Vb 2018: Messi sérült, kihagyhatja a keddi selejtezőt

MTI MTIMTI MTI
2016.09.02. 15:49
Lionel Messi ágyéksérülés miatt elképzelhető, hogy nem lép pályára kedden, az argentin labdarúgó-válogatott Venezuela elleni világbajnoki selejtező-mérkőzésén.

A 29 éves sztár csütörtökön győztes gólt szerzett Uruguay ellen, ám a meccs után nem sokkal elmondta, hogy már előtte is fájdalmat érzett, ami nagyon zavarja.

„Nagyon fáj az ágyékom. Meglátjuk, mi lesz. Mindig szeretnék a pályán lenni, de rengeteg fontos mérkőzés lesz még ezt követően is” – mondta újságíróknak az FC Barcelona támadója.

Messi a nyári Copa América fináléjának elvesztését követően bejelentette, hogy nem játszik többé a válogatottban, ám augusztusban jelezte, visszatér, s szerdán csapata nyerő embere volt az Uruguay elleni rangadón, mely után beszélt az elmúlt hónapokban történtekről is.

„Senkit sem akartam becsapni akkor. Nagyon csalódott voltam, s azt mondtam, amit gondoltam. Később azonban a szurkolók szeretetét érezve és látva, hogy válogatottunkat milyen remek játékosok alkotják, meggondoltam magam” – nyilatkozott.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
13 órája

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53