lang Ádám kispadon kezdetése nem az, bár ebből aligha lehet messze menő következtetést levonni. A középpálya közepén Pintér Ádám párja Vida Máté volt, a két szélen Sallai és Bese kapott lehetőséget, előbbi góllal hálálta meg a bizalmat.

A „nagyok” már a 8. percben megszerezték a vezetést, ekkor Vida Máté szöglete után Pintér Ádám bólintott Nagy Gergely kapujába, 1–0. Öt perc elteltével az egyetlen csatár, Lencse László kapott remek kiugratást, higgadtan elvitte a kapus mellett és a kapuba gurított. 2–0

Király Gábor leghátsó emberként igazi vezérként irányította a csapatot, szinte folyamatosan hallani lehetett a hangját. Az A-válogatott szép lassan a mezőnyben is uralni kezdte a meccset. A 15. percben Sallai Roland a rövid felsőbe bombázta a harmadik gólt. 3–0

A 22. percben Nagy Dominik harcolt ki tizenegyest, de Prosser Dániel nem célzott pontosan, a lécre bombázta a labdát, így elmaradt a szépítés.

Nagy Ádám jól mozgott a pályán, ezúttal támadóbb felfogásban, az egyetlen csatár mögött küldte pályára a kapitány. A válogatott kezdőcsapatából kirobbanthatatlan Fiola Attila a 26. percben mutatta be első veszélyes felfutását, de beadása nem ért célba.

Négy gólt szerzett Storck csapata (Fotó: Földi D. Attila)
Négy gólt szerzett Storck csapata (Fotó: Földi D. Attila)

 

Az U21-es csapat többnyire a védekezéssel volt elfoglalva, a labdatartás és a támadások vezetése kimondottan gondot okozott a fiataloknak, akik elvétve jutottak csak Király kapujának közelébe.

„Ez az! Forintos labda!” – kiabálta Király Gábor elismerően Pintér Ádám Sallai Rolandnak címzett hosszú labdáját követően. És ez a támadás is góllal fejeződött be, Sallai centerezését Korcsmár Zsolt passzolta a rövid alsó sarokba, ez volt az első játékrész utolsó mozzanata. 4–0

MÁSODIK FÉLIDŐ

A szünetben Storck cserélt néhányat. Böde Dániel állt be Lencse László helyére, Gera Dániel Fiola Attilát váltotta, de feljebb is húzódott, Bese pedig vissza a védelem jobb oldalára. Pintér Ádám helyett Kocsis Gergő állt be. Gera Dániel az U21-es válogatott keretétől került át erre a félidőre a „nagyokhoz”, akiknek a kerete most még nem teljes, ezért kevés cseréjük volt.

Ugyanezen okból a szintén az U21-es keretbe meghívott Nagy Dominik pedig az A-válogatott kispadján foglalt helyet a második félidő kezdetén, az U21-esek sort cseréltek, ez valamelyest érződött is az első pecekben.

Egy óra elteltével Talabér Attila balról érkező kemény lövése dolgoztatta meg Dibuszt, az A-válogatott tagjain pedig azt lehetett érezni, hogy Bernd Storckék dolgoztatták meg őket keményen az elmúlt napokban. Kevesebb volt a labda nélküli mozgás, a passz, a gólhelyzet és a gól is az első félidőhöz képest.

BERND STORCK ELÉGEDETT

„Nem kell túlértékelni az eredményt, hiszen az U21-es csapat ellen léptünk pályára. Összességében elégedett vagyok azzal, amit láttam, jól mozogtak a játékosok, gyors futballt mutattak be és sok helyzetet alakítottak ki.”

A kapitány további értékelését ide kattintva olvashatja el!

Nagy Ádám szinte mindenhol feltűnt, Sallai Roland és kreatív megoldásaival emelkedett ki a mezőnyből, utóbbi remek kiugratással hozta helyzetbe Böde Dánielt a 65. percben, de kimaradt a Fradi-csatár helyzete.

A 69. percben Gera Dániel lebicegett a pályáról, Nagy Dominik állt be. A 77. percben Korcsmár kapott a lábához, a combját fájlalta, az U21-eseknél az első félidőben pályára lépő Kecskés Ákos pótolta az utolsó 10 percre.

A második félidő összességében nem hozott sok izgalmat és eseményt, Bernd Storck döntésére a találkozó 84 percnyi játék után véget is ért.

Az A-válogatott az első félidőben szerzett góloknak és biztosan záró védelmének köszönhetően 4–0-ra legyőzte az U21-es csapatot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ausztria,
Bad Kleinkirchheim
MAGYARORSZÁG (A-válogatott)–MAGYARORSZÁG (U21-es válogatott) 4–0
A-VÁLOGATOTT: Király (Dibusz 45.) – Fiola (Gera D. 45., helyette Nagy D., 70.), Juhász, Korcsmár (Kecskés, 77.), Korhut – Bese, Pintér (Kocsis 45.), Vida, Sallai – Nagy Á. – Lencse (Böde 45.). Csere: Lang. Szövetségi kapitány: Bernd Storck.
U21-ES VÁLOGATOTT. 1. félidő: Nagy G. – Botka, Kecskés, Bobál D., Nemes – Nagy D., Berecz., Németh M. – Zsótér, Prosser, Novák. 2. félidő: Székely – Talabér, Lenzsér, Baki, Szivacski – Holender, Haris, Madarász, Ádám – Cseke, Novothny. Szövetségi kapitány: Oscar Corrochano.
Gólszerzők: Pintér (8.), Lencse (13.), Sallai (15.), Korcsmár (45.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik