Vb 2018: a lett kapitányt is meglepte Rudnevs visszavonulása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 13:26
Még a lett szövetségi kapitányt, Aleksandrs Starkovst is meglepte, hogy a válogatott kulcsjátékosa, Artjoms Rudnevs hirtelen befejezte a pályafutását.

A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő együttes szakvezetője azt mondta: semmit nem tudott a játékos döntéséről.

„Meglepetés volt számomra. Nem gondoltam volna, hogy karrierje végéhez közeledik” – fogalmazott a 29 éves csatárról Starkovs.

A Bundesligában szereplő 1. FC Köln vezetősége a labdarúgó kérésére a múlt hét végén felbontotta az eredetileg 2019 júniusáig szóló szerződését. A klub közlése szerint a támadónak személyes gondjai vannak, de közelebbit nem árult el. Eddig Rudnevs sem indokolta a lépését.

A lett futballista 2009-től másfél szezonon keresztül Zalaegerszegen játszott, majd a lengyel Lech Poznanon keresztül 2012-ben a Hamburger SV-hez került. Kölnbe tavaly nyáron igazolt, korábban kölcsönben a Hannoverben is szerepelt.

A német bajnokságban 108-szor lépett pályára és 22 gólt szerzett, míg a válogatottban 38 meccsen két találat a mérlege.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik