Eb 2016: Ramseyék eltiltása? Esély a többieknek a bizonyításra!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.05. 16:52
null
Jó hangulatban készülnek a walesiek a portugálok elleni elődöntőre (Fotó: Action Images)
Chris Coleman, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Portugália elleni Európa-bajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a győzelem kulcsa a megfelelően kiválasztott játékterv lehet, és Aaron Ramseyék eltiltásával kapcsolatban úgy reagált, hogy ezzel mások kapnak esélyt arra, hogy bizonyítsanak.

 

„A játékosok a hazájukért küzdenek. Mindaz, amit elértünk, nem egyik napról a másikra következett be” – kezdte a walesi sajtótájékoztatót Chris Coleman szövetségi kapitány.

„Tovább akartunk jutni a csoportból. Azt gondoltuk, hogy bejuthatunk a negyeddöntőbe, de nem tudtuk, hogy mi történhet ezt követően – mondta a célokkal kapcsolatban, majd hozzátette: – Ezen srácok előtt még több lehetőség áll.”

A szövetségi kapitány úgy véli, az együttes sztárjának, Gareth Bale-nek megvan a megfelelő hozzáállása és a tehetsége, hogy sikerre vigye a csapatot, míg az ellenféllel kapcsolatban kiemelte: „a portugál csapat nagyszerű képességű játékosokból áll”.

A Belgium elleni negyeddöntőt sikerrel megvívó válogatott kapitányát arról is kérdeztek, hogy lenne-e egy napon belga kapitány, amire ő felnevetett. Coleman a külföldi edzősködésével kapcsolatban elmondta:

„A legjobb dolog, ami valaha történt velem. Rengeteg mindent megtudhatsz magadról, amikor elhagyod a komfortzónádat.”

A brit csapat Ben Davies és a parádés formában játszó, egy góllal és négy gólpasszal álló Aaron Ramsey nélkül kénytelen kiállni az elődöntőben, mindketten sárga lapos figyelmeztetések miatt részesültek eltiltásban.

„Jó csapatunk van, ez esélyt ad másoknak, hogy bizonyítsanak – mondta a hiányzókkal kapcsolatban. – A meccs megnyerésének a kulcsa, hogy jól határozzuk meg a játéktervet. Magunkkal kell foglalkoznunk”

„Nincs idegeskedés a csapaton belül, csupán izgatottság. Tudjuk, mennyire izgatottak az otthoniak is” – tette hozzá ezt már Osian Roberts másodedző.

Portugália szövetségi kapitánya, Fernando Santos elmondta: a holnapi összecsapáson a két együttes vezéregyénisége, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale nem az Aranylabdáért küzd meg egymással, hanem csapataikkal az Eb-döntőért.

„Az már történelem, mi most a jelenben játszunk – utalt a szakember a négy évvel ezelőtti Eb-elődöntőben való részvételre. – Szép futballmúlt van mögöttünk, de mi arra készülünk, hogy szerdán történelmet írjunk. Holnap egy nagyon erős és komplex ellenféllel találkozunk.”

Fernando Santos szerint vicc, hogy ők lennének a favoritok egy olyan nemzettel szemben, amely csak rögbiben tartozik a világ elitjéhez. A szakember emlékeztetett, hogy a walesiek csak az Eb-n olyan skalpokat gyűjtöttek be, mint az oroszoké vagy a belgáké.

A csapatával kapcsolatos napi aktualitásokat – Nani valencia szerződése, Renato Sanches életkora körüli bizonytalanságok – nem mosta össze az Eb-elődöntős felkészüléssel.

Nani holnap nem a Valencia játékosaként lép pályára holnap, hanem a portugál válogatott tagjaként.”

Renato Sanches Portugáliában született, csakúgy, mint én. Én hatvanegy éves vagyok, ő tizennyolc. A világon minden ember megszületik valamikor.”

Fernando Santos szerint az elődöntő nem a két együttes vezéregyéniségének, Cristiano Ronaldónak és Gareth Bale-nek lesz a különcsatája, amely az idei FIFA-Aranylabda sorsát hivatott eldönteni.

„Ez a meccs nem Cristianóról vagy Bale-ről szól majd csak, hanem az összes játékosról. És nem az Aranylabdáért játszunk, hanem az Eb-döntőért.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG 2016 (FRANCIAORSZÁG)
ELŐDÖNTŐ

szerda, 21.00 óra: Portugália–Wales (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik