Eb 2024: Albánia hengerelt a csehek ellen, továbbra is vezeti a csoportot

Vágólapra másolva!
2023.10.12. 22:54
null
Kellett már e győzelem Lengyelországnak (Fotó: AFP)
Lengyelország nem meglepő módon 2–0-ra megverte Feröert, míg Albánia 3–0-s győzelmet aratott Csehország ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat E-csoportjában a 7. fordulóban.

 

A lengyelek nagyon korán megszerezték a vezetést, Sebastian Szymanski góljával már a 4. percben előnyre tettek szert. A folytatásban is szinte csak lengyel lehetőségeket láthattunk, ám az első félidőben több gól nem született. A 49. percben ráadásul a feröeriek védőjét, Hördur Askhamot kiállították, aminek következtében csak még inkább érezhető volt a lengyel fölény. Ennek a 65. percben lett meg az eredménye, amikor Adam Buksa is betalált, megduplázva a vendégek előnyét. Ez a győzelem a lengyeleknek visszaadhatja a reményt a kijutásra, míg a feröerieknek hivatalosan is búcsút kell inteniük az Eb-nek. 0–2

Az albánok szintén korán lőtték az első góljukat, Jasir Asani a 9. percben talált be távolról. Ugyan a folytatásban biztatóbban játszottak a csehek, a 40. percben emberhátrányba kerültek, és onnantól már semmi sem sikerült nekik. A második félidőben Taulant Seferi kétszer is betalált a cseh kapuba, hogy bebiztosítsa az albánok győzelmét, és továbbra is ott tartsa őket a tabella élén. 3–0

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ

E-CSOPORT
Feröer–Lengyelország 0–2
(0–1)
Tórshavn. G:
Szymanski (4.), Buksa (65.)
K: Askham (49., Feröer)
Albánia–Csehország 3–0
(1–0)
Tirana. G:
Asani (9.), Seferi (51., 73.)
K:
Chytil (40., Csehország)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Albánia 6 4 1 1 11–3 +8 13
2. Lengyelország 6 3 3 8–8 0 9
3. Csehország 5 2 2 1 7–5 +2 8
4. Moldova 5 2 2 1 5–5 0 8
5. Feröer 6 1 5 2–12 –10 1
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Véget ért a szenior padel Eb, a magyar kapitány életet mentett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 11:25

Sikeres Eb-t zártak a magyar fekvenyomók

Egyéb egyéni
2025.10.02. 13:27

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

A magyar csapat 15. helyen végzett a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.27. 15:50

Két vereség követte a magyarok győzelmét a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.25. 19:49
Ezek is érdekelhetik