Blanc kiakadt az elkéső Benzemáékra

Vágólapra másolva!
2010.10.05. 12:11
null
Benzema (jobbra) valószínűleg nem tette zsebre, amit Blanc-tól kapott (Fotó: Action Images)
Laurent Blanc kiakadt Karim Benzemára és Lassana Diarrára, amiért a Real Madrid két futballistája késve érkezett meg a francia válogatott tegnapi összetartására. A mester nem érti, hogy a hétvégén nem játszó támadó miért nem tudott pontos lenni, ám Benzema ennek ellenére minden bizonnyal a kezdőcsapatba kerül Luxemburg ellen.

Karim Benzema nem lépett pályára a Real Madrid vasárnap esti, Deportivo elleni bajnokiján, ám a csatár mégsem tudott időben felkelni hétfő reggel, legalábbis nem érte el Madridban – Lassana Diarra társaságában – a Párizsba tartó repülőt.

„Szándékosan egy órával elhalasztottuk az összetartást, hogy mindenki ideérjen. Ennek ellenére voltak olyanok, akik nem érkeztek meg 12.30-ra. Biztos vagyok benne, hogy ha 20.30-ra tettük volna a találkozót, akkor is lettek volna késők. Belső ügyként fogjuk kezelni a történteket" – mondta dühösen Laurent Blanc, aki külön kiemelte Benzema esetét.

„Természetesen nagyon ideges a dolog. Ha valaki külföldön van, és el kell érnie egy repülőgépet, akkor időben el kell indulnia, mivel utána csak jóval később van lehetősége utazni. Ráadásul Karim nem játszott a Deportivo ellen, így időben ide kellett volna érnie" – jelentette ki a szakember.

Ennek ellenére Benzema szinte biztosan a kezdőcsapatban kap helyet a franciák soron következő meccsén. „Több játékosunk sem játszhat, például Ribéry és Evra sem léphet pályára sérülés miatt. Nem fogjuk lábon lőni magunkat" – mondta Blanc.

A francia együttes szombaton Romániával, a jövő hét kedden pedig Luxemburggal csap össze Európa-bajnoki selejtezőn.

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik