Euro 2012: nem nyújt be panaszt Kassai hibája miatt az ukrán szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.21. 10:30
null
A szövetség elnöke szerint Blohin az ukránok kiesése ellenére maradhat a posztján (fotó: Action Images)
Nem nyújt be hivatalos panaszt az Ukrán Labdarúgó-szövetség amiatt, hogy az Európa-bajnokság keddi angol–ukrán csoportmérkőzésén (1–0) Kassai Viktor Marko Devics lövése után nem ítélt gólt, bár a labda áthaladt a gólvonalon.

„Nem teszünk jogi lépéseket” – szögezte le Hrihorij Szurkisz, a szövetség elnöke, hozzátéve: bár a csapat a csoportkör után búcsúzott, azt szeretné, ha a jövőben is Oleh Blohin irányítaná a válogatottat.

A szakvezető 2014-ig szóló szerződéssel rendelkezik, és hamarosan elégtételt vehet az angolokon, ugyanis a világbajnoki selejtezőben is egy csoportban szerepel majd a két együttes.

Kassai a donecki találkozó 62. percében követte el az Eb eddigi legnagyobb visszhangot kiváltó hibáját, amikor az ukrán Marko Devics lövése után nem ítélt gólt. A gólbíró Vad II István nem jelezte a játékvezetőnek, hogy a labda áthaladt a gólvonalon, mielőtt John Terry visszarúgta a mezőnybe, így a játék 1–0-s angol előnnyel folytatódott.

Az európai szövetség (UEFA) szerdán úgy döntött, hogy a tavaly a világ legjobbjának megválasztott magyar bíróra nem számít a kontinenstorna kieséses szakaszában.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik