Holland-török, magyar-görög - a hétvége top 10 Eb-meccse

Vágólapra másolva!
2015.03.25. 21:16
null
Három nemzeti csillag, 322 válogatottság: Robin van Persie (96), Iker Casillas (160), Dzsudzsák Balázs (66). Fotó: AFP. Reuters
Huszonhat mérkőzést rendeznek a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének keretében péntektől vasárnapig, és bár mindegyiknek megvan a maga jelentősége, akadnak köztük kiemelt figyelemre méltók. Nézzük, szerintünk mely csaták lesznek a legkiélezettebbek, melyek alkotják a hétvégi top 10-et!

 

1. HOLLANDIA–TÖRÖKORSZÁG (A-csoport)

A csoportot vezető Csehország és a mögötte haladó Izland – ne felejtsük el, a hollandok és a törökök két legyőzőjéről beszélünk! – az eddigi formát és a szombati ellenfél erősségét figyelembe véve várhatóan három ponttal gyarapodik, és ha így lesz, még nagyobb nyomás nehezedik a Hollandia–Törökország csoportrangadó esetleges vesztesére.

Különösen, ha a vendégcsapat húzza a rövidebbet Amszterdamban, hiszen Fatih Terim legénysége csupán négyhez jutott hozzá az eddig megszerezhető 12 pontból. A vb-bronzérmes hollandok ötvenszázalékos teljesítménye sem kiált aranybetűkért, de a 19 tétmérkőzés óta tartó hazai győzelmi sorozatnak azért így is van súlya!

2. SPANYOLORSZÁG–UKRAJNA (C-csoport)

Mindkét csapat leckét kapott a szlovákoktól – Ukrajna odahaza, Spanyolország idegenben –, így az egymás elleni meccs tétje első körben ez: ki tud lépést tartani az egyelőre százszázalékos, pénteken a luxemburgiakat fogadó Szlovákiával?

Robert Lewandowski nehéz meccsre számít (Fotó: Reuters)
Robert Lewandowski nehéz meccsre számít (Fotó: Reuters)

A spanyolok és az 50. Eb-meccsükre készülő ukránok egyforma mérleggel, 9-9 ponttal várják a sevillai találkozót, de a múlt hazai sikert ígér: a két válogatott eddigi három mérkőzése két spanyol győzelmet, valamint egy döntetlent hozott, és hát a 29 tétmérkőzést számláló hazai veretlenségi sorozat is tekintélyt parancsoló…

3. ÍRORSZÁG–LENGYELORSZÁG (D-csoport)

A csoportelső, németverő lengyelek harmadik idegenbeli fellépése következik vasárnap este, de Dublinban nem Gibraltár, nem is Grúzia vár rájuk (őket összesen 11 góllal pipálták ki Robert Lewandowski vezetésével), hanem egy olyan házigazda, amelyik szintén pontot vett el a világbajnok Nationalelftől – méghozzá idegenben.

A két válogatott közös mérlegének nyelve a lengyelek felé billen (6 ír és 10 lengyel győzelem 9 iksz mellett), de a két tétmérkőzés döntetlenje (0–0, 3–3) nagy küzdelmet ígér.

4. MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG (F-csoport)

A görögök katasztrofálisan kezdték az Eb-selejtezőt, túl vannak az ilyenkor szokásos kapitánycserén, és Budapesten az utolsó – vagy inkább az utolsó utáni – esélyt igyekeznek megragadni immár Sergio Markarián irányításával. A magyar futballban – no meg a berliniben is! – bizakodást teremtő Dárdai-jelenség ugyancsak növeli a mérkőzés presztízsét.

A két csapat legutóbbi négy, egymás elleni tétmeccséből hármat a görögök nyertek meg, egy döntetlenre végződött, de a legutóbbi találka (felkészülési mérkőzés, 2008) 3–2-es magyar győzelmet hozott.

Legyezhetjük a hiúságunkat azzal is, hogy a görög válogatottra a mieink mérték a legnagyobb csapást: a nevezetes 11:1-es győzelmet napra pontosan 77 éve, 1938. március 25-én arattuk – Zsengellér Gyula egymaga öt gólt szerzett a Hungária körúton!

5. HORVÁTORSZÁG–NORVÉGIA (H-csoport)

Ez lesz a hétvégi program „pontokban leggazdagabb mérkőzése”: a horvátok eddig tízet, a norvégok kilencet gyűjtöttek a gyakorlatilag kettészakadt H-csoportban. Ez azt is jelenti, hogy ha lesz is vesztese a zágrábi csatának, nem kell tragédiaként megélnie a kudarcot – ezt persze csak a statisztika üzeni, és a hazai Eb-vereséget még sohasem tapasztaló tüzes horvát szurkolókat aligha csillapítaná le…

Az Eb-selejtezőkön odahaza eddig 21 győzelmet és hét döntetlent elkönyvelő horvátok kapott gól nélkül nyerték meg a legutóbbi három tétmérkőzésüket saját közönségük előtt, de most embereikre akadhatnak, a norvégok ugyanis ebben a kiírásban idegenben százszázalékosak (két meccs, két győzelem – igaz, Máltán és Azerbajdzsánban).

6. MONTENEGRÓ–OROSZORSZÁG (G-csoport)

Mindkét válogatott gyengén kezdte a sorozatot, ami elsősorban az oroszokra vet rossz fényt – bár a közelmúlt kvalifikációs sorozataiban több meglepetést okozó Montenegró sem csupán egy győzelemben reménykedett az első négy fordulóban. Oroszország (beleértve a Szovjetunó eredményeit is) a 300. tétmérkőzését játssza, de a nemrég önállósult Montenegróval most találkozik először. A podgoricai vesztes vészesen távolra sodródhat az automatikus továbbjutást érő első két helytől.

A walesi vezér, Gareth Bale a belgák ellen(Fotó: Reuters)
A walesi vezér, Gareth Bale a belgák ellen(Fotó: Reuters)

7. IZRAEL–WALES (B-csoport)

Izrael a 2016-os selejtezősorozat négy százszázalékos csapatának egyike (a másik három Anglia, Csehország és Szlovákia), Wales pedig úgy veretlen négy meccs után, hogy sem az első kalapból kapott Bosznia-Hercegovinától (0–0), sem a papíron második legerősebbtől, Belgiumtól (0–0) nem kapott gólt.

Aki megnyeri a csoport első két helyén állók haifai rangadóját, továbbra is megalapozottan reménykedhet abban, hogy a gyengélkedő bosnyákok és a négy pontot már szintén elszóró belgák egyikét megelőzve történelmi eredményt ér el, azaz kijut az Eb-re. Eddig négyszer játszottak egymás ellen, két döntetlen mellett két walesi győzelem került a mérlegbe – Wales ama két sikerrel harcolta ki eddigi egyetlen vb-szereplését (1958).

8. PORTUGÁLIA–SZERBIA (I-csoport)

Amióta Szerbia önálló, két 1–1-es döntetlent játszottak egymással, a jugoszláv időkben mindkét fél két-két győzelemnek örülhetett, mind a hat eddigi összecsapásukon esett gól – ránézésre tehát egy képernyő-kompatibilis, érzelmekben gazdag thrillernek ad otthont a Benfica lisszaboni oroszlánbarlangja.

A csoporttabella már mást mutat: a szerbek – részben a nevezetes őszi „dróntámadás” miatt – jelentős lépéshátrányban vannak, úgyhogy ha versenyben akarnak maradni, mindenképpen javítaniuk kell közelmúltbeli idegenbeli mérlegükön (hét tétmeccsen csupán egy győzelem).

9. BULGÁRIA–OLASZORSZÁG (H-csoport)

Kicsit hasonló a helyzet a szófiai párharccal is: ha a csoportállás nem feltétlenül ígér is nagy csatát, a két válogatott múltja elég gazdag ahhoz, hogy izgalmas meccset várjunk – különös tekintettel arra, hogy bolgár földön legutóbb 2–2-t játszottak.

Ráadásul a nem túl jól rajtoló hazaiaknak nincs más választásuk: támadniuk és nyerniük kell, ha versenyben akarnak maradni – mindenesetre a gyakran pozitív lökést adó kapitányváltást meglépték, Ivajlo Petevnek ez lesz az első tétmérkőzése. Az eddigi 17 egymás elleni meccsből kilencet az olaszok nyertek meg – az 1994-es vb-elődöntőt például –, és természetesen most is ők az esélyesek.

10. ÉSZAK-ÍRORSZÁG–FINNORSZÁG (F-csoport)

Elsősorban a kampányukat budapesti győzelemmel kezdő északírek miatt emeltük be top 10-es rangsorunk végére a belfasti találkozót. Michael O’Neill legénysége az őszi bukaresti vereség ellenére továbbjutást érő helyen állomásozik, vagyis hirtelen sok lett a veszítenivalója – ez teszi majd különösen kiélezetté a hasonló játékerőt képviselő finnek elleni meccsüket. Egymás elleni mérlegük kiegyenlített: három-három győzelem, egy döntetlen.

EURO 2016, SELEJTEZŐK, 5. FORDULÓ

MÁRCIUS 27., PÉNTEK

C-CSOPORT
20.45: Macedónia–Fehéroroszország
20.45: Szlovákia–Luxemburg
20.45: Spanyolország–Ukrajna (tv: Sport1)

E-CSOPORT
20.45: Anglia–Litvánia (tv: Sport2)
20.45: Szlovénia–San Marino
20.45: Svájc–Észtország

G-CSOPORT
20.45: Liechtenstein–Ausztria
20.45: Moldova–Svédország
20.45: Montenegró–Oroszország

MÁRCIUS 28., SZOMBAT

A-CSOPORT
16.00: Kazahsztán–Izland
18.00: Csehország–Lettország (tv: Sport2)
20.45: Hollandia–Törökország (tv: Sport1)

B-CSOPORT
18.00: Izrael–Wales
20.45: Andorra–Bosznia-Hercegovina
20.45: Belgium–Ciprus

H-CSOPORT
18.00: Azerbajdzsán–Málta
18.00: Horvátország–Norvégia (tv: Sport1)
20.45: Bulgária–Olaszország (tv: Sport2)

MÁRCIUS 29., VASÁRNAP

D-CSOPORT
18.00: Grúzia–Németország (tv: Sport1)
18.00: Skócia–Gibraltár
20.45: Írország–Lengyelország (tv: Sport2)

F-CSOPORT
18.00: Észak-Írország–Finnország (tv: Sport2)
18.00: Románia–Feröer-szigetek
20.45: Magyarország–Görögország (tv: Duna)

I-CSOPORT
18.00: Albánia–Örményország
20.45: Portugália–Szerbia (tv: Sport1)
A csoport ötödik tagja, Dánia az Eb-döntőt rendező Franciaország vendége lesz (20.45).

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország 4 4 10– 5 +5 12
2. Izland 4 3 1 9– 2 +7 9
3. Hollandia 4 2 2 10– 5 +5 6
4. Törökország 4 1 1 2 5– 7 –2 4
5. Lettország 4 2 2 1–10 –9 2
6. Kazahsztán 4 1 3 4–10 –6 1
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izrael 3 3 9– 2 +7 9
2. Wales 4 2 2 4– 2 +2 8
3. Ciprus 4 2 2 9– 5 +4 6
4. Belgium 3 1 2 7– 1 +6 5
5. Bosznia-Hercegovina 4 2 2 2– 6 –4 2
6. Andorra 4 4 2–17 –15 0
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 4 4 8– 2 +6 12
2. Spanyolország 4 3 1 13– 3 +10 9
3. Ukrajna 4 3 1 6– 1 +5 9
4. Macedónia 4 1 3 4–10 –6 3
5. Fehéroroszország 4 1 3 2– 9 –7 1
6. Luxemburg 4 1 3 3–11 –8 1
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 4 3 1 15– 2 13 10
2. Németország 4 2 1 1 7– 4 3 7
3. Skócia 4 2 1 1 5– 4 1 7
4. Írország 4 2 1 1 10– 3 7 7
5. Grúzia 4 1 3 4– 7 –3 3
6. Gibraltár 4 4 0–21 –21 0
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 11– 1 +10 12
2. Szlovénia 4 2 2 4– 4 0 6
3. Svájc 4 2 2 8– 3 +5 6
4. Litvánia 4 2 2 3– 6 –3 6
5. Észtország 4 1 1 2 1– 2 –1 4
6. San Marino 4 1 3 0–11 –11 1
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 4 3 1 5–2 +3 10
2. Svédország 4 1 3 5–3 +2 6
3. Oroszország 4 1 2 1 6–3 +3 5
4. Montenegró 4 1 2 1 3–2 +1 5
5. Liechtenstein 4 1 1 2 1–6 –5 4
6. Moldova 4 1 3 2–6 –4 1
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 4 3 1 10– 1 +9 10
2. Olaszország 4 3 1 6– 2 +4 10
3. Norvégia 4 3 1 6– 3 +3 9
4. Bulgária 4 1 1 2 4– 5 –1 4
5. Málta 4 1 3 1– 7 –6 1
6. Azerbajdzsán 4 4 2–11 –9 0
AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 4 2 1 1 6–4 2 7
2. Portugália 3 2 1 2–1 1 6
3. Albánia* 3 1 1 1 2–4 –2 4
4. Szerbia* 3 1 1 1 5–4 1 1
5. Örményország 3 1 2 2–4 –2 1
* A 0–0-nál félbeszakadt Szerbia–Albánia mérkőzést az UEFA 3–0-val Szerbiának igazolta, de levont a szerbektől 3 pontot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik