Felkészülés: nem könnyen, de Ausztria legyőzte Albániát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.26. 19:26
null
Így szerzett vezetést Marc Janko az osztrákoknak (Fotó: AFP)
Ausztria labdarúgó-válogatottja – a mieink nyári Eb-csoportellenfele – 2–1-re legyőzte az ugyancsak Franciaországba készülő Albániát a két csapat szombat esti bécsi felkészülési mérkőzésén. A szintén Eb-résztvevő Lengyelország eközben kiütötte Finnországot, Oroszország simán megverte Litvániát.

Az osztrákok – velük játsszuk az első mérkőzésünket az Európa-bajnokságon (június 14.) – korán vezetést szereztek a leshatárról kiugró Marc Janko remek mozdulatával (a hórihorgas támadó a védőről felpattanó labdát szépen emelte át a kapus felett), és még mindig nem telt el negyedóra, amikor Martin Harnik megszerezte a másodikat.

A folytatásra aztán összeszedte magát az albán csapat, és nemcsak az újabb hazai góloknak vette elejét, hanem a Franciaországban légióskodó Ermir Lenjani jóvoltából a szünet után szépített is. A hajrában a vendégek emberhátrányba kerültek, de Etrit Berisha kapus vezérletével visszaverték az utolsó osztrák próbálkozásokat.

„Az első félidőben jó futballt játszottunk, a kapott gól után azonban megzavarodtunk, sokszor eladtuk a labdát – értékelt Marcel Koller, az osztrákok szövetségi kapitánya. – Nem volt minden tökéletes, de van még idő a javításra. Jobb, ha a problémák most derülnek ki, mint Franciaországban. Négy hónapja nem láttuk egymást, az ilyen meccsek arra valók, hogy újra összerázódjunk. Annak azért örülök, hogy az albánok nem sok helyzetet alakítottak ki. Kedden a törökök ellen nehezebb dolgunk lesz."

„Az első félidő rendben volt, és bár a másodikban passzívak voltunk, a vége nem rossz, hiszen legyőztünk egy másik Európa-bajnoki résztvevőt. Ez jó teszt volt, nem több, nem kevesebb” – fűzte hozzá a nemzeti együttesben 26. alkalommal beköszönő Marc Janko.

„Nagyon eltérő félidőket láthattak a nézők, de összességében rendben volt a meccs. Meglepő volt, hogy az albánok milyen jól játsszák a letámadást. A végére elfogyott az erőnk” – tette hozzá David Alaba.

LENGYELORSZÁG–FINNORSZÁG 5–0

Kamil Grosicki volt a lengyel válogatott legjobbja szombat este: a Rennes támadója szerezte meg a vezetést a finnek ellen, előkészített két további találatot Pawel Wszolek számára, majd Bartosz Salamon 40 méteres passza után ő állította be az 5–0-s végeredményt.

A Hellas Veronában játszó Wszoleknek is volt asszisztja a két gólja mellett, ő Filip Starzynskit szolgálta ki még az első félidőben. A lengyel csapatnak ezúttal nem volt szüksége Robert Lewandowskira és Jakub Blaszczykowskira – a két klasszis csak csereként lépett pályára, utóbbi mindössze néhány percre.

OROSZORSZÁG–LITVÁNIA 3–0

Az első fél órában nem találták a ritmust az oroszok, de aztán Fjodor Szmolov szép akció végén megszerezte a vezetést (11 válogatott meccsén ez volt az ötödik gólja), és ez lökést adott a szbornajának. A CSZKA Moszkva 19 éves reménysége, Alekszandr Golovin nevéhez fűződik a második gól, míg a harmadikat Gyenyisz Glusakov fejelte.

A meccs sporttörténelmi érdekessége, hogy a szünetben beállt az orosz kapuba a brazil Giljerme. A Lokomotiv Moszkva kapusa – aki tavaly kapta meg az orosz útlevelet – az első, Oroszországon (illetve a régi Szovjetunió területén) kívül született játékos az orosz válogatottban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

AUSZTRIA–ALBÁNIA 2–1 (2–0)
Bécs, 28 600
néző. V: Krizliak (szlovák)
AUSZTRIA: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger (Wimmer, a szünetben), Fuchs (Suttner, a szünetben) – Baumgartlinger (Ilsanker, 76.), Junuzovic, Alaba (Schöpf, 87.) – Harnik, Janko (Okotie, 79.), Arnautovic. Szövetségi kapitány: Marcel Koller
ALBÁNIA: Berisha – Hysaj, Cana, Mavraj, Agolli – Abrashi (Kukeli, 86.), Kace, Xhaka (Basha, 86.) – Lila (Roshi, a szünetben), Balaj (Cikalleshi, a szünetben), Lenjani. Szövetségi kapitány: Giovanni De Biasi
Gólszerző: Janko (6.), Harnik (13.), ill. Lenjani (47.)
Kiállítva: Kace (78.)

LENGYELORSZÁG–FINNORSZÁG 5–0 (3–0)
Wroclaw
LENGYELORSZÁG:
Boruc (Tyton, a szünetben) – Jedrzejczyk, Glik, Pazdan, Wawrzyniak – Wszolek (Blaszczykowski, 86.), Starzynski (Zielinski, 67.), Krychowiak (Jodlowiec, a szünetben), Kapustka (Salamon, 79.), Grosicki – Milik (Lewandowski, 63.). Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
Gólszerző: Grosicki (18., 85.), Wszolek (20., 66.), Starzynski (32.)

OROSZORSZÁG–LITVÁNIA 3–0 (1–0)
Moszkva. V:
Orsato (olasz)
OROSZORSZÁG: Kricjuk (Giljerme, a szünetben) – Szmolnyikov, A. Berezuckij (Juszupov, a szünetben), Ignasevics, D. Kombarov – Taraszov – Szamedov (Ionov, a szünetben), O. Ivanov (Makszimov, 69.), Glusakov, Mamajev (Golovin, a szünetben) – Szmolov (Kerzsakov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Leonyid Szluckij
Gólszerző: Szmolov (41.), Golovin (61.), Glusakov (72.)

AZERBAJDZSÁN–KAZAHSZTÁN 0–1 (0–1)
Antalya
G:
Bajzsanov (8.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik