Eb 2016: Besic fojtogatott; Bale két, Dzeko három gólt szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.28. 20:00
null
Gareth Bale két góllal és egy gólpasszal segítette a walesi válogatottat (Fotó: Reuters)
Az Európa-bajnoki selejtezősorozat B-csoportjában Wales idegenben 3–0-s győzelmet aratott Izrael felett. A vendégeknél duplázott a Real Madrid kiválósága, Gareth Bale, aki az akciógólja mellett szabadrúgásból is beköszönt. A Muhamed Besiccsel felálló bosnyákok Edin Dzeko mesterhármasának köszönhetően nyertek Andorrában, míg a belgák hazai pályán ötgólos győzelmet arattak Ciprus ellen.

IZRAEL–WALES

A találkozó legfontosabb mozzanatai az első félidő hosszabbításában, valamint a második játékrész elején játszódtak le, ebben a hat percben tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés végkimenetele.

A 46. percben – de még a szünet előtt – Wayne Hennessey kirúgása után Gareth Bale nyert meg egy fejpárbajt ellenfelével szemben, a középre továbbított labdát pedig Aaron Ramsey a bal felső sarokba bólintotta (0–1). A második játékrész harmadik percében Eytan Tibi sárga lapot érő szabálytalansága után Bale tizenhét méterről tanítanivalóan lőtt a kapu bal oldalába (0–2), majd „kiállíttatta” az izraeli védőt, aki néhány másodperccel a gólt követően megkapta a második figyelmeztetését is. A Real Madrid kiválósága az első játékos a selejtezősorozatban, aki mát két gólnál jár szabadrúgásból.

Az elemében futballozó Bale a hajrához közeledve is beköszönt, Ramsey centerezéséből lőtt a bal alsó sarokba (0–3), aztán gólöröm gyanánt lepacsizott a kamerával. A csoport élére ugró walesi válogatott 2007 szeptembere óta először szerzett idegenbeli mérkőzésen három gólt, de még ennél is érdekesebb, hogy 1987 után most büszkélkedhet ismét hétmeccses veretlenségi szériával.

Az izraeli – és a cseh – válogatott botlását követően már csak a szlovákok és az angolok hibátlanok a selejtezősorozatban.

ANDORRA–BOSZNIA-HERCEGOVINA

Besic nyakon ragadta ellenfelét
Besic nyakon ragadta ellenfelét

A bosnyákok hozták a kötelezőt, és Edin Dzeko mesterhármasának köszönhetően 3–0-ra nyertek Andorra otthonában. De mielőtt a Manchester City csatára beindult volna, a Ferencváros korábbi játékosa, Muhamed Besic is hallatott magáról. Az Everton légiósa nem vette jó néven, hogy ellenfele megrángatta a mezét, ezért hirtelen felindulásból – mint az a mellékelt képen látható – torkon ragadta a hazaiak játékosát, ám tette Vad II István játékvezetőnél következmények nélkül maradt.

A vendégek góljaiban nemcsak az közös, hogy mindhárom Dzeko nevéhez fűződik, hanem az is, hogy minden esetben Senad Lulic volt az előkészítő. A hórihorgas támadó 70. alkalommal lépett pályára címeres mezben, és 41 gólnál jár már.

BELGIUM–CIPRUS

A belga válogatott Marouane Fellaini góljával lökte be a gólhengert a ciprusiak ellen, majd az őrizetlenül hagyott Christian Benteke fejelt közelről a vendégek kapujába Eden Hazard beadását követően.

A második félidő derekán a házigazdák két perc leforgása alatt két gólt szereztek, ezzel már négy góllal vezettek: előbb Fellaini emelt védhetetlenül a jobb felső sarokba, majd Hazard verte meg egy az egyben az emberét, mielőtt a kapufa segítségével kilőtte a bal alsó sarkot. A végeredményt a csereként beálló Michy Batshuayi állította be, akinek első válogatottbeli fellépésén három percre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze első gólját.

A Premier League-sztárokkal teletűzdelt belgák négy meccsen már 12 gólnál járnak, de így is csak a csoport harmadik helyén állnak – igaz, a walesiek már egy mérkőzéssel többet játszottak.

EURO 2016, SELEJTEZŐK
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

IZRAEL–WALES 0–3 (0–1)
Haifa, Sammy Ofer Stadion. Vezette: Mazics (szerb)
IZRAEL: Marciano – Dgani, Tibi, Ben Haim I, Ben Harus – Natho, Jeini, Zahavi (Szahar, 70.) – Refaelov, Damari (Hemed, 43.), Ben Haim II (Biton, 60.). Szövetségi kapitány: Eli Guttmann
WALES: Hennessey – J. Collins, B. Davies, A. Williams – Gunter, N. Taylor – J. Allen, Ledley (Vaughan, 47.), Ramsey (MacDonald, 85.) – Bale, Robson-Kanu (Vokes, 69.). Szövetségi kapitány: Chris Coleman
Gólszerző: Ramsey (45+1.), Bale (50., 77.)
Kiállítva: Tibi (51.)

ANDORRA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 0–3 (0–1)
Andorra la Vella, Estadi Nacional.Vezette: Vad II (magyar)
ANDORRA: Ferran Pol – San Nicolás, Vales, I. Lima, Marc García – Sonejee, M. Vieira – Clemnte (C. Martínez, 54.), V. Rodríguez, Lorenzo (Rubio, 85.) – S. Gómez (Riera, 59.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvárez
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Mujdza, Spahic, Vranjes (Cocalic, 73.), Zukanovic – Visca, Besic, Pjanic, Lulic (Medunjanin, 77.) – Ibisevic (Djuric, 67.), Dzeko. Szövetségi kapitány: Mehmed Bazdarevic
Gólszerző: Dzeko (13., 49., 62.)

BELGIUM–CIPRUS 5–0 (2–0)
Brüsszel, Baldvin király Stadion.Vezette: Hategan (román)
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Kompany, Lombaerts, Vertonghen – Nainggolan, Witsel – Fellaini (Ferreira-Carrasco, 69.) – De Bruyne, Benteke (Batshuayi, 77.), E. Hazard (Mertens, 70.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
CIPRUS: Kisszasz – Kiriaku, Merkisz, Laifisz, Antoniadesz – Nikolau, Laban (Economidesz, 57.) – Makrisz (Eleftheriu, 71.), Makridisz (Kasztanosz, 84.), Szotiriu – Mitidisz. Szövetségi kapitány: Pambosz Hrisztodulu
Gólszerző: Fellaini (21., 66.), Benteke (35.), E. Hazard (67.), Batshuayi (80.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 5 3 2 7–2 +5 11
2. Izrael 4 3 1 9–5 +4 9
3. Belgium 4 2 2 12–1 +11 8
4. Ciprus 5 2 3 9–10 –1 6
5. Bosznia-Hercegovina 5 1 2 2 5–6 –1 5
6. Andorra 5 5 2–20 –18 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik