Szerb-albán: a miniszterelnök testvére irányíthatta a drónt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 07:12
null
A zászló, ami miatt kitört a balhé
Mint ismeretes, kedden félbeszakadt a Szerbia–Albánia Eb-selejtező (amelyen vendégszurkolók nem vehettek részt), miután a játéktér felett megjelent egy drón, ami Nagy-Albániát ábrázoló zászlót húzott magával. A magyarszo.com szerb sajtóértesülésekre hivatkozva arról ír, hogy az akciót az albán miniszterelnök testvére szervezhette.

 

A 42. percben félbeszakadt a Szerbia–Albánia labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés. A légtérben megjelent egy drón, amely egy albán zászlót húzott magával. A szerb drukkerek rakétával (!) megpróbálták leszedni, sikertelenül. A szerb Sztefan Mitrovics azonban „leszállásra kényszerítette” az eszközt, amelyet az albán játékosok kiszedtek a kezéből. Ezek után bementek a szurkolók is a pályára, s ezért az angol játékvezető, Martin Atkinson félbeszakította a találkozót, majd később le is fújta.

Mivel a szervező Szerbia nem tudta garantálni a vendégjátékosok biztonságát és a verekedés során néhány néző is beszaladt a pályára, a Szerb Labdarúgó-szövetséget biztosan megbünteti az UEFA, s büntetésre számíthatnak azok az albán játékosok is, akik rátámadtak a drónt megszelídítő Mitrovicsra – írja cikkében a Magyar Szó online.

A vajdasági magyar oldal szerb forrásokra, az RTS és a Novosti értesüléseire hivatkozva azt is hozzáteszi, hogy Orfi Rama, az albán miniszterelnök, Edi Rama testvére szervezhette meg az akciót. Orfi Rama a Partizan stadionjának díszpáholyában nézte a találkozót, az incidens után azonnal őrizetbe vették.

Belgrádi sajtóértesülések szerint Orfi Rama amerikai útlevelet mutatott fel őrizetbe vétele során, s habár a Szerb és az Albán Labdarúgó-szövetség megegyezése szerint a találkozón nem lehettek volna jelen albán szurkolók, Rama a díszpáholyban az Európai Unió egyik nagykövetének közbenjárására volt jelen. A Blic információi szerint Ramánál megtalálták azt a távirányítót, amely segítségével irányította a drónt.


I-CSOPORT

SZERBIA–ALBÁNIA 0–0 – a 42. percben félbeszakadt
Belgrád,
Partizan Stadion. V: Atkinson (angol)
SZERBIA: Sztojkovics – Ivanovics, Mitrovics, Nasztaszics, Kolarov – Tosics, Gudelj, Matics, Tadics – Djuricsics – Lazovics. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
ALBÁNIA: Berisha – Hysaj, Cana, Mavraj, Agolli – Kukeli – Lila, Xhaka, Abrashi, Lenjani – Blaaj. Szövetségi kapitány: Giovanni de Biasi

DÁNIA–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0)
Koppenhága, Parken. V: Brych (német)
DÁNIA: K. Schmeichel – L. Jacobsen, Kjaer, Agger, Boilesen (S. Poulsen, 58.) – Höjbjerg, Kvist – Vibe (Bech, a szünetben), Eriksen (Kahlenberg, 84.), Krohn-Deli – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
PORTUGÁLIA: Patricio – Cedric, R. Carvalho, Pepe, Eliseu – Moutinho, W. Carvalho, Tiago (Quaresma, 84.) – Danny (Éder, 77.) – C. Ronaldo, Nani (Joao Mário, 68.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
G: C. Ronaldo (95.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 3 1 1 1 3–3 0 4
2. Albánia 2 1 1 2–1 +1 4
3. Portugália 2 1 1 1–1 0 3
4. Szerbia 1 1 1–1 0 1
5. Örményország 2 1 1 2–3 –1 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik