Eb 2016: nem küldték haza a szexbotrányba keveredő De Geát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 19:31
A címvédő spanyol válogatott kapusát, David de Geát annak ellenére nem küldték haza a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról, hogy egy szexbotránnyal összefüggésben hazájában rendőrségi vizsgálat folyik ellene.

„Minden hazugság, amit rólam mondanak. Engem leptek meg leginkább a hírek, de nagyon nyugodt vagyok, mert tudom, hogy mit csináltam, és tudom, hogy semmi sem igaz az elhangzottakból" – közölte a spanyolok péntek esti sajtótájékoztatóján a 25 éves David de Gea, aki bejelentette azt is, hogy a csapattal marad. Hozzátette: a jogászai kezelik az ügyét, ő kizárólag a kontinenstornára koncentrál.David de Gea, aki bejelentette azt is, hogy a csapattal marad. Hozzátette: a jogászai kezelik az ügyét, ő kizárólag a kontinenstornára koncentrál.

Az El Diario című spanyol lap pénteken rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az áprilisban különböző szexuális bűncselekmények és pénzmosás miatt letartóztatott pornófilmproducer, Torbe ügyében a Manchester United kapusa, David de Gea, valamint az Athletic Bilbao balszélsője, Iker Muniain is érintett.

A rendőrség információi az ügy egyik sértettjétől származnak, ő beépített ember volt, jelenleg pedig védett tanú. A nőnek kellett tartania a kapcsolatot a szexuális szolgáltatásokat igénybe vevő labdarúgókkal. Beszámolója szerint 2012-ben egy másik nővel együtt – akaratuk ellenére – futballistákkal kellett szexuális kapcsolatot létesíteniük egy olyan estén, amelyet De Gea szervezett és finanszírozott egy madridi szállodában. Az este során a labdarúgók többször is erőszakoskodtak a nőkkel.

Muniain és De Gea a whatsapp nevű kommunikációs csatornán tartotta a kapcsolatot egymással és a nővel, ezeket a beszélgetéseket a rendőrség megszerezte, és bizonyítékként használja az eljárásban.

Kettőjük bűnösségét egy másik áldozat vallomása is alátámasztja, aki az eset idején még fiatalkorú volt. Egy másik spanyol lap, az El Confidencial cikke szerint az ügynek részese volt a Real Madrid támadó középpályása, Isco is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik