Vb 2018: a lengyelek kiemeltek, a spanyolok nem – lehetséges kalapbeosztás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 13:59
null
A spanyolok a második kalapból várhatják a vb-sorsolást (Fotó: AFP)
Huszonhárom ország válogatottja már jegyet váltott a 2018-as oroszországi világbajnokságra, s bár még kilenc hely kiadó, körvonalazódni látszik a kalapbeosztás.

 

A FIFA december 1-jén Moszkvában készíti el a júniusban kezdődő torna csoportbeosztását. A 32 résztvevő együttest négy kalapból húzzák ki, a kalapbeosztás pedig az október 16-án megjelenő világranglista alapján készül el (szemben az eddigi gyakorlattal, amely szerint csak az első kalapot határozta meg a világranglista, a többi esetben területi besorolás történt).

Az első kalapba a házigazda Oroszország mellett a rangsor hét legjobbja kerül, azaz a címvédő Németország, a dél-amerikai selejtezőben első helyen végző Brazília, az Eb-győztes Portugália, a legutóbbi két Copa Américán egyaránt döntős Argentína, az európai selejtezőből elsőként kijutó Belgium, a vb-n legutóbb 2006-ban szereplő Lengyelország és a 2016-os Eb-n második Franciaország.

Ez azt jelenti, hogy Spanyolország a második kalapból várja a sorsolást – akárcsak Anglia, Kolumbia, Mexikó vagy Uruguay.

A harmadik kalapba a története első vb-jére kvalifikáló Izland, Costa Rica, a 28 év után ismét vb-résztvevő Egyiptom és Irán, a negyedikbe pedig Szerbia, Nigéria, Japán, a vb-újonc Panama, Dél-Korea és Szaúd-Arábia kerül.

Az új kalapelrendezési rendszer miatt különösen fontos kiemelni, hogy egy kontinensről legfeljebb egy ország válogatottja kerülhet egy csoportba – kivétel ez alól Európa, az UEFA esetében csoportonként maximum két együttes kerülhet egy kvartettbe.

Európából négy, Afrikából három, az interkontinentális pótselejtezőből pedig két csapat csatlakozik a már kijutott országokhoz novemberben.

Ha Peru (a világranglistán 10.) legyőzi Új-Zélandot, és a négy európai pótselejtezőn a kiemeltek diadalmaskodnak, akkor Peru, Svájc (11.) és Olaszország (15.) a második, Horvátország (18.) és Dánia (19.) pedig a harmadik kalapba kerül. Ausztrália és Honduras párharcának győztese biztosan a negyedik csoportba kap besorolást.

A 2018-AS VB VÁRHATÓ KALAPBEOSZTÁSA:
1. kalap: Oroszország, Németország, Brazília, Portugália, Argentína, Belgium, Lengyelország, Franciaország
2. kalap: Spanyolország, Anglia, Kolumbia, Mexikó, Uruguay
3. kalap: Izland, Costa Rica, Egyiptom, Irán
4. kalap: Szerbia, Nigéria, Japán, Panama, Dél-Korea, Szaúd-Arábia

Európából kijuthat: Svájc, Olaszország, Horvátország, Dánia, Észak-Írország, Svédország, Írország, Görögország
Afrikából kijuthat: Tunézia/Kongói DK, Marokkó/Elefántcsontpart, Szenegál/Burkina Faso/Zöld-foki-szigetek/Dél-Afrika
Interkontinentális pótselejtezőről kijuthat: Peru/Új-Zéland, Honduras/Ausztrália

A TOP60-BAN SZEREPLŐ, ÉRINTETT CSAPATOK OKTÓBERI VÁRHATÓ HELYEZÉSE A FIFA-VILÁGRANGLISTÁN
1. Németország
2. Brazília
3. Portugália
4. Argentína
5. Belgium
6. Lengyelország
7. Franciaország
8. Spanyolország
…10. Peru
11. Svájc
12. Anglia
13. Kolumbia
…15. Olaszország
16. Mexikó
17. Uruguay
18. Horvátország
19. Dánia

…21. Izland
22. Costa Rica
23. Észak-Írország
…25. Svédország

26. Írország
…30. Egyiptom
…34. Irán
…38. Szerbia
…41. Nigéria
…43. Ausztrália
44. Japán
…47. Görögország
…49. Panama
Dőlt betűvel azon országok, amelyek még nem jutottak ki a vb-re.
Forrás: Mister Chip

A 2018-AS VILÁGBAJNOKSÁGRA EDDIG KIJUTÓ VÁLOGATOTTAK
1. Oroszország házigazda
2. Brazília 2017. március 28.
3. Irán
2017. június 12.
4. Japán
2017. augusztus 31.
5. Mexikó
2017. szeptember 1.
6. Belgium
2017. szeptember 3.
7. Dél-Korea
2017. szeptember 5.
8. Szaúd-Arábia 2017. szeptember 5.
9. Németország
2017. október 5.
10. Anglia
2017. október 5.
11. Spanyolország
2017. október 6.
12. Nigéria
2017. október 7.
13. Costa Rica
2017. október 7.
14. Lengyelország
2017. október 8.
15. Egyiptom
2017. október 8.
16. Izland
2017. október 9.
17. Szerbia
2017. október 9.
18. Franciaország
2017. október 10.
19. Portugália
2017. október 10.
20. Uruguay
2017. október 10.
21. Argentína
2017. október 10.
22. Kolumbia
2017. október 10.
23. Panama
2017. október 10.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik