Eb 2016: Oroszország kijutott, Ibráék a pótselejtezőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 19:52
null
Alekszandr Kokorint (jobbra) ünneplik a társak a második orosz gól után (Fotó: AFP)
Az orosz labdarúgó-válogatott hazai pályán nyert 2–0-ra Montenegró ellen az Európa-bajnoki selejtezők záró fordulójában, így a G-csoport második helyén végezve kijutott a 2016-os franciaországi kontinenstornára. A svédek hiába verték meg szintén 2–0-ra Moldovát, csak pótselejtezőn harcolhatják ki az Eb-részvételt. Ausztria kilenc győzelemmel és egy döntetlennel nyerte meg a csoportot.
TUDJA, MILYEN EB-SELEJTEZŐN KIKAPNI
Mario Frick, a liechtensteiniek 41 éves legendája az 51. Eb-selejtezőjén a rekordot jelentő 41. vereségét könyvelte el. A pályafutása során több olasz csapatban is megforduló veterán 125 válogatott fellépésén 16 gólt szerzett.

Az utolsó forduló előtt már csak a második helyen álló Oroszország és a harmadik Svédország cserélhetett volna helyet. Egyszerű volt a képlet, az oroszoknak legalább egy pontot kellett szerezniük ahhoz Montenegró ellen, hogy megtartsák az Eb-részvételt biztosító pozíciójukat.

Nem akartak persze borotvaélen táncolni, igyekeztek minél hamarabb elvarrni a szálakat. Ez az első félidő utolsó negyedórájában sikerült nekik, amikor az előretörő Oleg Kuzmin szép mozdulattal juttatta a labdát a vendégkapuba Igor Gyenyiszov indítása után, majd nem sokkal ezt követően Alekszandr Kokorin büntetőből megduplázta az oroszok előnyét.



A svédek megtették, amit megtehettek, hazai pályán legyőzték Moldovát, de a pótselejtezőt így sem kerülték el. Az első félidőben Zlatan Ibrahimovic lőtte az első góljukat, miután finom mozdulattal eltolta a labdát a kapus mellett, a szünet után pedig a török származású Erkan Zengin csavart az üresen maradt moldovai kapuba a tizenhatoson kívülről. Moszkvában és Solnában sem változott 2–0 után az eredmény, így az oroszok utazhatnak Franciaországba, míg a svédekre pótselejtező vár.



Ausztria egy Liechtenstein elleni 3–0-s sikerrel tette fel a koronát a selejtezőkben mutatott teljesítményére. Nyugati szomszédunk az első fordulóban otthon döntetlent játszott a svédekkel, ezt követően pedig az összes mérkőzését megnyerte!




OROSZORSZÁG–MONTENEGRÓ 2–0
Moszkva, Otkirityje Arena. V: Moen (norvég)
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Kombarov, A. Berezuckij, Ignasevics, Kuzmin – Kokorin, Sirokov, Gyenyiszov, Dzagojev (Cserisev, 86.), Satov (Mamajev, 69.) – Dzjuba (Szmolov, 84.). Szövetségi kapitány: Leonyid Szluckij.
MONTENEGRÓ: Mijatovics – Szavics, Szaveljics, Szimics, Balics – Rodics (Marusics, 67.), Kascselan, Vukcsevics (Boljevics, 84.), Mandics – Nikolics (Mugosa, a szünetben), Becsiraj. Szövetségi kapitány: Branko Brnovics
G: Kuzmin (33.), Kokorin (37. – 11-esből)

SVÉDORSZÁG–MOLDOVA 2–0
Solna,
Friends Arena. V: Banti (olasz)
SVÉDORSZÁG: Isaksson – Lustig (Tinnerholm, 83.), Granqvist, Antonsson, M. Olsson – S. Larsson, Lewicki (G. Svensson, 57.), Källström, Erkan Zengin – Ibrahimovic (Toivonen, 58.), Guidetti. Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
MOLDOVA: Cebanu – I. Jardan (Spataru, 80.), Burghiu, Golovatenco, Erhan (Armas, 63.) – Potarniche – Bordian, Vremea, Cebotaru, Patras (Antoniuc, 61.) – Istrati. Szövetségi kapitány: Stefan Stoica
G: Ibrahimovic (24.), Erkan Zengin (48.)

AUSZTRIA–LIECHTENSTEIN 3–0
Bécs, Ernst-Happel-Stadion. V: Zelinka (cseh)
AUSZTRIA: Almer – Klein, Prödl, Dragovic, Fuchs – Baumgartlinger (Ilsanker, 71.), Alaba (Sabitzer, 64.) – Harnik, Junuzovic, Arnautovic – Janko (Okotie, 64.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
LIECHTENSTEIN: Jehle – Rechsteiner, M. Frick (Kühne, 90.), Kaufmann, Oehri (Brändle, a szünetben) – Martin Büchel, Polverino, Wieser – Kieber (Yildiz, 62.), Burgmeier – Marcel Büchel. Szövetségi kapitány: René Pauritsch
G: Arnautovic (12.), Janko (54., 57.)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ausztria 10 9 1 22–5 +17 28
2. Oroszország 10 6 2 2 21–5 +16 20
3. Svédország 10 5 3 2 15–9 +6 18
4. Montenegró 10 3 2 5 10–13 –3 11
5. Liechtenstein 10 1 2 7 2–26 –24 5
6. Moldova 10 2 8 4–16 –12 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik