Eb 2016: két év múlva távozik a walesi szövetségi kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 13:03
Chris Coleman bejelentette, hogy legkésőbb két év múlva távozik az Európa-bajnokságon elődöntős walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

„Biztos vagyok benne, hogy ez lesz az utolsó ciklusom, függetlenül attól, hogy kijutunk-e a világbajnokságra vagy sem” – mondta a 46 éves edző. A 2012 januárjában kinevezett Coleman úgy fogalmazott: jó szerződése van, nem vágyakozik máshová, de hat-hét esztendő hosszú idő ugyanazon a poszton.

Öt évvel ezelőtt a walesi válogatott fennállása legrosszabb helyén (117.) állt a nemzetközi szövetség világranglistáján, ráadásul Coleman négy vereséggel a leggyengébb rajtot produkálta a nemzeti csapat szövetségi kapitányai közül, idén viszont az Európa-bajnoki elődöntőbe jutással történetük legnagyobb sikerét érték el.

A szerdai elődöntőben 2–0-ra kikaptak Portugáliából, így búcsúztak a franciaországi tornától. A 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában Ausztriával, Írországgal, Szerbiával, Grúziával és Moldovával szerepelnek azonos csoportban.

„Benne van a siker a csapatban, mert a játékosok jó életkorban vannak, és én is mindent megteszek, hogy a következő sorozatban is eredményesek legyünk” – mondta Coleman, akinek májusban megkötött új szerződése 2018-ig szól.

„A legnagyobb kihívás számunkra, hogy a riválisaink másképp tekintenek ránk, mint eddig, másképp játszanak majd ellenünk, ezért nekünk is más taktikára lesz szükségünk” – vélekedett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik