BACSKAI JÁNOS 2010.05.29 00:30 Frissítve: 2015.01.03 01:55

A legveszélyesebb dán dinamitok

Avagy a dán labdarúgás legnagyobb alakjai.

 

Morten Olsen

A majdnem-ember

Morten Olsen a 2010-es világbajnokság után kapott végleg leltári számot a Dán Labdarúgó-szövetségnél, hiszen játékosként a „dán dinamitok" első nagy generációjának vezéregyénisége volt, majd edzőként az UEFA-kupa elődöntőjébe vezette a Bröndbyt, a nemzeti csapatot pedig szövetségi kapitányként pedig két kontinenstornára és két világbajnokságra gardírozta el legényeit. A vordingborgi születésű Morten Olsen a helyi BK-ban lett fél-, de inkább harmadprofi futballista, majd a másodosztályú Nyköbingbe (ma: B 1901) igazolva figyeltek fel rá a szakértők: a középhátvédként és védekező középpályásként is bevethető játékos az U20-as válogatottba is bekerült, ahol góllal debütált. Három hét múlva már a nagyok között is átesett a tűzkeresztségen, majd a belga élvonalba frissiben felkerült Cercle Bruges-höz került.

Itt is megállta helyét, így 1976-ban a bajnoki cím védője, az RWD Molenbeek vette meg, majd honfitársa, Benny Nielsen után az Anderlechthez került. Itt – többek között Jacky Munaron, Hugo Broos, Arie Haan, Franky Vercauteren, Georges Grün, Henrik Andersen, Enzo Scifo, Erwin Vandenbergh, Frank Arnesen, az Eidur-papa Arnór Gudjohnsen, Stéphane Demol vagy Alex Czerniatynski oldalán; és olyan edzők keze alatt, mint Tomiszlav Ivics, Arie Haan és Paul van Himst – végre elérte első klubsikereit. Mindezek tetőzéseként „vénségére", 34 évesen a „dán dinamitok"-ként aposztrofált válogatottal beírta magát a labdarúgás történetébe. A Qvist – Sivebaek, M. Olsen (Brylle), I. Nielsen, Busk – Bertelsen, Lerby, M. Laudrup, Arnesen (J. Olsen), Berggreen – Elkjaer-Larsen gárda ugyanis az 1984-es kontinenstornán kis híján bejutott a fináléba (a spanyoloktól tizenegyesekkel kaptak csak ki az elődöntőben). A két év múlva rendezett világbajnokságon könnyedén nyertén meg csoportjukat, a sors azonban a hispánokat és főleg az élete nagy napját kifogó Emilio Butraguenót sodorta eléjük, így elbuktak, csúfosan. Hősünk az 1988-as Európa-bajnokságon is pályára lépett, 39 évesen, kevéske sikerrel, majd egy év múlva visszavonult.

Utolsó klubja az 1.FC Köln volt, amellyel szerzett még levezetésképpen egy ezüstérmet a Bundesligában. A barázdált arcú harcos volt az első dán labdarúgó, aki ötven mérkőzésen is viselhette a csapatkapitányi (milyen is van még ezen kívül egy átlagos mérkőzésen?) karszalagot, az első, aki elérte a bűvös 100-as fellépési számot. 1990 januárjában leült a Bröndby kispadjára, és olyan kiválóságokra, mint Peter Schmeichel, Kim Christofte, Uche Okechukwu, Lars Olsen, Morten Pedersen, Faxe Jensen, Kim Vilfort, Marc Rieper, Bent Christensen támaszkodva két bajnoki címet szerzett, és eljutott az UEFA-kupa elődöntőjébe. E sikereken felbuzdulva a Köln hívta meg kispadjára, és a „kecskéseket" sikerrel bent tartotta az első osztályban, majd a Danny Blind, Michael Laudrup, Richard Witschge, Jari Litmanen, Ronald és Frank de Boer féle Ajaxszal duplázott. Év végén viszont összeakasztotta bajszát a hazai játékosokkal, így a Karácsonyt már munkanélküliként ünnepelte.

Szerencséjére a dán válogatott leszerepelt a 2000-es Eb-n, így leülhetett Bo Johansson helyére. A 2002-es nagy tornán egészen a nyolcaddöntőig jutottak, ahol az angolok jobbnak bizonyultak náluk, hiszen éppen a legrosszabbkor fogtak ki pocsék napot az északiak. Csoportelsőként jutottak ki a portugáliai kontinenstornára, ám itt a csoportkör után a csehektől szenvedtek vereséget. A németországi világbajnokságra már ki sem értek, hiszen selejtezőcsoportjukban a törökök és az ukránok is megelőzték őket.

A kiválasztottjaihoz a végsőkig ragaszkodó (igaz, mostanában nem túl gyakran bukkannak fel dán üstökösök e sportágban, emígyen muszájherkules) Olsen kitartása meghozta gyümölcsét, hiszen a spanyolok és a svédek elütötték őket az EURO2008-tól, de az újabb vb-selejtezőket már magabiztosan vették. „A majdnem-emberként is aposztrofálható (klasszis, de nem világklasszis, jó, de nem szupercsapatokban játszó, klubjaival és a válogatottal is a nagy lehetőségek kapujában megbukó) Olsen ezen a tornán nem elégedhet meg egy közepes teljesítménnyel, hiszen akkor minden bizonnyal nem hosszabbítják meg szerződését" – írtuk a vébé előtt, de nem így történt: már a torna előtt hosszabbítottak vele, a dánok pedig a japánok és a hollandok mögött végeztek csoportjukban.

A 2012-es Eb selejtezőit azonban ismét vették, így már negyedik kontinenstornájára készülhet az ősz mester.

Henning Jensen

Az 1949-ben született egykori kiváló támadó az 1970-es évek legjobb dán futballistája volt Allan Simonsen mellett, és olyan klubokban kereste kenyerét, mint a Mönchengladbach, a Real Madrid vagy az Ajax. A válogatottban 1972 és 1980 között mindössze 21 mérkőzést játszott, ezeken kilencszer volt eredményes. A támadósor jobb szélén fickándozó Jensen a 'Gladbachban nyerő párost alkotott Simonsennel, két bajnoki címet és egy UEFA-kupa-győzelmet hozva a klubkonyhára. A királyi klubbal is nyert két pontvadászatot 1976 és 1979 között, majd az Ajaxban középpályásként parádézott. 1981-ben hazatért az Aarhusba, később nevelőegyesületéből, a Nörresundbyből vonult vissza.

Allan Simonsen

Az 1952 decemberében született Allan Rodenkam Simonsen máig a dán futball egyetlen aranylabdása, és valószínűleg jó darabig az is marad. A vejlei születésű legényke a helyi BK-ban lett profi futballista, majd a válogatottba is bekerült, ahol gólerősen szerepelt, ezért is figyelt fel rá a Mönchengladbach. Itt némi akklimatizálódás után bombaformába került, ontotta a gólokat, és a klub is egyre sikeresebb lett odahaza, illetve Európában. 1977-ben zsinórban harmadik Bundesliga-aranyát nyerte el, bekerült klubjával a BEK-döntőbe, év végén pedig ő lett az első helyezett az Aranylabda-szavazáson, megelőzve Kevin Keegant és Michel Platinit. A következő idényben a BEK, majd az UEFA-kupa gólkirálya lett. Sikerei csúcsán a Barcelonához igazolt, ahol szintén gólerősen játszott, ám Diego Maradona érkezése után be kellett látnia: neki csak epizódszerepek jutnának. Mindenki nagy meglepetésre az angol Charlton Athletichez szegődött, potom 300 ezer fontért. Az új klub nem sokáig tudta folyósítani a sztárgázsit, így Simonsen csakhamar hazaigazolt a Vejléhez, ahol egészen 1989-ig termelte a találatokat, száznál is többet. A válogatottban 1972 és 1986 között 55 fellépésen 20 gólt gyűjtött, de a nagy tornákkal nem volt szerencséje: az 1984-es Eb-n és az 1986-os vb-n is csak egy-egy mérkőzés jutott számára. 1991-ben felcsapott edzőnek: vezette a Vejlét, majd a Feröer-szigetek és Luxemburg szövetségi kapitánya volt.Jelenleg a dán másodosztályú FC Fredericia általános menedzsere.

Preben Elkjaer Larsen

Simonsen hazavihette az Aranylabdát, a kőkemény, erőszakos támadó, az 1957-ben napvilágot látott Elkjaer Larsen viszont csak kerülgette a forró kását: 1984-ben harmadik, egy évvel később második lett a France Football szavazásán. Az égetett italt és a dohányárut fölöttébb kedvelő dán tankot akkor sem lehetett megállítani, ha kettétépték nadrágját vagy lerúgták sípcsontvédőjét.

Nem hiszi? Olvassa el bővebb, képekkel és videókkal illusztrált cikkünket!

Michael Laudrup

Az idősebbik Laudrup-testvért, Európa válaszát a joga bonitóra, sokan minden idők legjobb dán futballistájának tartják, és valljuk meg, nehéz ezzel az állítással vitatkozni, amelyet több közvélemény-kutatás is alátámaszt. Az 1964-es születésű karmester odahaza a Vanlöse, a Bröndby és a KB keretein belül mutatta meg oroszlánkörmeit, majd szép nagy vándorútra indult: 1983 és 1989 között a Juventust (1983-tól 1985-ig kölcsönben a Laziót), 1989-ől öt évig a Barcelonát, majd két idény erejéig a Real Madridot gardírozta. 1996-ban a japán Vissel Kobéhez írt alá némi pénzkereset céljából, hogy aztán az Ajaxból vonuljon vissza 1998 nyarán. 1984-től három Eb-n és két vb-n szerepelt, és még a France 98-on is zseniálisan futballozott, élményszámba menő passzokat adott, amelyek a tőle tudásban jócskán elmaradó társakat is meg-meglepték. A pályán is mindig előre gondolkodó, jobbra néző, balra passzoló középpályás még ereje teljében, 34 esztendősen szögre akasztotta azt, amit ilyenkor illik. A dán dinamitokat 104 alkalommal és 37 góllal segítette, de 1990 és 1993 között önkéntes száműzetésbe vonult, pechjére így lemaradt az Eb-aranyról. Az ezredforduló tájékán megszavazták minden idők legjobb dán labdarúgójának és a valaha volt legprímább spanyolországi légiósnak. Némi pihenő után felcsapott a nemzeti csapat segédedzőjének, majd a Bröndbyvel és a Getafével ért el sikereket, a Szpartak Moszkvánál és a Mallorcánál azonban csalódást keltett. Edzőként is igen tehetséges, csak a csoda mentheti meg attól, hogy ne legyen előbb-utóbb dán szövetségi kapitány. Sokatmondó tény, hogy gyermekei már bemutatkoztak a dán utánpótlás-válogatottakban.

Brian Laudrup

A Laudrup famíliában kötelező jeles futballistává válni – mondhatni, Brian élete eleve elrendeltetett: testvére ugyebár a „nagy" Laudrup, édesapja pedig a felnőttválogatottban szerepelt. A szerző nőismerősei szerint Brian Laudrup minden idők egyik legjóképűbb játékosa, nem mellékesen az 1992-es kontinensbajnok válogatott emblematikus figurája. Támadó középpályásként és csatárként kereste kenyerét, a Bröndbyben, a Bayer Uerdingenben, a Bayern Münchenben, a Fiorentinában, a Milanban, a Rangersben, a Chelsea-ben, a Köbenhavnban és az Ajaxban. Akárcsak bátyja, ő is e holland klubból vonult vissza, 2000-ben. Dermesztően fiatalon: alig 31 évesen! Érdekes módon mindössze a Rangersben termelte úgy a gólokat, ahogyan azt várták tőle, a válogatottban 82 mérkőzésén 21-szer ünnepel(tet)hette magát. Az 1992-es kontinenstornán gólt nem lőtt, de remekül játszott, négy év múlva három fellépésén ugyanannyiszor volt eredményes, ez pedig ezüstcipőt ért.

Hogy hogyan ért véget karrierje, hogyan győzte le a rákot és mit csinál manapság, Hová lett-sorozatunkból tudhatja meg!

Peter Schmeichel

Minden idők egyik legjobb kapusát tisztelhetjük a dán óriás személyében, akinek neve szinte egybeforrt a Manchester Uniteddel és annak menedzserével, Sir Alex Fergusonnal. Peter Boleslaw Schmeichel 1963 végén született Gladsaxéban, és itt, a helyi Heroban lett profi kapus. A szakértők a Bröndbynél figyeltek fel rá, ahol kiválóan védett, 1987-ben a nagyválogatottba is bekerült. 1991-ben potom 750 ezer mai euróért került az MU-hoz, és ezzel a klubbal mindent elért, amit csak érdemes a klubfutballban. A Bajnokok Ligája-győzelem után, 1999-ben tett némi üdülési célzatú kitérőt a Sportingba. Szíve nemsokára visszahúzta a Premiershipbe: levezetésképpen az Aston Villában és a Manchester Cityben védett. Innen vonult vissza 2003-ban, később fia, a szintén kapuvédő Kasper is megfordult a „polgároknál". A válogatottban 2001-ig 129-szer szerepelt, és akárcsak a vörösök színeiben, itt is eredményes tudott lenni. 1988-tól 2000-ig négy Eb-n is tiszteletét tette, legjobban az 1992-esen szerepelt, amikor minden fogható mellett néhány lehetetlen labdát is hárított, többek között Marco van Basten tizenegyesét. Klubjaival tíz bajnoki címet szerzett, háromszor az UEFA, kétszer az IFFHS választotta meg az adott évben a világ legjobb kapusának, háromszor volt odahaza az Év játékosa, ami kapustól raritás. Jelenleg klubtulajdonosként, műsorvezetőként és futballpapaként tevékenykedik.

Bővebben olvasna róla? Csak tessék!

John Jensen

 A Dániában roppant népszerű John Jensen, aki kedvenc sörmárkájáról, a Faxéról kapta becenevét, a Bröndby, a Hamburg, az Arsenal és a Herfölge színeiben kereste kenyerét. A dán dinamitokat 1987 és 1995 között 69 mérkőzésen szolgálta, négy gólt szerezve. 1999-ben, 35 évesen lett a Herfölge játékos-edzője, azóta volt a Bröndby és a Getafe segédedzője Michael Laudrup oldalán. A Randerst önállóan vezette, majd felcsapott a Blackburnnél ismét asszisztensnek, Steve Kean mellett, de 2011 szeptemberében elbocsátották. 1987-ben odahaza az Év játékosának választották a fáradhatatlan, kőkemény harcost, akitől az Arsenal fanjai éveken át hiába várták a gólt, pedig külön dalokban kérték, kórusban (jelentem, végül megkapták; utána készítettek is pólókat, „Én ott voltam, amikor John Jensen gólt lőtt" felirattal). Részt vett az 1988-as kontinenstornán, négy év múlva aranyéremmel tért haza egy ilyen eseményről, amihez a 2–0-ra megnyert döntőn a legfontosabb, az első góllal járult hozzá. A tornán Európa-klasszisá érett, kár, hogy kicsit későn jött számára az áttörés. No és az sem tett jót karrierjének, hogy Halmai Gábor egy válogatott mérkőzésen szétrúgta a térdét...

Frank Arnesen

Az 1956-os születésű karmester 1977 és 1987 között erősítette a nemzeti csapatot, és számtalan assziszt mellett 14-szer maga is betalált. Láthattuk (már aki) az 1986-os világbajnokságon, ahol nem rúgott gólt – összeszedett ellenben egy ostoba piros lapot a már tét nélküli utolsó csoportmeccsen, és sokak szerint többek között az ő hiánya vezetett a Spanyolország elleni drámához –, nem úgy két évvel korábban az Eb-n, amikor is ezüstcipőt érdemelt ki három hálózörgetésének hála. A Fremad Amager neveltje karrierje érdemi részét az Ajaxban, a Valenciában és az Anderlechtben töltötte, mégis vénségére szerzett magának hírt és nevet, méghozzá a PSV-ben, amellyel 1988-ban BEK-et nyert (sérülése miatt éppen a döntőn nem játszhatott). A Philips-gyáriaknál olyan játékosokat irányíthatott, mint honfitársai közül Jan Heintze, Sören Lerby, Ivan Nielsen, vagy éppen Ronald Koeman, Berry van Aerle, Gerald Vanenburg, Wim Kieft és az örökifjú Willy van de Kerkhof. A válogatottból 30 évesen vonult vissza, egy esztendő elteltével pedig teljesen felhagyott a játékkal, hogy a PSV-nél először Sir Bobby Robson asszisztense, majd klubmenedzser legyen. Később sportigazgatói pozícióban a Tottenhamnél dolgozott, majd a Chelsea-nél kereste a kenyérre valót, ugyanebben a munkakörben; jelenleg a Hamburg alkalmazottja.

Sören Lerby

A szőke loboncú Lerby a középpálya bal oldalán dominálta a maga idejében a futballpályákat és az ellent (sokszor sípcsontvédő nélkül), profiként az Ajaxban, a Bayern Münchenben, a Monacóban és a PSV-ben tevékenykedvén. A dinamitok között 1978-ban mutatkozott be, tucatnyi év alatt 67-szer vetették be, tízszer gólt is lőtt. Gárdáival kilenc bajnoki címet ünnepelhetett két kupagyőzelem mellett, a PSV-vel 33 évesen nyert BEK-et. Két Eb-n és egy vb-n fordult meg, alapemberként. Akárcsak e cikk főszereplői közül oly sokan, ő is döbbenetesen fiatalon (dán klasszissajátosság), 31 évesen, 1989-ban vonult vissza az aktív játéktól. 1991-ben leült a Bayern kispadjára, de fél év múlva menesztették, azóta játékosügynök, természetesen Hollandiában. Istállóját olyan nevek fémjelzik, mint Wesley Sneijder, Marcus Berg, Thomas Vermaelen, Danijel Pranjic, Johnny Heitinga vagy Dennis Rommedahl. 1985-ben egyedülálló rekordot állított fel: egy igazi munkás napon a válogatottal Dublinban szerepelt, majd magángépen Düsseldorfba repült, ahonnan Porschével száguldott Bochumba, hogy egy kupameccsen 75 percet játsszon úgy, hogy bemelegítésként két kilométert kocogott a dugóban rekedt taxiból a stadionig...

Jan Mölby

Az 1963-ban született középső védőről méltánytalanul kevés szó esik, ha a nagy dán futballistákról beszélnek vagy írnak, pedig a 33-szoros válogatott Mölby a Kolding után két idényt lehúzott az Ajaxban, majd 1984-től 1996-ig a Liverpoolt acélosította. A Swansea Cityben vezetett le, innen is vonult vissza 1998-ban. Utolsó klubjában játékos-edzőként is fungált, később a Kidderminster Harriers és a Hull City kispadját is elfoglalta. A vörösök mezében 62 gólt lőtt, ebből 42-t tizenegyesből, a válogatottal (ahová 28 éves kora után nem hívták már, pedig akkoriban lett az angol élvonal második legjobb játékosa) megfordult az 1984-es Eb-n és a 1986-os vb-n is. Jelenleg a médiában dolgozik.

Jon Dahl Tomasson

Hősünk főleg a válogatottban villogott. Az ideális centeralkattal megáldott támadó fiatalon kitűnt társai közül, több ok miatt is, így a Sölrod és a Köge után a Heerenveenbe került, ahonnan nemsokára már az Ajax és a Barcelona is hívta. Végül a dán meghökkentőt húzott és a Newcastle Unitedhez igazolt, de itt összeveszett Alan Shearerrel, így aztán visszamenekült Hollandiába egy év után, 1998-ban, de már a Feyenoordhoz.

SIKEREI
holland bajnok (1999), holland Szuperkupa-győztes (1999), Olasz Kupa-győztes (2003), olasz bajnok (2004), olasz Szuperkupa-győztes (2004), UEFA-kupa-győztes (2002), BL-győztes (2003), Eb-résztvevő (2000, 2004), vb-résztvevő és a torna bronzcipőse (2002), vb-résztvevő (2010), az év játékosa Dániában (2007), az év U19-es játékosa Dániában (1994), az év játékosa Dániában (2002, 2004)

A rotterdamiaknál eltöltött idényei során egyszer sem adta tíz találatnál lejjebb, alaposan benne volt a lába abban, hogy 1999-ben öt év után újra a De Kuip népe ünnepelhessen bajnokcsapatot, illetve hogy 2002-ben hazai pályán nyerje meg a gárda az UEFA-kupát. A nyáron, szerződése lejártával elvitte a Milan, ahol BL-t nyert, és többnyire kispadosként is gólerős maradt. Ezért is fizetett érte a VfB Stuttgart 2005 nyarán 7.5 milliót, de eme tettüket azóta is bánják a „svábok”. Az északi sem itt, sem később a Villarrealban nem parádézott, ám a Feyenoord újra mentőövet nyújtott számára. Első két idényében megbízhatóan termelte a gólokat, ha éppen egészséges volt, míg a harmadikat teljesen ki kellett hagynia.

Ennek végén, 2011 nyarán visszavonult, és felcsapott a holland másodosztályú Excelsior másodedzőjének. Tomasson 112 alkalommal szerepelt a dán válogatottban (ezzel harmadik Peter Schmeichel és Dennis Rommedahl mögött az örökranglistán), 52 hálórezgetéssel pedig gólrekorder Poul Nielsennel holtversenyben. Vb-bronzcipős volt 2002-ben, bekerült a 2004-es Eb álomcsapatába, kétszer (2002, 2004) választották meg hazája legjobb játékosának, a 2010-es vébén pedig góllal búcsúzott – mint később kiderült, a „dinamitok” mellett profi karrierjétől is. Jelenleg az Excelsiornál edzőasszisztens.

Toma’ top 10 gólja

http://www.youtube.com/watch?v=Fr5g_I9qmkA

12 + 1

Sepp Piontek

A német Josef Emanuel Hubertus Piontek a dán dinamitok szülőatyja; a dán szövetség első fizetett kapitányának időszakában lett világszerte népszerű a kreatív támadójátékra, sok futásra és kőkemény védekezésre építő dán futball. Piontek játékosnak sem volt utolsó: védőként a Werder Bremenben közel 300 bajnokin szerepelt, majd edzőként a Werdert, a Fortuna Düsseldorfot, Haiti válogatottját és a St. Paulit vezette. 1979-től 1990-ig ült a dán válogatott kispadján, két Eb-re és egy vb-re kivezetve legényeit. Később volt török kapitány, dolgozott a Bursaspornál, az Aalborgnál és a Silkeborgnál, ült a grönlandi válogatott kispadján. 2002-ben, 60 évesen vonult nyugdíjba, de ma is tanítja még utódait.