Euro 2012: Készen állunk az elődöntőre - C. Ronaldo

2012.06.21. 23:07
Címkék
A portugál válogatottat a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjébe fejelő Cristiano Ronaldo szerint csapatuk készen áll a legjobb négy között rájuk váró párharcra.

 

„Azt hiszem, nagyon jól játszottunk, sok helyzetet kialakítottunk, többször a kapufát is eltaláltuk. A célunk az elődöntő volt, és örülhetünk, hiszen ezt elértük. Tudjuk, hogy nagyon kemény lesz, de bízunk magunkban, készen állunk rá” – nyilatkozta a csehek elleni negyeddöntő egyetlen gólját szerző Cristiano Ronaldo.

A portugálok a spanyol–francia párharc győztesével találkoznak az elődöntőben.

Paulo Bento, a portugálok szövetségi kapitánya megérdemelt sikerről beszélt.

„Az első félidő első huszonöt percében jól védekeztünk, de támadásban valami nem működött – értékelt Paulo Bento. – Azután viszont feljavultunk, és a játékrész legnagyobb lehetősége előttünk adódott. A második félidőben különösen jó teljesítményt nyújtottunk, számos helyzetet kialakítottunk, a csehek viszont emlékeim szerint egyet sem. Ha azt nézem, milyen mértékben nőttünk ellenfelünk fölé, milyen iramban játszottunk, hogyan reagáltunk a labdavesztésekre, akkor azt kell mondjam, hogy teljesen megérdemelten nyertünk, és a játékosok, akik mindent megtettek a portugál színekért, elnyerték méltó jutalmukat.”

 

Legfrissebb hírek

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
6 perce

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
58 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
1 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
2 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2 órája