Vb 2018: a görögök lemondták az Irán elleni tesztmeccset

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.01. 14:03
Át kell alakítania programját az oroszországi világbajnokságra készülő iráni labdarúgó-válogatottnak, mert a görögök lemondták a két csapat szombati összecsapását.

Az Iráni Labdarúgó-szövetség pénteken közleményében azt írta, lehetőségük lett volna egy felkészülési meccsre Koszovóval is, ám utóbbi is visszalépett, így rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a vb-felkészülést illetően.

A görögök visszalépése miatt az irániak panaszt tettek a nemzetközi szövetségnél (FIFA), emellett határozatlan időre megszakítottak kapcsolatukat a görög szövetséggel, amely nem indokolta a döntését. A Törökországban készülő iráni válogatott eddig két mérkőzést játszott a vb-re hangolva, Türkmenisztánt 1–0-ra legyőzte, a törökök B-csapatától pedig 2–1-re kikapott.

Az ötödik vb-szereplése előtt álló közel-keleti együttesnek így a torna előtt már csak egyetlen lehetősége lesz tesztelnie a játékát: június 10-én Moszkvában Litvánia lesz az ellenfele, öt nappal később, Szentpéterváron pedig már a csoportkör első fordulójában Marokkóval találkozik, majd Spanyolország és az Európa-bajnok Portugália következik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik