Eb 2024: az a jó az íreknek, ha kikapnak Hollandiában

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.15. 11:46
null
Írországon most már csak a szerencse, na meg a Hollandia elleni vereség segíthet (Fotó: Getty Images)
Különös esetre hívta fel a figyelmet a lengyel sport.pl oldal. Írország már az Eb-selejtezőn keresztül nem juthat ki a kontinensviadalra, azonban a Nemzetek Ligájának köszönhetően még van némi esélye. Igaz ehhez az is kellhet, hogy Hollandia ellen kikapjanak.

 

Írország az Eb-selejtezők C-csoportjában szerepel Franciaországgal, Görögországgal, Hollandiával és Gibraltárral egyetemben. Az írek eddig hat mérkőzésen csupán egyszer nyertek, a negyedik fordulóban Gibraltár ellen.

Írországnak tehát jelenleg három pontja van, Franciaország 18 pontjával már biztos kijutó, míg a második helyen jelenleg Görögország áll 12 ponttal, így az íreknek matematikailag már nincs esélye egyenes ágon kijutni az 2024-es Európa-bajnokságra.

Azonban a Nemzetek Ligájának köszönhetően egy kis reménysugár még így is van. Az írek az NL B-ligájában a 10. helyen végeztek, így az összesített rangsor 26. pozíciójában állnak. Az Eb-pótselejtezőjén akkor vehetnek részt, ha a rangsorban előtte álló országok közül legfeljebb hét ország nem jut ki egyenes ágon az Eb-re.

Jelen állás szerint kilenc olyan csapat van, amelyik Írország előtt végzett a Nemzetek Ligájában, és nincs kijutó helyen. Ilyen helyzetben van az Írország csoportjában lévő Hollandia is, amely – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva – hárompontos hátrányban van a második helyen lévő Görögország mögött. Ennek értelmében Írországnak az az érdeke, hogy a novemberi egymás elleni találkozót elveszítse, így hozzásegítve Hollandiát az egyenes ági kijutáshoz, mivel Görögország az írek mögött áll az NL-rangsorban.

Igaz, ehhez még így is egy országnak továbbjutó helyre kell előlépnie saját csoportjában úgy, hogy nem olyan válogatottat taszít le, amely Írország előtt áll. Erre van matematikai esélye többek között a D-csoportban Walesnek (Törökország kárára), az E-csoportban Csehországnak (Albánia kárára), az I-csoportban Izraelnek (Románia kárára) és a J-csoportban Bosznia-Hercegovinának és Izlandnak (Szlovákia kárára).

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 6 6 13–1 +12 18
2. Görögország 6 4 2 12–5 +7 12
3. Hollandia 5 3 2 9–7 +2 9
4. Írország 6 1 5 5–9 –4 3
5. Gibraltár 5 5 0–17 –17 0

A B-CSOPORT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA

Október 16., hétfő
Gibraltár–Írország
Görögország–Hollandia
Szabadnapos: Franciaország

November 18., szombat
Hollandia–Írország
Franciaország–Gibraltár
Szabadnapos: Görögország

November 21., kedd
Gibraltár–Hollandia
Görögország–Franciaország
Szabadnapos: Írország

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik