Eb 2016: kimaradt a bő svájci keretből a korábbi kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.18. 17:40
Gökhan Inler korábbi csapatkapitány nem került be a franciaországi Európa-bajnokságra készülő svájci labdarúgó-válogatott egyelőre 28 fős keretébe.

„Őszintén sajnálom, hogy ki kellett hagynom egy ilyen nagyszerű játékost és nagy egyéniséget" – nyilatkozta a 31 esztendős, 89-szeres válogatott középpályásról a svájciak szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovic, hozzátéve, hogy hű akart maradni elveihez, így nem tehetett mást.

A tréner szerint a csapat-összeállításnál az egyik legfontosabb szempont, hogy mindenki játékban legyen, márpedig Inler az idén egyetlen bajnoki mérkőzésen nem léphetett pályára klubcsapatában, az angol bajnok Leicester Cityben. Ezért már a svájci válogatott legutóbbi felkészülési találkozóira sem kapott meghívót.

A bosnyák szakember szerdán hirdette ki bő keretét, amelybe bekerült a Young Boys 19 éves középpályása, Denis Zakaria. A végleges, 23 fős keretet május végén kell kijelölnie Petkovicnak. Svájc a június 10-én kezdődő Európa-bajnokság előtt május 28-án Belgiummal, június 3-án Moldovával játszik felkészülési mérkőzést.

A kontinenstornán június 11-én Albánia ellen kezdi meg szereplését az A-csoportban, majd négy nappal később Románia ellen lép pályára. A csoportkör záró fordulójában a házigazda Franciaországgal játszik június 19-én.

Az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezősorozatban a svájci együttes a magyar válogatottal szerepel egy csoportban.

A SVÁJCI VÁLOGATOTT 28 FŐS KERETE
Kapusok:
Yann Sommer (Mönchengladbach), Roman Bürki (Borussia Dortmund), Marwin Hitz (Augsburg), Yvon Mvogo (Young Boys)
Védők:
Stephan Lichtsteiner (Juventus), Nico Elvedi (Mönchengladbach), Michael Lang (Basel), Johan Djourou (Hamburg), Steve von Bergen (Young Boys), Fabian Schär (Hoffenheim), Francois Moubandje (Toulouse), Ricardo Rodríguez (Wolfsburg), Silvan Widmer (Udinese), Philippe Senderos (Grasshoppers)
Középpályások:
Valon Behrami (Watford), Blerim Dzemaili (Genoa), Gelson Fernandes (Rennes), Fabian Frei (Mainz), Granit Xhaka (Mönchengladbach), Xherdan Shaqiri (Stoke City), Renato Steffen (Basel), Denis Zakaria (Young Boys), Luca Zuffi (Basel)
Támadók: Breel Embolo (Basel), Haris Seferovic (Eintracht Frankfurt), Admir Mehmedi (Bayer Leverkusen), Eren Derdiyok (Kasimpasa), Shani Tarashaj (Everton)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik