Eb 2016: Anglia százszázalékos teljesítménnyel zárt

Vágólapra másolva!
2015.10.12. 22:36
null
Az angolok szinte hazai pályán játszottak Litvániában (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-válogatott 3–0 nyert Litvániában, így a maximálisan megszerezhető 30 ponttal zárta az Eb-selejtezőket. Az E-csoportban 2–0-s San Marinó-i győzelmével Szlovénia bebiztosította harmadik a helyét, és készülhet a pótselejtezőre.


Az angol lett a harmadik olyan válogatott, amely százszázalékos teljesítménnyel zárt egy Eb-selejtezősorozatot. Korábban ez a cseh és a német csapatnak sikerült a 2000-es, illetve a 2012-es torna kvalifikációja során. Roy Hodgson csapata a jó formában lévő Ross Barkley távoli lövésével szerzett vezetést Litvániában, majd Harry Kane szerencsés lövésével növelte előnyét (a kapufát eltaláló labda a litván kapusról pattant be). A műfüves pályán lejátszott találkozó 62. percében Alex Oxlade-Chamberlain is lőtt egy gólt (nem is kicsit), ezzel ő lett a tizedik angol játékos ebben a selejtezősorozatban, aki betalált.

Az észteknek volt még matematikai esélyük a harmadik helyre, de azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy miközben ők legyőzik Svájcot, Szlovénia kikap San Marinóban, és eközben eltűnik az észtek és a szlovénok közötti 9 gólos különbség is. Ez nem is történt meg, Szlovénia 2–0-ra nyert, míg az észtek egy 94. percben lőtt öngóllal kikaptak Svájctól.

 

EB 2016, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT, 10. FORDULÓ

LITVÁNIA–ANGLIA 0–3
Vilnius, LFF Stadionas. V: Hansen (dán)
LITVÁNIA: Arlauskis – Freidgeimas, Mikuckis, Klimavicius, Andriuskevicius (Vaitkunas, 82.) – Novikovas (Petravicius, 63.), Panka, Zulpa, Cernych – Slivka, Spalvis (Matulevicius, 86.). Szövetségi kapitány: Igoris Pankratjevas
ANGLIA: Butland – Walker, Jones, Jagielka, Gibbs – Barkley (Townsend, 73.), Shelvey, Lallana (Alli, 67.) – Kane (Ings, 59.), Oxlade-Chamberlain, Vardy. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
G: Barkley (29.), Arlauskis (35. – öngól), Oxlade-Chamberlain (62.)

SAN MARINO–SZLOVÉNIA 0–2
Serravalle, San Marino Stadion. V: Sztavrev (macedón)
SAN MARINO: A.Simoncini – Valentini (Della Valle, 73.), Brolli, D. Simoncini, Palazzi, Battistini – Gasperoni, Chiaruzzi, Vitaioli (Mazza, 91.) – Hirsch, Selva (Rinaldi, 71.). Szövetségi kapitány: Pierangelo Manzaroli
SZLOVÉNIA: Oblak – Struna, Samardzic, Cesar, Jokic – Birsa, Krhin, Kurtic, Kirm (Lazarevic, 70.) – Beric (Matavz, a szünetben), Ilicic (Pecnik, a szünetben). Szövetségi kapitány: Srecko Katanec
G: Cesar (54.), Pecnik (75.)

ÉSZTORSZÁG–SVÁJC 0–1
Tallinn, Le Coq Arena. V: Van Boekel (holland)
ÉSZTORSZÁG: Aksalu – Teniste, Jääger, Klavan, PIkk – Puri (Lindpere, 67.), Mets, Antonov, Kallaste (Luts, 80.) – Zenjov (Purje, 61.), Vassiljev. Szövetségi kapitány: Magnus Pehrsson
SVÁJC: Hitz – Lang, Djourou, Lustenberger, Moubandje – Inler, Dzemaili, G. Xhaka (Kasami, 80.) – Shaqiri (Embolo, a szünetben), Derdiyok, Mehmedi (Steffen, 71.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
G: Klavan (94. – öngól)

 

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 10 10 31–3 +28 30
2. Svájc 10 7 3 24–8 +16 21
3. Szlovénia 10 5 1 4 18–11 +7 16
4. Észtország 10 3 1 6 4–9 –5 10
5. Litvánia 10 3 1 6 7–18 –11 10
6. San Marino 10 1 9 1–36 –35 1

Pontazonosságnál az egymás elleni eredmények, majd a gólkülönbség rangsorolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik