Románia felőrölte a szünet után a finneket, a görögöket is legyőzték az északírek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.14. 20:42
null
Háromból három – ez az északírek mérlege (Fotó: Reuters)
Románia 2–0-ra nyert Finnország vendégeként a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének F-csoportjában. A mieink csoportjában rendezett találkozón Bogdan Stancu duplázott, az északiak a második félidő nagy részét emberhátrányban játszották.

FINNORSZÁG–ROMÁNIA

1. FÉLIDŐ

Két négypontos csapat nézett farkasszemet Helsinkiben: Finnország Romániát fogadta. Az északiak sohasem győzték le a románokat tétmérkőzésen, a mait megelőző nyolc találkozón két döntetlen mellett hat román siker született. Ezen igyekezett változtatni Finnország.

Az északiak kezdték jobban a találkozót, a román védelem mögé belőtt labdákkal próbálkoztak, melyek azonban rendre pontatlanok voltak vagy éppen egy védő felszabadított. Az első igazán nagy lehetőségre a 14. percig kellett várni, amikor Hetemaj remek labdát kapott a tizenhatoson belül, kapura fordult, és 10 méterről célba vette a bal alsót, de Tatarusanu leért, és bravúrral védett.

A román válogatott sokáig kapura lövésig sem igazán jutott, a 34.percben Torje tüzelt 22 méterről épp a finn kapus kezébe. Mindkét csapat rengeteg hibázott, sok volt az eladott labda és a pontatlanság, ami miatt alig-alig forogtak veszélyben a kapuk.

2. FÉLIDŐ

A második játékrész ugyanott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Majd jött az 54. perc, amikor Románia megszerezte a vezetést. A csereként beálló Sanmartean tekert középre egy bal oldali szögletet, a középen berobbanó Bogdan Stancu mindenkinél magasabbra emelkedett, és az ötösről a hálóba csúsztatott középen. 0–1

Sőt két perccel később még nagyobb bajba került Finnország: Alexander Ring négy percen belül két sárgát szedett össze (egyet kezezésért, egyet a megiramodó Sanmartean akasztásáért), így villant a piros.

A 83. percben pont került minden kérdőjel helyére: Sanmartean újabb gólpasszt osztott ki, ezúttal is Stancunak, aki 20 méterről, a bal oldalról pazarul tekert a hosszú alsóba. 0–2

A finn válogatott már nem tudott megújulni, támadásai nem hordoztak igazán veszélyt magukban, így Románia 2–0-ra megnyerte a mérkőzést, és továbbra is veretlen.


0–1, Stancu


0–2, Stancu

GÖRÖGORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG

Észak-Írország sorra döntögeti a rekordokat. A mieink ellen az első fordulóban győzelmet ünneplő északírek Feröer ellen sem torpantak meg, begyűjtötték a három pontot, így az egyelőre nyeretlen görögök ellen már hatalmas önbizalommal léphettek pályára Michael O’Neill fiai, akik Görögországban az utóbbi öt meccsükből négyet elveszítettek.

Nem is kellett sokat várni az első gólra, a 9. percben Norwood szöglete után James Ward lőtt kapásból, a labdája pedig elpattogott Karnezisz mellett (0–1).

A gól után nem történt csoda, az északírek betömörültek a saját kapujuk elé, a görögök pedig letámadtak, a kontrákkal azonban a folytatásban is a vendégek voltak veszélyesebbek. A fordulás után jött is a második gól, villámgyors ellentámadás végén az 51. percben Kyle Lafferty lesprintelte a védőket, majd a kapuba gurított a tizenhatosról (0–2), így beállítva a végeredményt.

Görögország–Észak-Írország 0–2

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR 3. FORDULÓ
F-CSOPORT

FINNORSZÁG–ROMÁNIA 0–2 (0–0)
Helsinki,
Olimpiai Stadion. V: Tagliavento (olasz)
FINNORSZÁG: Mäenpää – Hurme, Toivio, Moisander, Arkivuo – Ring, Sparv, P. Hetemaj (Pohjanpalo, 64.) – Hämäläinen (Markkanen, 74.), Pukki (Riski, a szünetben), R. Eremenko. Szövetségi kapitány: Mika Paatelainen
ROMÁNIA: Tatarusanu – Luchin, Chiriches, Grigore, Rat – Torje, Hoban, Pintilii, C. Tanase (Enache, 84.) – Chipciu (Sanmartean, 49.) – Stancu (Rusescu, 89.). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
G: Stancu (54., 83.)
K: Ring (56.)

GÖRÖGORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 0–2 (0–1)
Pireusz,
Jorgosz Karaiszkakisz Stadion. V: Lannoy (francia)
GÖRÖGORSZÁG: Karnezisz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, Manolasz, Vintra (Sztafilidisz, 16.) – Tahcidisz, Maniatisz – Karelisz, Szamarasz (Szalpingidisz, 67.) – Athanasziadisz (Szamarisz, a szünetben), Mitroglu. Szövetségi kapitány: Claudio Ranieri
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Carroll – C. McLaughlin, McAuley, Hughes, Ferguson (Reeves, 78.) – C. Evans, Davis, Baird, Norwood, Ward (McGivern, 59.) – K. Lafferty (Magennis, 72.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
G: Ward (9.), K. Lafferty (51.)

Az F-csoport állása
1. Észak-Írország 3 3 6–1 +5 9
2. Románia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Finnország 3 1 1 1 4–4 0 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 3–3 0 4
5. Görögország 3 1 2 1–4 –3 1
6. Feröer 3 3 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik