Vb 2018: vodkázó KGB-ügynökök az örök tél birodalmában

Kínkeserves küzdelmet folytat az orosz állam a negatív bélyeg levakarásáért, a Vlagyimir Putyin elnök politikáját övező általános idegenkedés, gyanakvás közepette azonban nem könnyű a bélyegtelenítés – sokszor minél erősebben kaparják, annál makacsabbul ragad. Pedig Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter éppen annak köszönheti népszerűségét, hogy ádáz harcot hirdetett a külvilág hamis Oroszország-képének lerombolásáért, a témának több bestsellerré lett könyvet szentelt – igaz, az akadémiai bizottság tavaly kis híján megfosztotta doktori címétől, miután munkáit kritikusai tudománytalan propagandának tartották, és disszertációjával kapcsolatban súlyos plágiumvád vetődött fel. Törekvésében partnerre talált az orosz Szövetségi Turisztikai Hivatalban; az idegenforgalmi iroda terméke a kezemben tartott világbajnokságra nyomott kiadvány, amely könnyed, modern stílusban igyekszik az egyszerű futballszurkolóknak elmagyarázni, miért nem igaz például az, hogy…

Kínkeserves küzdelmet folytat az orosz állam a negatív bélyeg levakarásáért, a Vlagyimir Putyin elnök politikáját övező általános idegenkedés, gyanakvás közepette azonban nem könnyű a bélyegtelenítés – sokszor minél erősebben kaparják, annál makacsabbul ragad. Pedig Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter éppen annak köszönheti népszerűségét, hogy ádáz harcot hirdetett a külvilág hamis Oroszország-képének lerombolásáért, a témának több bestsellerré lett könyvet szentelt – igaz, az akadémiai bizottság tavaly kis híján megfosztotta doktori címétől, miután munkáit kritikusai tudománytalan propagandának tartották, és disszertációjával kapcsolatban súlyos plágiumvád vetődött fel. Törekvésében partnerre talált az orosz Szövetségi Turisztikai Hivatalban; az idegenforgalmi iroda terméke a kezemben tartott világbajnokságra nyomott kiadvány, amely könnyed, modern stílusban igyekszik az egyszerű futballszurkolóknak elmagyarázni, miért nem igaz például az, hogy…

„…Oroszországban örökös tél honol. A külföldiek gyakran úgy gondolják, felénk két méter magas hó borít mindent, még nyáron is csontig hatoló a hideg, sőt talán nincs is nyár egyáltalán.”

A füzetke felvilágosítja olvasóját, hogy Oroszország hatalmas, akkora, hogy éghajlati zónáinak skáláján a végtelen tél birodalmától a sohasem múló nyár övezetéig minden megtalálható. Júniusban és júliusban hőmérsékletét tekintve Moszkva éppen olyan, mint az amerikai Minneapolis, Szentpéterváron sincs hűvösebb, mint Koppenhágában, míg Szocsiban járva ugyanazt tapasztalja az utazó, mint Portóban vagy Buenos Airesben. Mivel Portóba és Buenos Airesbe még nem vetett el a sors, a tengerparti Szocsiban töltött három napom alapján az ottani időjárást talán csak a lajosmizsei, esetleg a kiskunhalasi kánikulához tudnám hasonlítani.

De folytassuk a lapozást a világbajnoki mítoszromboló kiadványban!

Azt írja, hogy a közhiedelemmel ellentétben az oroszok rendkívül kedvesek és barátságosak, imádják az idegeneket, és egyáltalán nem rajonganak a vodkáért. Nos, ezen a téren én még a közhiedelem és a turisztikai hivatal álláspontja közötti keskeny határmezsgyén egyensúlyozom. Azt viszont fenntartás nélkül elfogadom, hogy ahol kétszáz különböző népcsoportot terelt a történelem egy birodalomba, ott a sokszínűségről nem érdemes vitatkozni, az nem érték és választás, hanem alapvető adottság.

Itt eljutottunk a füzetben a nagy orosz sztereotípiai mesterhármasig: matrjoska, szamovár, medve. Ha eddig esetleg hitt is valaki a bűvös legendákban, a szöveg kíméletlenül lerántja a leplet az igazságról: „A matrjoska és a szamovár csak turistáknak árult szuvenír. Ami pedig a medvéket illeti, az oroszok kilencvenkilenc százaléka életében átlagosan kétszer találkozik velük, az állatkertben és a cirkuszban.”