Euro 2012: Ibra nélkül is nyertünk már, optimista vagyok - Hamrén

2011.06.02. 19:13
Címkék
A svéd labdarúgó-válogatott kedden Finnországot fogadja hazai pályán 2012-es Európa-bajnoki selejtező keretein belül. Erik Hamrén szövetségi kapitány optimista csapata esélyeit illetően, még akkor is, ha a svédek esetleg kénytelenek lesznek nélkülözni egyik legnagyobb sztárjukat, Zlatan Ibrahimovicot.

Az AC Milan újdonsült olasz bajnok támadója néhány hete kisebb sérüléssel bajlódik, így elképzelhető, hogy nem lép pályára a finnek ellen. Hamrén azonban nem aggódik Ibra esetleges kiesésétől, reméli sikerül faragniuk hátrányukból a hollandokkal szemben.

„Ibrahimovic nélkül is játszottunk, sőt nyertünk már korábban. Remélem, hogy nélküle is sikerül helyt állnunk" – mondta Erik Hamrén.

Svédország kedden 20 órától fogadja Finnországot.

Legfrissebb hírek

A csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Debrecenben vendégszerepel az Újpest – percről percre

Labdarúgó NB I
6 perce

Jobban kezdett a Liverpool, a Palace viszont már kapufáig is eljutott – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
29 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
33 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
56 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája