Eb 2016: a románok útnak indítják az ő Puscasukat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.11. 10:37
null
George Puscas (Fotó: Román Labdarúgó-szövetség)
A rutinos marosvásárhelyi védő, Sepsi László hosszabb idő után, a nagy ígéretnek tartott ifjú támadó, George Puscas első alkalommal kapott helyet a román labdarúgó-válogatott keretében. Anghel Iordanescu csapata pénteken Észak-Írországot fogadja a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének „magyar” csoportjában.

„Éppen egy étteremben ültem az egyik barátommal, amikor valaki felhívott a hírrel, hogy meghívtak a válogatottba – idézte fel az örömteli pillanatokat a 18 éves George Puscas. – Nem akartam elhinni, azt hittem, viccel. Aztán utánanéztem, és láttam, hogy igaz a hír. Nagyon boldog vagyok!”

A Puskás Ferenc révén a nemzetközi futballban ismertté és jól csengővé tett családnevet viselő tehetség tavaly került Nagyváradról az Internazionaléba, egyelőre az olasz óriásklub korosztályos csapataiban pallérozódik, de úgy érzi, készen áll arra, hogy bemutatkozzon az első csapatban is. A magyar határhoz közeli Margittán született támadó a román utánpótlás-válogatottakban már igazolta tehetségét, ezzel érdemelte ki az első meghívást a nagyválogatottba.

„A fizikumomat és a gyorsaságomat tartom a fő erősségeimnek, külön is sokat dolgozok azért, hogy az erőnlétem kifogástalan legyen. Jól indult a szezonom, gólokat lőttem. Minden futballista álma a válogatottság, remélem, képes leszek gyorsan alkalmazkodni. Szeretném igazolni, hogy jó döntés volt a beválogatásom, szeretném állandósítani a helyem a keretben” – fejezte ki reményét a fiatal játékos.

„Egyelőre nem tervezek jelentős változásokat a játékunkban, marad a négy-kettő-három-egyes felállás, de a hangsúly a támadásokon lesz – fogalmazott Anghel Iordanescu szövetségi kapitány. – Nagyon fontos mérkőzés vár ránk egy olyan ellenféllel szemben, amelyiknek több játékosa is képes meccsek eldöntésére. Az északírek életveszélyesen kontráznak, hatékonyak a rögzített helyzeteknél, úgyhogy nagyon ügyelnünk kell a védekezésünkre is.”

A román nemzeti együttes november 14-én fogadja Észak-Írországot, majd 18-án a Dánia elleni felkészülési találkozóval zárja az évet.

A ROMÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Costel Pantilimon (Sunderland), Ciprian Tatarusanu (Fiorentina), ifj. Silviu Lung (Astra Giurgiu)
Védők: Srgian Luchin (Steaua), Vlad Chiricheş (Tottenham), Florin Gardos (Southampton), Dragos Grigore (Toulouse), Cosmin Moti (Ludogorec), Razvan Rat (PAOK), Paul Papp (Steaua), Sepsi László (ASA Tirgu Mures), Bogdan Mitrea (Viitorul)
Középpályások: Alexandru Chipciu (Steaua), Eric Bicfalvi (Voliny Luck), Ovidiu Hoban (Hapoel Beer-Seva), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart), Mihai Pintilii (al-Hilal), Gabriel Torje (Konyaspor), Lucian Sanmartean (Steaua), Andrei Prepelita (Steaua), Gabriel Enache (Astra), Cristi Tanase (Steaua)
Támadók: Claudiu Keserü (Steaua), George Puscas (Internazionale), Bogdan Stancu (Genclerbirligi)

Legfrissebb hírek

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
2026.04.07. 08:34

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
2026.04.06. 11:57

Szívinfarktust kapott a kórházban Mircea Lucescu

Minden más foci
2026.04.03. 12:19

Már nem Lucescu a román válogatott kapitánya

Minden más foci
2026.04.02. 17:28
Ezek is érdekelhetik