Euro 2012: Jól játszottunk, gratuláció a görögöknek - Advocaat

2012.06.16. 23:41
Dick Advocaat, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata jobban játszott a görögnél a szombat esti mérkőzésen, ám a rivális az egész találkozón remekül védekezett. Az Európa-bajnokság A-csoportjának utolsó fordulójában Görögország 1–0-s sikerével továbbjutott a kvartettből, miközben kiejtette a szbornaját.
„Elég jól játszottunk, benyomtuk őket, de a görögök kitűnően védekeztek. Azt hiszem, az első félidőben kifejezetten jól tettük a labdát. Le a kalappal a görögök előtt, a második játékrészben elképesztően nehéz volt ellenük játszani” – nyilatkozta Advocaat, akinél a meccs után az újságírók természetesen rögtön utalgattak arra, hogy a PSV-nél folytatja pályafutását.„Nem érdekel, hogy mit mondanak mások rólam ebben a témában. A stábom igazán keményen dolgozott, és tizenhat mérkőzésen át veretlenek maradtunk az orosz csapattal. Balszerencsések voltunk. Nyernünk kellett volna ma, de ilyen a futball, szóval gratulálunk a görögöknek” – mondta a találkozóval a szbornajától elbúcsúzó holland szakember.
Legfrissebb hírek

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről, a svájciak semlegesek maradnak

Jégkorong
6 órája

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
Tegnap, 16:49

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
Tegnap, 16:30

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
Tegnap, 13:59

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27