Vb 2018: győztek a franciák, a hollandok és a görögök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 22:51
Franciaország labdarúgó-válogatottja 1–0-ra győzött Bulgária vendégeként a szombat esti világbajnoki selejtezőn, és visszaszerezte az A-csoport első helyét a kora este gólzáporos győzelmet arató Svédországtól. Ugyanitt Hollandia 3–1-re nyert Fehéroroszországban, ezzel őrzi a matematikai esélyt a pótselejtezőre, míg a H-csoport esti találkozóján Görögország 2–1-re győzött Cipruson, és feljött a második helyre.

BULGÁRIA–FRANCIAORSZÁG 0–1BULGÁRIA–FRANCIAORSZÁG 0–1

Blaise Matuidi lövésével a „kékek” nagyon korán vezetést szereztek – ezt megelőzően legutóbb Karim Benzema szerzett francia válogatott gólt az első három percben (2014) –, és a folytatásban is fölényben játszottak. N'Golo Kanté combizomsérülés miatti első félidőbeli cseréje rövid időre lelassította a vendégcsapatot, de a dominancia maradt, és a vendéggyőzelem nem forgott veszélyben.

Az A-csoport utolsó fordulójában Hollandia–Svédország mérkőzést rendeznek, de a svédek nemcsak hárompontos, hanem 12 gólos előnyben is vannak a fehéroroszországi sikert a hajrában kiharcoló oranjéval szemben – márpedig pontazonosság esetén a gólkülönbség dönt.

A franciák kedden Fehéroroszországot fogadják.

VB 2018
SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
A-CSOPORT, 9. FORDULÓ

Fehéroroszország–Hollandia 1–3 (Volodko 55., ill. Pröpper 24., Robben 84. – 11-esből, Depay 93.)
Bulgária–Franciaország 0–1 (Matuidi 3.)

KORÁBBAN
Svédország–Luxemburg 8–0 (Granqvist 10., 67. – mindkettőt 11-esből, Berg 18., 37., 54., 71., Lustig 60., Toivonen 76.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 9 6 2 1 16– 5 +11 20
2. Svédország 9 6 1 2 26– 7 +19 19
3. Hollandia 9 5 1 3 19–12 +7 16
4. Bulgária 9 4 5 13–18 –5 12
5. Fehéroroszország 9 1 2 6 5–19 –14 5
6. Luxemburg 9 1 2 6 7–25 –18 5

H-CSOPORT
Ciprus–Görögország 1–2 (Szotiriu 18., ill. Mitroglu 24., Ciolisz 26.)

KORÁBBAN
Bosznia-Hercegovina–Belgium 3–4 (Medunjanin 30., Visca 39., Dumic 82., ill. Meunier 4., Batshuayi 59., Vertonghen 68., Carrasco 83.)
Gibraltár–Észtország 0–6 (Luts 10., Käit 30., Zenjov 38., Tamm 52., 65., 77.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 9 8 1 39– 6 +33 25
2. Görögország
9
44
1
13– 6
+7
16
3. Bosznia-Hercegovina 9 4 2 3 22–12 +10 14
4. Észtország 9 3 2 4 12–17 –5 11
5. Ciprus 9 3 1 5 9–14 –5 10
6. Gibraltár 9 9 3–43 –40 0
Blaise Matuidi a franciák győztes gólját lövi (Fotó: AFP)
Blaise Matuidi a franciák győztes gólját lövi (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik