Van Marwijk kirakta keretéből a lábtörő De Jongot

Vágólapra másolva!
2010.10.04. 14:23
null
(Be)csúszik az ámokfutó – nagy vihart kavart Nigel de Jong újabb szikrázó belépője (Fotó: Action Images)
Nigel de Jong megkapta büntetését, amiért tegnap kettős lábtörést okozott a Newcastle középpályásának, Hatem Ben Arfának: Bert van Marwijk kirakta a holland labdarúgó-válogatott keretéből. A szövetségi kapitány elmondta, beszélni fog az „indokolatlanul durva" futballistával.

Bár a játékvezető még sárga lapot sem adott a Hatem Ben Arfával szemben brutálisan szabálytalankodó Nigel de Jongnak, a Manchester City játékosának, Bert van Marwijk, a holland válogatott szövetségi kapitánya nem ment el szó nélkül az eset mellett.

„Nem volt más választásom, ki kellett tennem a keretből. Láttam a tegnapi eset felvételeit. Durva és szükségtelen szabálytalanság volt. Túl keményen lépett be. Szerencsétlen dolog ez, főleg, hogy nem volt szükség a belépőre. A vicces az egészben, hogy a bíró még sárga lapot sem adott neki. Nem vagyok kibékülve azzal, hogy Nigel indokolatlanul feszegeti a határait. Beszélni fogok vele" – mondta Van Marwijk.

Mint beszámoltunk róla, az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy Hatem Ben Arfa, a Newcastle United francia válogatott középpályása kettős lábtörést szenvedett a vasárnapi bajnokin.

Ben Arfát a City elleni mérkőzés negyedik percében szerelte brutálisan Nigel de Jong, a becsúszás következtében a sértett síp- és szárkapocscsontja is eltörött.

De Jong durvasága nem számít egyedinek: márciusban az amerikai válogatott Stuart Holden lábát törte el, majd a világbajnoki döntőben mellbe taposta a spanyol Xabi Alonsót – a bírók szerint egyik eset sem „ért" piros lapot...

Ben Arfa a Marseille kölcsönjátékosaként szerepel a „szarkáknál", de kérdés, hogy pályára lép-e még a Newcastle-ben, a hírek szerint ugyanis hat hónapot mindenképp kénytelen lesz kihagyni, így az is elképzelhető, hogy véget ért számára a szezon.

NIGEL DE JONG ÁMOKFUTÁSAI
 
 
 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik