Abidal góljára Malouda válaszolt Minszkben

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 23:31
null
Samir Nasri (balra) harcol a labdáért egy fehérorosz játékossal (Fotó: Action Images)
Címkék
A franciák 1–1-es döntetlent játszottak Fehéroroszországban, míg a románok hazai pályán 3–0-ra legyőzték Bosznia-Hercegovinát a labdarúgó Eb-selejtezők D-csoportjában.

 

FEHÉROROSZORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1

A fehéroroszok ősszel 1–0-ra nyertek Franciaországban, így nyitva állt előttük a lehetősé arra, hogy Magyarország, Bulgária és Skócia után negyedik válogatottként oda-vissza legyőzzék a „kékeket" egy selejtezősorozatban.

Éric Abidal a BL-döntőben bizonyította, hogy májműtétje után már lehet rá számítani, így Laurent Blanc is a kezdőbe jelölte. Ezt a döntését a 20. percben lehet, hogy megbánta, a Barcelona balhátvédje ugyanis egy hazai szabadrúgás után a saját kapujába juttatta a labdát.

Sokáig nem tartott a fieszta Minszkben, mivel egy másik színes bőrű vendégjátékos (még mondja valaki, hogy Blanc rasszista), jelesül Florent Malouda javította társa hibáját, és két perc múlva egyenlített.

Ezt követően a franciák egyre inkább átvették a kezdeményezést a kifejezetten jól kezdő keleti válogatottól, de lehetőségeikkel nem tudtak élni.

Ez a második félidőre is igaz volt, bár több esetben is csak a partjelző zászlója mentette meg a hazaiakat a góltól.

A vége 1–1 lett, a franciák maradtak a csoport élén, mögöttük viszont hatalmas a tülekedés.

ROMÁNIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 3–0

A román gólok sorát Adrian Mutu nyitotta meg, aki Razvan Rat passzát váltotta gólra. Rat volt a második hazai találat előkészítője is, ekkor Ciprian Maricát szolgálta ki.

Marica a második félidő elején újra betalált, még nehezebb helyzetbe sodorva a bosnyákokat.

A vendégeknél a Manchester City csatára, Edin Dzeko szinte észrevétlen volt, lecserélését követően pedig hiába akadt néhány helyzete Bosznia-Hercegovinának, Ciprian Tatarusanu eszén nem lehetett túljárni.

A románoknak így az is belefért, hogy Cristian Sapunaru tizenegyesét a 95. percben Kenan Hasagic kivédte.

EURO 2012
D-CSOPORT
ROMÁNIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 3–0 (2–0)
Bukarest, Giulesti. Vezette: Eriksson (svéd)
Románia: Tatarusanu – Sapunaru, Papp, Tamas, Rat – Torje, Bourceanu, Muresan, Sanmartean (Tanase, 63.) – Marica (Alexe, 87.), Mutu (Surdu, 83.). Szövetségi kapitány: Razvan Lucescu
Bosznia-Hercegovina: Hasagic – Mujdza, Spahic, Mravac – Lulic, Rahimic, Misimovic, Medunjanin (Ibisevic, a szünetben), Pjanic – Ibricic (Stilic, 64.), Dzeko (Muslimovic, 64.). Szövetségi kapitány: Safet Susic
Gólszerző: Mutu (37.), Marica (41., 54.)
FEHÉROROSZORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–1)
Minszk, Dinamo Stadion. Vezette: Borbalán (spanyol)
Fehéroroszország: Veremko – Bordacsov, Martinovics, Kalacsev (V. Hleb, 90.), Trubilo – Omeljancsuk, Tigarov, Sitov, Verhovcov – Voronkov, Putyilo (Kiszljak, 86.). Szövetségi kapitány: Bernd Stange
Franciaország: Lloris – Sagna, Rami, Sakho, Abidal – Alou Diarra, Diaby (Rémy, 73.) – Ribéry, Nasri, Malouda – Benzema. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc
Gólszerző: Abidal (öngól, 20.), ill. Malouda (22.)

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 6 4 1 1 9– 2 +7 13
2. Fehéroroszország 6 2 3 1 4– 2 +2 9
3. Albánia 5 2 2 1 4– 4 0 8
4. Románia 6 2 2 2 8– 6 +2 8
5. Bosznia-Hercegovina 5 2 1 2 6– 7 –1 7
6. Luxemburg 6 1 5 1–11 –10 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik