Vb 2018: menesztették Danny Blindet a holland kispadról

Vágólapra másolva!
2017.03.26. 21:55
null
Danny Blind irányításával kilenc tétmeccsből ötöt elveszített a válogatott (Fotó: AFP)
Menesztették posztjáról Danny Blindet, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát. Az 55 éves szakembernek vasárnap köszönték meg a munkáját, egy nappal azután, hogy csapata világbajnoki selejtezőn 2–0-ra kikapott Bulgáriában.

 

Blind irányításával a holland válogatott kilenc tétmérkőzéséből ötöt elveszített. A szombati találkozót követően elsősorban azért kapott bírálatot, mert kezdőként szavazott bizalmat a védelem tengelyében a mindössze 17 éves Matthijs de Ligtnek, aki mindössze 13 mérkőzést játszott az Ajax felnőtt csapatában, s végül mindkét bolgár gólban benne volt.

Hollandia öt fordulót követően csak a negyedik helyen áll az A-csoportban, hátránya hat pont az éllovas franciákkal, és három a második svédekkel szemben.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Bulgária–Hollandia
2–0 (Delev 5., 20.)
Luxemburg–Franciaország
1–3 (Joachim 34. – 11-esből, ill. Giroud 28., 77., Griezmann 37. – 11-esből)
Svédország–Fehéroroszország 4–0 (Forsberg 19., 49. – az elsőt 11-esből, Berg 57., Kiese Thelin 78.)

Az A-csoport állása
1. Franciaország 5 4 1 10– 3 +7 13
2. Svédország 5 3 1 1 10– 3 +7 10
3. Bulgária 5 3 2 8–10 –2 9
4. Hollandia 5 2 1 2 8– 6 +2 7
5. Fehéroroszország 5 2 3 2–10 –8 2
6. Luxemburg 5 1 4 6–12 –6 1



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik