Ismét fényesen ragyognak az olasz csatárcsillagok

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 23:02
null
Cassano (jobbra) góllal és gólpasszal vétette észre magát (Fotó: Reuters)
Címkék
Olaszország magabiztos győzelmet aratott Észtország ellen Modenában, ahol jelesre vizsgáztak Cesare Prandelli támadói: Giuseppe Rossi, Antonio Cassano és Giampaolo Pazzini is betalált. Az olaszok ötpontos előnnyel vezetik a C-csoport küzdelmeit az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. A Feröeren több mint egy órán át tíz emberrel játszva nyerő szlovénok megerősítették második helyezésüket.

OLASZORSZÁG–ÉSZTORSZÁG

Az olaszokban még élt a szeptemberi tallinni mérkőzés emléke, hogy észt vezetés után vért izzadva kellett megfordítani a találkozót, és ezúttal Modenában esélyt sem adtak ellenfelüknek.

A 6. percben Antonio Cassano remek szólója után megpróbálta átemelni a labdát a kapujából kimozduló Sergei Pareikón, de a kapus résen volt, és hárítani tudott. Az első negyedórában az „odavágón" is betaláló Milan-csatár volt a legveszélyesebb, a társak őt keresték a labdákkal. Aztán a nagy olasz fölényben a többiek is odafértek a vendégkapu elé, Alberto Aquilani a 14. percben majdnem gólt fejelt (ismét a kapus hárított), majd a magát a védőkön átfűző Giuseppe Rossi lőtt a kapusba tiszta helyzetben. Aztán a 21. percben már nem hibázott a Villarreal Barcelonába vágyó csatára, Cassano átadása után a bal oldalról éles szögből lőtt a kapuba. 1–0

Az olaszok az első góltól felszabadultabban játszottak, a 24 éves Rossi tíz perccel később eltalálta a lécet, majd a 39. percben Cassano a jobb oldalról egy védő szorításából növelni tudta az olaszok előnyét. 2–0

A házigazdák a fordulás után sem engedték érvényesülni az észteket, végig óriási nyomás alatt tartották vendégüket. Prandelli már a 65. percben megtapsoltatta Cassanót, a szövetségi kapitány már a meccs előtt jelezte, hogy egy jó órát vár a Milan támadójától – megkapta, a stafétát pedig Giampaolo Pazzini vehette át korábbi sampdoriás csatártársától. A január óta már szintén Milánóban, igaz, annak kék-fekete sztárcsapatánál játszó támadó szögletre vágódó lövéssel nyitott, majd beállítása után három perccel Riccardo Montolivo jobbról érkező passza után a kapuba talált. 3–0

Rögtön újabb gólt lőhetett volna, de becsúszva nem ért jól bele a szélről belőtt labdának. Az olaszok győzelme e nélkül is biztos volt, mindent elmond, hogy Gianluigi Buffonnak a 88. percben kellett először (és utoljára) szembenéznie kapura tartó észt lövéssel. A próbálkozást Martin Vunk jegyezte. Az észteknél kezdőként játszott az egykori győri Tarmo Kink, és az 58. percben csereként állt be a tavaszt Újpesten töltő Jarmo Ahjupera.

Az olaszok továbbra is magabiztosan vezetnek a C-csoportban, csupán az októberben Észak-Írország otthonában hagyott két pont miatt bánkódhat kicsit Cesare Prandelli. Ezzel együtt a squadra azzurra magabiztosan menetel Ukrajna és Lengyelország felé.

FERÖER–SZLOVÉNIA

Szlovénia annak ellenére tudott győzni Feröer ellen Toftirban, hogy több mint egy órán át emberhátrányban játszott Marko Suler kiállítását követően. Délnyugati szomszédunk ezzel a három ponttal megerősítette második helyét a csak szeptemberben pályára lépő Szerbia előtt.

Sulert a 25. percben Christian Holsttal szemben elkövetett szabálytalansága miatt küldte ki az osztrák játékvezető, ám a kiállítás nem a vendégeket zavarta meg, hanem a hazaiakat: négy perccel később Valter Birsa beadása után nem tudtak tisztázni a feröeri védők, a labda Tim Matavz elé került, és a csatár a hazai büntetőterület közepéről nem hibázott.

Hiába volt ezután kiegyenlített a mérkőzés, Feröer nem tudott egyenlíteni, sőt a szünet után Birsa szögletét követően Rogvi Baldvinsson a saját kapujába terelte a labdát. A hátralévő időben a szlovénok fegyelmezett védekezéssel megőrizték előnyüket, és megszerezték a győzelmet.

Kedden a Feröer–Észtország mérkőzéssel folytatódnak a C-csoport küzdelmei.

EURO 2012
C-CSOPORT
OLASZORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 3–0 (2–0)
Modena, Alberto Braglia Stadion. Vezette: Tudor (román)
Olaszország: Buffon – Maggio, Ranocchia, Chiellini, Balzaretti – Pirlo, Aquilani (Nocerino, 24.) – Marchisio, Cassano (Pazzini, 65.), Montolivo – Rossi (Giovinco, 79.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Észtország: Pareiko – Kruglov, Teniste (Saag, 58.), Piiroja, Rähn – Puri, Zenjov (Ahjupera, 58.), Vunk, Klavan, Jääger – Kink (Kams, 78.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Rossi (21.), Cassano (39.), Pazzini (68.)

 

FERÖER–SZLOVÉNIA 0–2 (0–1)
Toftir, Svangaskard Stadion. Vezette: Drachta (osztrák)
Feröer: Mikkelsen – Naes (S. Olsen, 81.),Davidsen, Baldvinsson, E. T. Hansen – Elttör, Benjaminsen, Udsen (Danielsen, 45+2.), Justinussen – Holst (Mouritsen, 75.) –Edmundsson. Szövetségi kapitány: Brian Kerr
Szlovénia: S. Handanovic – Brecko, Cesar, Suler, Jokic – Birsa (Mavric, 47.), Bacinovic, Koren, Ilicic – Novakovic (Ljubijankic, 55.), Matavz (Kirm, 76.). Szövetségi kapitány: Matjaz Kek
Gólszerző: Matavz (29.), R. Baldvinsson (öngól, 47.)
Kiállítva: Suler (25.)
AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 6 5 1 14– 1 13 16
2. Szlovénia 7 3 2 2 9– 4 5 11
3. Szerbia 6 2 2 2 8– 9 –1 8
4. Észtország 6 2 1 3 7– 9 –2 7
5. Észak-Írország 5 1 3 1 3– 3 0 6
6. Feröer 6 1 5 3–18 –15 1

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik