Eb 2024: a hollandok is megszórták kicsit Gibraltárt

D. Á.D. Á.
2023.11.21. 22:40
null
Gakpo lőtte a hollandok hatodik gólját (Fotó: Getty Images)
Franciaország 2–2-es döntetlent játszott Görögországgal, Hollandia 6–0-ra legyőzte Gibraltárt idegenben a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat B-csoportjában a 10. (utolsó) fordulóban.

 

A hollandok a 9. fordulóban Írország legyőzésével kivívták az Európa-bajnoki szereplést, így már tét nélkül léphettek pályára az utolsó fordulóban Gibraltár ellen.

A csoport utolsó helyezettje kilenc percig bírta ki Hollandia ellen kapott gól nélkül, ekkor Calvin Stengs lőtte a labdát a jobb alsó sarokba. Az első félidőben még két gólt szereztek a vendégek, előbb Mats Wieffer fejelt a bal alsó sarokba szögletből, majd Teun Koopmeiners volt eredményes. A fordulás után Stengs nyolc perc alatt még kétszer elszomorította a gibraltáriakat, a0–6-osvégeredményt pedig a Liverpool támadója, Cody Gakpo állította be.

A hollandokhoz hasonlóan a franciák is továbbjutóként játszottak Görögország vendégeként – már az is eldőlt korábban, hogy Didier Deschamps együttese biztos csoportelsőként végez. A francia csapat az első félidő végén szerezte meg a vezetést – Randal Kolo Muani kiszorított helyzetből bombázott a léc alá. A második félidő elején a hazai csapat Bakaszetasz szép kapáslövéssel kiegyenlített, öt perccel később Joanidisz révén már vezetett is. A görögök nem tudták begyűjteni a három pontot, Youssouf Fofana csodálatos távoli lövése után a labda a léc alá vágódott a 74. percben. 2–2

EB-SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
10. (UTOLSÓ) FORDULÓ

B-CSOPORT
Görögország–Franciaország 2–2 (0–1)
G:
Bakaszetasz (56.), Joanidisz (61.), ill. Kolo Muani (42.), Y. Fofana (74.)
Gibraltár–Hollandia 0–6 (0–3)
G:
Stengs (10., 50., 62.), Wieffer (23.), Koopmeiners (38.), Gakpo (81.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 8 7 1 – 29–3 +26 22
2. Hollandia 8 6 – 2 17–7 +10 18
3. Görögország 8 4 1 3 14–8 +6 13
4. Írország 8 2 – 6 9–10 –1 6
5. Gibraltár 8 – – 8 0–41 –41 0
Legfrissebb hírek

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2026.11.02. 20:18

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
2026.10.12. 13:18

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32