Eb 2016: a romániai meccs helyett börtönben a középpályás

2015.03.27. 08:41
A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő feröeri labdarúgó-válogatott Romániával csap össze vasárnap, és bár eddig sem volt rejtély, melyik válogatott a három pont várományosa, a vendégek egyébként is csekély esélyét tovább gyengíti Fródi Benjaminsen, a 84-szeres válogatott középpályás távolmaradása.

Harminchét évével Benjaminsen az együttes legtapasztaltabb futballistája és csapatkapitánya, ám a munkája miatt nem lehet ott a Románia elleni meccsen.

„Nálunk minden játékos amatőr vagy félprofi, ő is. Munkahelyi kötelezettsége miatt marad le a románok elleni mérkőzésről – mondta Kristin Dam Ziska, a feröeri szövetség főtitkárhelyettese. – Fródi börtönőrnek készül, hosszú és fárasztó tanfolyamot végzett el, és úgy alakult, hogy a vasárnapi lesz az első munkanapja, muszáj ott lennie.”

Benjaminsen kiesése eleve jelentős érvágás, ráadásul a válogatott másik középső középpályása – merthogy ketten vannak csupán erre a posztra –, Hallur Hansson el van tiltva, úgyhogy Lars Olsen egészen új felálláson törheti a fejét.

„Dán kapitányunknak nincs túl sok választása a csapat kialakításakor, de abban biztosak lehetünk, a lehető legjobb tizenegyet küldi majd pályára. Hátha sikerül az újabb bravúr” – tette hozzá a főtitkárhelyettes.

Annak viszont örülhetnek a feröeriek, hogy a selejtezőben eddig szerzett két gól „gazdájára”, Christian Holstra és Jóan Símun Edmundssonra egyaránt számíthat a kapitány, nekik szerencsére nem kell dolgozniuk vasárnap.

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

A Ferencváros játékosa is ott lehet a román válogatott vb-pótselejtezőjén

Foci vb 2026
2026.03.06. 14:46

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Történelmi sikert aratott a feröeri válogatott; Izland továbbjutott a mieink csoportjából

Kézilabda
2026.01.18. 20:04

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.15. 12:24
Ezek is érdekelhetik