CR7 vezérletével könnyű portugál siker lett a vége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 20:34
null
Cristiano Ronaldo duplájának örülhetett a meccs végén beszaladó rajongó (fotó: AFP)<br />
A magyar válogatottal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Portugália legjobbjai a június második felében rendezendő Konföderációs Kupára készülődés közben Lettországba látogattak, és a Skonto Riga stadionjában Cristiano Ronaldo duplájával és André Silva góljával 3–0-s győzelmet arattak, így őrzik a második helyüket a csoportban, miközben a lettek majdhogynem már matematikailag is elbúcsúzhatnak a világbajnoki szereplésről szőtt álmaiktól.

A Konföderációs Kupára készülő Portugália afféle főpróbaként Lettországba látogatott, hogy a soros világbajnoki selejtezőjét letudja. A múlt szombaton még Ciprus ellen aratott 4–0-s győzelmet a főpróba főpróbájaként, és mint a kiderült, Ronaldóék rácáfoltak a régi mondásra a jól sikerült főpróba és a rosszul sikerülő gálaelőadás közötti összefüggésekkel kapcsolatban.

A nagykárolyi illetőségű, romániai Kovács István sípjelére kezdődő találkozó első tíz percében még a hazaiak voltak valamivel aktívabbak, sőt, Laizansék, szemmel láthatóan meglepték aktív fellépésükkel a portugálokat.

Negyedóra után aztán fokozatosan átvették Fernando Santos tanítványai az irányítást és a félidő feléhez közeledve már érezni lehetett, érik a portugál találat. Végül a hazaiak egészen a félidő végéig kihúzták, akkor aztán Cristiano Ronaldo egészen közelről stukkolta a hálóba Fonte fejese után a kapufáról kipattanó labdát.

Egyébként CR7 volt a mezőny legaktívabb tagja, a gólja negyedik gólszerzési kísérlete volt – a korábbi alkalmakkal Vanins védései még megóvták a lett kaput.

A második félidőre még inkább állandósult a portugál fölény, a lettek egy-egy kósza előrevágott indítással próbáltak csak zavart okozni. Bő negyedórával a szünet után aztán CR7 volt, aki megduplázta saját és csapata góljai számát is egy újabb közeli fejessel – érdemes egyébként megjegyezni, a Real Madrid csillaga két gólját összesen három méter távolságból szerezte.

Néhány perccel később aztán Ronaldo gólpasszosként is feliratkozott a statisztikai lapra, amikor egy lett védelmi hiba után André Silvához játszott, aki ziccerben nem is hibázott, és gyakorlatilag beállította a 0–3-as végeredményt – merthogy több gól már nem esett a találkozón.

Győzelmével a portugálok őrzik a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, míg a letteknek már csak minimális matematikai esélyük maradt a kijutás kiharcolására.

VB 2018
SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ
LETTORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–
1) (C. Ronaldo 41., 63., André Silva 67.)
A mérkőzés online tudósítását ide kattintva olvashatja!

A csoport többi pénteki mérkőzésén
Feröer–Svájc 0–2 (0–1)
ANDORRA–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)

AZ ÁLLÁS
1. Svájc 6 6 12– 3 +9 18
2. Portugália 6 5 1 22– 3 +19 15
3. MAGYARORSZÁG 6 2 1 3 8– 7 +1 7
4. Feröer 6 1 2 3 2–10 –8 5
5. Andorra 6 1 1 4 2–13 –11 4
6. Lettország 6 1 5 2–12 –10 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik