Eb 2024: távol került az első kalap a kaunasi döntetlennel

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 15:06
null
A realitás szerint Szoboszlaiék lemaradnak az első kalapról (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a magyar válogatott kedden 2–2-es döntetlent játszott Kaunasban Litvánia ellen, s ezzel még nem tudta kiharcolni az egyenes ági kijutást a jövő nyári Európa-bajnokságra. Ugyanakkor továbbra is jó esélye van a csoport első helyének megszerzésére, ebben az esetben pedig az sem teljesen lehetetlen, hogy a december 2-i  hamburgi sorsoláson az Eb-csoportok beosztáskor a mieink az első kalapba kerüljenek.

Szögezzük le, a helyzetünk nyilván sokkal kedvezőbb lenne az első kalapba kerülést illetően, ha már kedden este sikerült volna kiharcolni az egyenes ági kijutást, akkor ugyanis még a saját kezünkben maradt volna a sorsunk. Most viszont már nem elég a hátralévő két selejtezőt megnyernie Marco Rossi válogatottjának, a riválisoknak is pontokat kell veszíteni.

De, menjünk sorjában. A szabályok értelmében a december 2-i hamburgi sorsoláson az Eb-re kijutó válogatottakat négy darab hatos kalapba osztják, mégpedig a selejtezőkön elért eredményeik alapján. Itt előbb a tíz selejtezőcsoport első helyezettjeit állítják sorba pontszámaik szerint, utánuk jönnek a csoportmásodikok, majd a harmadikok és így tovább, ám a hatodik helyezettek elleni eredményeket kiveszik, így mindenkinek nyolc meccse lesz. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség, majd a több szerzett gól dönt.

Az első kalapba automatikusan bekerült a rendező Németország, továbbá ide kerül az öt legjobb csoportelső is – ez volna tehát a vágyott cél a magyar válogatott számára. Zárójeles megjegyzés: mivel a rájátszást megnyerő három válogatott kiléte a decemberi sorsoláskor még nem lesz ismert, ezért ők automatikusan a negyedik kalapban kapnak helyet.

Ami a csoportelsők rangsorát illeti: nem jött jól a mieinknek a Litvániában elvesztett két pont. A keddi meccs előtt ugyanis még éppen a határon mozgott a magyar válogatott, pont az ötödik helyen állt a százalékos teljesítményt nézve: ugyanúgy a lehetséges pontok 86 százalékát gyűjtötte be az addigi öt meccsén, mint az angolok, ám nekik jobb volt a gólkülönbségük, így előttünk álltak.

A keddi játéknap után az alábbi a helyzet a csoportelsők összevetésében.

A CSOPORTELSŐK RANGSORA AZ UTOLSÓ KÉT FORDULÓ ELŐTT
1.Portugália77
282+2621
2.Franciaország66131+1218
3.Anglia 651193+1616
4.Belgium651163
+1316
5.Törökország7511136
+716
6.Spanyolország6
5
1
193
+1615
7.MAGYARORSZÁG642

114
+714
8.Albánia6
41111
3
+813
9.Szlovénia6
4
11116 +513
10.Románia624 74 +310

Ahhoz, hogy az első kalapba kerüljön a magyar válogatott, a hátralévő két selejtezőnket meg kellene nyerni, ráadásul igencsak jó lenne minél nagyobb különbségű győzelmeket aratni. Pontegyenlőség esetén ugyanis itt a gólkülönbség rangsorol, majd a több szerzett gól – mivel különböző csoportok első helyezettjeit rangsorolja a tabella, ezért egymás elleni eredményekről értelemszerűen nem beszélhetünk.

Amellett azonban, hogy Szoboszlaiék begyűjtik a maximális hat pontot, az is kellene, hogy az előttünk álló többi csoportelső közül legalább egy pontot, pontokat veszítsen. Azért egy, mert a török válogatottnak már csak egy meccse van hátra, amit ha meg is nyer, maximum 19 pontja lesz, míg a mieink ideális esetben (két győzelemmel) 20 ponttal zárnának. Ez egyben azt is jelenti, hogy a portugálokat semmiképpen nem előzhetjük meg, nekik már most is 21 pontjuk van. A jelenleg 18 pontos és szintén százszázalékos franciákat is kivehetjük a játékból, következő selejtezőjüket ugyanis a sorozatban még gólt sem szerző Gibraltár ellen játsszák hazai pályán, és tudjuk ugyan, hogy a futballban léteznek csodák, de november 18-án Nizzában a vendéggyőzelem még csodának is durva lenne.

Marad tehát az angol, a belga és a spanyol hármas, akik közül legalább az egyiknek kellene pontokat veszteni a hátralévő meccseken, hogy a mieink a decemberi sorsoláson az első kalapba kerüljenek. Maradjunk annyiban, hogy az esélyeink nem túl jók erre, de még mindig jobbak, mint Gibraltárnak Nizzában…

Az angoloktól nem várható a pontvesztés, hiszen a csoport utolsó két hely álló csapattal, Máltával és Észak-Macedóniával játszanak novemberben. Ugyanebben a cipőben járnak a spanyolok is, akik előbb az utolsó Ciprus vendégeként lépnek pályára, majd a negyedikként is biztosan rájátszás-részvevő Grúziát fogadják.

Marad tehát az a Belgium, amelynek hétfőn este a svédek elleni mérkőzése a tragikus merénylet után félbeszakadt, s egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a meccsnek. Az biztos, hogy ha az 1–1-et elismerné végeredményként az UEFA, az segítené a magyar első kalap ügyét, hiszen így a belgáknak is már csak maximum 20 pontjuk lehet – más kérdés, hogy a versenykiírás a félbeszakadt mérkőzések esetén mielőbbi újrajátszásáról vagy folytatásáról rendelkezik. Ha a belga és a magyar válogatott is 20 ponttal zár, akkor a gólkülönbség dönt, és itt kellene Varga Barnabáséknak nagyot domborítani az utolsó két fordulóban, s eltüntetni a jelenlegi hatgólos különbséget. Vagy a svédeknek nyerni a belgák ellen, ha az UEFA a félbeszakadt meccs újrajátszása, vagy folytatása mellett dönt – ekkor a gólkülönbség sem számítana.

Egy szó, mint száz, a magyar válogatott esélye az első kalapra nem túl jó, ám ahhoz, hogy az esetleg mégis az ölébe hulló eséllyel élni tudjon, változatlanul szükséges a hat pont begyűjtése a hátralévő két mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik