Két meccs után nyeretlenek a portugálok

2010.09.07. 22:58
null
Padlón a portugál csapat és Bruno Alves (Fotó: Action Images)
Címkék
Két forduló után nyeretlen a portugál válogatott, miután Agostinho Vieira Oliveira csapata 1–0-s vereséget szenvedett Norvégia ellen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének keddi játéknapján. A győztes gólt Erik Huseklepp szerezte Eduardo kapus hibája után.

 

A Ciprus elleni hazai 4–4 után nem könnyű feladat várt a portugálokra az Eb-selejtezők H jelű csoportjának második fordulójában. Portugália keddi ellenfele Norvégia volt, amely Izlandot idegenben 2–1-re győzte le az első mérkőzésen.

A vendégek kezdték aktívabban a találkozót, Hugo Almeidát kétszer, Nanit egyszer állították meg lesen, Quaresma pedig kétszer is veszélyeztetett.

A vezetést azonban a norvégok szerezték meg a 21. percben. John Carew támadta meg a tétova Eduardót, a portugál kapus így a norvégok csatárába lőtte a labdát, amely Erik Huseklepp elé került. A támadó 6 méterről, kissé jobbról az üres kapuba lőtt. 1–0

A 28. percben Manuel Fernandes állt közel az egyenlítéshez, 17 méterről leadott lövése azonban az oldalhálót zörgette meg.

Érdekesség, hogy Egil Olsen már az első félidőben kettőt cserélt, előbb Vadim Demidov állt be Kjetil Waehler helyére, majd John Carew jött le, és Mohammed Abdellaoue állt be a helyére.

A játék képe alapján úgy tűnt, a portugálok játszanak otthon, míg a norvégok idegenben, kontrákra rendeződtek be.

A második félidő hazai helyzettel indult, Huseklepp 17 méterről, jobbal nem sokkal a jobb sarok mellé lőtt.

A 60. percben Hugo Almeida betalált a norvégok hálójába: egy kipattanót hat méterről a kapuba bombázott, ám a játékvezető les miatt kiféle ítélt szabadrúgást, majd Raúl Meiralesnek osztott ki egy sárga lapot.

Az utolsó fél órában javarészt a norvégok térfelén volt a labda, sok helyzetet dolgoztak ki a portugálok, ám a góllövés nem jött össze Hugo Almeidáéknak, így maradt 1–0-s norvég győzelem, ami azt is jelenti, hogy két mérkőzés után még nyeretlenek a portugálok.

EDUARDO KAPITÁLIS HIBÁJA DÖNTÖTT
 

 

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
H-CSOPORT
Norvégia–Portugália 1–0 (1–0)
Oslo. V: Duhamel (francia)
 Norvégia: Knudsen – Högli, Waehler (Demidov 31.) , Hangeland, B. H. Riise, Hauger, Carew (Abdellaoue 37.), Pedersen, Ruud, Grindheim (Jennsen 84.), Huseklepp. Szövetségi kapitány: Egil Olsen
Portugália: Eduardo – Bruno Alves, Sílvio, Ricardo Carvalho, Ricardo Quaresma (Liédson 84.), Miguel Veloso, Manuel Fernandes, Raul Meireles, Hugo Almeida, Tiago (Danny). Szövetségi kapitány: Agostinho Vieira Oliveira
G: Huseklepp (21.)
A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Norvégia 2 2 – – 3–1 +2  6
2. Dánia 1 1 – – 1–0 +1  3
3. Ciprus 1 – 1 – 4–4 0 1
4. Portugália 2 – 1 1 4–5 –1  1
5. Izland 2 – – 2 1–3 –2  0
Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
1 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
2 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
3 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
12 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
13 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
13 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
22 perce