Eb 2021: Teljesen észszerű döntést hoztak – Gera Zoltán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 19:58
null
Gera Zoltán szerint jó döntést hozott az UEFA (Fotó: Török Attila)
Az UEFA 2021-re halasztotta a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot; a magyar 21 éven aluli válogatott szövetségi edzőjeként dolgozó Gera Zoltán tisztában van vele, hogy ez a döntés a magyar-szlovén közös rendezésű, jövő évi korosztályos Eb-t is befolyásolja.

 

„Teljesen észszerű döntést hoztak, első az egészség, fő a biztonság, most mindenkinek oda kell figyelnie arra, hogy ez a vírus minél hamarabb visszaszoruljon. Úgyhogy mindenkinek egy kicsit fegyelmeznie kell magát. Felelősségteljesen kell élni, viselkedni, úgyhogy teljesen egyetértek azzal, hogy elhalasztották a felnőtt Eb-t” – kommentálta a Digi Sport híradójának az Eb budapesti nagykövetének is megválasztott Gera Zoltán az UEFA azon döntését, mely szerint nem idén nyáron, hanem 2021-ben rendezik meg a futball-Eb-t.

De az élet így sem áll le Geránál, aki így is talál magának elfoglaltságot.

„Szerencsés helyzetben vagyok, mert van hová kimenni, a kertbe, itthon vagyok a gyerekekkel, élvezem a velük való közösséget, hogy együtt lehetek velük. Nyilván ez rossz helyzet, hogy most kényszerből van ez, az iskolát is bezárták, de azokkal érzek együtt, akiknek esetleg nehezebb a munkájuk miatt, nincsenek tartalékjaik. Nem mindenki olyan szerencsés esetleg, mint a másik, vannak, akik nagyon komoly hiányt szenvednek, úgyhogy nagyon remélem, ez minél előbb megszűnik.”

De természetesen a futballra is figyel Gera.

„Csinálom itthonról a dolgomat, lehetőségem van arra, hogy képezzem magam, meccseket nézzek, nyilván a mi mérkőzéseink is elmaradnak, a jövő évi U21-es Európa-bajnokságot is valamilyen szinten ez befolyásolja. Valószínűleg nem jövő nyáron fogják megrendezni az U21-es Eb-t, hanem valamikor máskor. Ezzel kapcsolatban sincs még információm, de mindent el kell fogadni, vannak fontosabb dolgok is, mint a futball.”

A magyar válogatott nem a legjobb előjelekkel készült a bulgáriai pótselejtezőre. Willi Orbán sérült, többen nem játszanak külföldi csapatukban, vagy éppen formán kívül szerepelnek.

„Willi Orbánnak a személye nagyon meghatározó a magyar válogatott életében. Nagyon reméljük, hogy addigra mindenki felépül, a legjobb formáját fogja nyújtani, és az azért nem hátrány, sőt annak van értelme, hogy ha nézők előtt lehet mérkőzéseket rendezni. Az nem nézett volna ki jól, ha zárt kapus mérkőzéseket rendeznek Budapesten az Eb-n, úgyhogy nagyon-nagyon remélem, hogy ha helyreáll a rend, akkor Bulgáriában jó mérkőzést fog játszani a válogatott, remélhetőleg nyerni fog, és akkor hazai pályán, egy gyönyörű, új stadionban, telt ház előtt kiharcolhatja az Eb-részvételt. Ebben bízunk, ebben reménykedünk, reméljük, hogy minden jól fog alakulni, és nemsokára arról beszélhetünk, hogy megvan az időpont, hogy mikor lesznek a találkozók, a játékosok jó formában vannak, és várhatjuk a mérkőzéseket.”

A videót megtekintheti ide kattintva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik