Csoportelső lett az orosz válogatott, mögöttük az írek zártak

Vágólapra másolva!
2011.10.11. 22:06
null
Az oroszok is ott lesznek az Eb-n (Fotó: Reuters)
Címkék
A 2012-es európai kontinenstorna selejtezőkörének B-jelű hatosában legyőzte odahaza az orosz labdarúgó válogatott Andorra nemzeti csapatát, így megőrizte csoportelsőségét. A második helyen az oroszok mögött az örmények elleni ki-ki mérkőzést nem kis szerencsével megnyerő írek végeztek, míg a szlovák válogatott döntetlent játszott Macedóniában.

OROSZORSZÁG–ANDORRA

Ebben a szextettben a listavezető orosz válogatott előtt habkönnyűnek ígérkező feladat állt az utolsó körben: az első hely megtartásáért és így az Eb-szereplésért az eddig pont nélkül és 1–19-es gólkülönbséggel álló andorraiakat kellett megverniük. Ahogyan az várható volt, a Luzsnyikiban a FIFA-ranglistán Amerikai Szamoával, Montserrattal, Szamoával és San Marinóval holtversenyben a 203. pozíciót elfoglaló miniállam legjobbjai beásták magukat a tizenhatosukra. Orosz szempontból örvendetesen korán jött az első találat, hiszen Alan Dzagoev már az ötödik percben bevette José Gómes kapujába. A hazai játékosok lekezelően bántak előnyük tudatában az andorraiakkal, és lezserre fordították a figurát, de volt is mire felvenni az orosz őszi estéken mindig hasznos nagy mellényt, hiszen egyre sorjáztak az orosz gólok. Szergej Ignasevics, Roman Pavljucsenko és Gyenyisz Glusakov is feliratkozott a lőlapra, és szakított időt a duplázásra Dzagoev is. A második félidőben visszavettek a tempóból a hazaiak, igaz, Dinijar Biljaletgyinov gólja már nem osztott, nem szorzott. Mosolyogva, rutinból hozta a kötelező gyakorlatot a szbornaja, így 2008 után ismét Eb-résztvevő lesz. Készíthetik az újabb titkos fegyvert...

Írország pótselejtezőt játszhat (Fotó: Reuters)
Írország pótselejtezőt játszhat (Fotó: Reuters)

 

ÍRORSZÁG–ÖRMÉNYORSZÁG

Az Írország–Örményország csoportrangadón tettek pontot a második hely kérdéskörére a felek (pontosabban a házigazda pár percig még reménykedhetett a csodában, azaz az oroszországi Andorra-győzelemben). Az íreknél hiányzott a legismertebb futballista, a rutinos támadó, a lesérült Robbie Keane, akit a West Bromwich éke, Simon Cox helyettesített; viszont a védelembe visszatért az eltiltását letöltő Richard Dunne. Az hamar eldőlt az Oroszországból érkező hírek hallatán, hogy a hazaiak nem végeznek az első helyen a csoportban, de az örményekkel is alaposan meggyűlt a bajuk, akik a mérkőzés elején rögtön veszélyeztették az írek hálóját és 800 percet is elhagyó góltalansági rekordját. A 26. minutumban az örmény kapus, Roman Berezovszkij piros lapot kapott, meglehetősen érdekes körülmények között: a játékos a tizenhatoson kívül hárította Cox lövését, a játékvezető szerint kézzel, valójában tisztán mellel. A döntés már csak azért is érdekes, mert a támadó előtte kézzel szelídítette meg a labdát!

A hazaiak szerencse-szériája a 42. percben tetőzött, amikor Damien Duff bal oldali beadását a rövid saroknál Kevin Doyle tovább sarkalta, a hosszúnál pedig a senkitől sem zavart középpályás, Valerij Alekszanjan a saját kapujába rúgta. Egy perc múlva az újonc cserekapus, Arszen Petroszjan kezében a labdával kicsúszott a tizenhatoson kívülre, de megúszta egy sárgával – ez a kiállítás már sok lett volna talán az íreknek is.

A második játékrész elején mind a két kapus potyázott egyet-egyet az izgalom és a változatosság kedvéért – az örmény kapuvédő elmélázott egy beadásánál, amelyre tökéletesen érkezett Dunne, Shay Given pedig alaposan benézte Henrik Mhitarjan 17 méteres lapos lövését. A végére még kiállt piros lappal Kevin Doyle, majd esti teljesítményét megkoronázva Eduardo Iturralde González sporttárs nem adott meg egy teljesen jogos büntetőt a vendéglátóknak.

Igazán kényes helyzetbe kerültek az írek, hiszen 2009-ben, amikor Thierry Henry emlékezetes kezezése miatt lemaradtak a dél-afrikai világbajnokságról, a találkozó újrajátszását követelték a létező összes fórumon. Még hogy nincs humorérzéke a Teremtőnek...

MACEDÓNIA–SZLOVÁKIA

A két csalódott csapat találkozóján nem született gól a nem éppen színvonalas első félidőben, a másodikban azonban Juraj Piroska megszerezte a vezetést északi szomszédainknak. Az utolsó húsz percben nagy erőkkel küzdöttek a macedónok legalább az egyenlítésért, ami sikerült is számukra az előrehúzódó csapatkapitány, Nikolcse Noveszki révén.

EURO 2012, SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
OROSZORSZÁG–ANDORRA 6–0 (4–0)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion. Vezette: Hacmon (izraeli)
OROSZORSZÁG: Malafejev – Siskin, V. Berezuckij, Ignasevics, A. Berezuckij – Szemsov (Biljaletgyinov, 72.), Gyenyiszov, Dzagojev, Glusakov (Szamedov, 80.) – Pavljucsenko (Pogrebnjak, 73.), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
ANDORRA: José Gómes – Bernaus, E. Garcia, Lima, A. Gutierrez – M. Pujol (Juli Sánchez, 85.), M. Vieira, Peppe (Ivan Lorenzo, 79.), Vales – Moreno, S. Gómez (F. Silva, 70.). Szövetségi kapitány: Jesús Álvarez
Gólszerző: Dzagojev (5., 44.), Ignasevics (26.), Pavljucsenko (30.), Glusakov (59.), Biljaletgyinov (78.)
ÍRORSZÁG–ÖRMÉNYORSZÁG 2–1 (1–0)
Dublin, Aviva Stadion. Vezette: Iturralde González (spanyol)
ÍRORSZÁG: Given – St. Ledger, S. Kelly, O'Shea, Dunne – Whelan (Fahey, 76.), McGeady (S. Hunt, 67.), K. Andrews, Duff – Doyle, Cox (Walters, 80.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
ÖRMÉNYORSZÁG: Berezovszkij – Hovszepjan, Mkojan, Alekszanjan – Mkrtcsjan, Marcos Pizzelli (Manucsarjan, 53.), Malakjan (Petroszjan, 28.), Hajrapetjan – Gazarjan (Szarkiszov, 62.), Movsziszjan, Mhitarjan. Szövetségi kapitány: Vardan Minaszjan
Gólszerző: Alekszanjan (43. – öngól), Dunn (59.), ill. Mhitarjan (62.)
Kiállítva: Doyle (78.), ill. Berezovszkij (28.)
MACEDÓNIA–SZLOVÁKIA 1–1 (0–0)
Szkopje, II. Fülöp Nemzeti Aréna. Vezette: Chapron (francia)
MACEDÓNIA: Bogatinov – Sikov, Noveszki, Mojszov, V. Lazarevszki – Demiri, Gjurovszki, Grozdanoszki (R. Petrov, a szünetben), Lazevszki (F. Ivanovszki, 64.) – Fazli (Trajkovszki, 84.), Tricskovszki. Szövetségi kapitány: John Toshack
SZLOVÁKIA: Mucha – Pekarík, Saláta, Hubocan (M. Cech, a szünetben), Michalík – Kucka – Weiss, Jez (Grajciar, 88.), Hamsík – J. Piroska (Holosko, 87.), Jendrisek. Szövetségi kapitány: Vladimír Weiss
Gólszerző: Noveszki (79.), ill. J. Piroska (54.)
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Oroszország 10 7 2 1 17– 4 +13
23
2. Írország 10 6 3 1 15– 7 +8
21
3. Örményország 10 5 2 3 22–10 +12
17
4. Szlovákia 10 4 3 3 7–10 –3 15
5. Macedónia 10 2 2 6 8–14 –6 8
6. Andorra 10 10 1–25 –24
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik