Eb 2020: „Koronavírus? Várakozó állásponton vagyunk”

2020.02.25. 18:28
null
Firenze, 2020. február 25. (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) figyelemmel kíséri a koronavírus terjedését, de még nem tudni, lesz-e hatása a járványnak a nyári Európa-bajnokságra.

 

A járvány azért lehet befolyással a kontinensviadalra, mert Róma az egyik helyszín – három csoportmérkőzés mellett egy negyeddöntő otthona –, és bár a fővárost eddig nem érte el, Európában Olaszországot sújtja legjobban a betegség. Lombardia tartományban eddig négyen vesztették életüket, a fertőzöttek száma pedig 222 az országban: ebből 173-at Lombardiában, 33-at Veneto tartományban tartanak számon. Emilia Romagnában 18, Piemontban 3, a közép-olaszországi Lazióban ugyancsak 3 megbetegedésről tudnak.

„Várakozó állásponton vagyunk. Minden országban figyelemmel kísérjük az eseményeket, a labdarúgásnak pedig igazodnia kell az adott ország rendelkezéseihez” – fogalmazott kedden Michele Uva, az UEFA alelnöke, a végrehajtó bizottság tagja. Hozzátette: a sportesemény csak akkor marad el, ha a helyzet rosszabbra fordul.

A koronavírus hatására az olasz labdarúgó-bajnokságban zárt kapuk mögött rendeznek meg hat mérkőzést, köztük a következő, 26. forduló rangadóját, a Juventus–Internazionalét.

Vincenzo Spadafora sportminiszter keddi bejelentése szerint Lombardia, Veneto, Piemont, Friuli Venezia Giulia, Emilia Romagna és Liguria régiókban vasárnapig gyakorlatilag minden sportesemény elmarad, és bár bizonyos mérkőzések kivételt jelentenek, azokat is nézők nélkül kell megrendezni.

Csütörtökön üresek lesznek a lelátók az Internazionale–Ludogorec mérkőzésen, az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc visszavágóján. A járvány miatt múlt vasárnap az Atalanta–Sassuolo, a Verona–Cagliari, a Torino–Parma és az Internazionale–Sampdoria találkozó elmaradt a Serie A-ban, míg a harmadosztály teljes hétközi fordulóját törölték.

Paolo Dal Pinto, a bajnokságot szervező Serie A elnöke javasolta a találkozók elhalasztása helyett a zárt kapus rendezést, mert a nyári Európa-bajnokság miatt a küzdelmeknek május 14-ig be kell fejeződniük.

A június 12-én kezdődő Eb-t 12 ország egy-egy városában rendezik, a Puskás Arénában három csoportmeccs mellett egy nyolcaddöntő lesz. A torna július 12-én a londoni fináléval zárul.

Legfrissebb hírek

Hatgólos meccsen, 93. perces góllal mentett pontot a Juventus Rómában

Olasz labdarúgás
1 órája

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo, kikapott Torinóban a Lazio

Olasz labdarúgás
4 órája

A végeredmény sima lett, de a Milan kis híján megégett a kiesőjelölt otthonában

Olasz labdarúgás
9 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Különleges első félidőt produkált a Como, Lukaku idénybeli első gólja győzelmet ért a Napolinak

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 20:07

Eszméletlenül nagy góllal vezetett a Cagliari, ám a Parma otthon tartott egy pontot – videó

Olasz labdarúgás
2026.02.27. 22:52

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 20:18
Ezek is érdekelhetik