Eb 2020: hiába „drámáztak” a románok, Izlandon kell játszaniuk

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.03.02. 16:13
null
Ha minden a tervek szerint alakul, Izland ebben a stadionban fogadja Romániát (Fotó: <a href="https://www.youtube.com/watch?v=UYBoYTM93NI">KSÍ/youtube.com</a>)
Nem az izlandi válogatottól, hanem a reykjavíki időjárástól és a stadion gyepszőnyegének állapotától tartanak a románok kevesebb mint egy hónappal a labdarúgó Európa-bajnoki szereplésről döntő mérkőzés előtt. A március 26-i Izland–Románia párharc győztese öt nappal később a Bulgária–Magyarország találkozó továbbjutójával játszik az Eb-részvételért.

 

Mihai Stoichita, a román szövetség technikai igazgatója már rögtön a novemberi sorsolás után felvetette, hogy a kedvezőtlen izlandi időjárás miatt jobb lenne Dániában megrendezni a találkozót, és azóta is ez a narratíva uralja a román szövetség (FRF) kommunikációját és a mérkőzéssel kapcsolatos sajtóhíreket. A FRF küldöttsége járt az izlandi fővárosban, megtekintette a meccsnek otthont adó, 9800 ülőhelyes, természetes gyepszőnyegű, de pályafűtés nélküli Laugardalsvöllurt, és kezd belenyugodni a helyzetbe, hogy a válogatottnak nem éppen ideális körülmények között kell megküzdenie a továbbjutásért.

„Semmi esélyünk arra, hogy március huszonhatodikán máshol legyen a mérkőzés, mert az izlandiak ragaszkodnak az otthonukhoz. Láttuk a pályát, de nem sírhatunk az állapota miatt, hiszen a múltban nekünk sem voltak a legjobb gyepszőnyegeink. Remélem, hogy a körülmények lehetővé teszik majd a mérkőzés lejátszását” – nyilatkozta Mirel Radoi szövetségi kapitány, akinek éppen az izlandi meccs lesz a bemutatkozása a válogatott kispadján.

A FRF mellett a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap tudósítója is járt a múlt héten Reykjavíkban, és drámai hangvételű cikkekben írja le a hideg, szeles, havas szigetország időjárását, hozzátéve, hogy március végén sem lesz sokkal jobb a helyzet.

Reportaj GSP la Reykjavik, acolo unde România va juca pe 26 martie barajul pentru calificarea la EURO 2020.

208 Likes, 0 Comments - Gazeta Sporturilor (@gsp.ro) on Instagram: "Reportaj GSP la Reykjavik, acolo unde România va juca pe 26 martie barajul pentru calificarea la..."



„Ha ugyanígy fúj majd a szél, az izlandiak minden ragaszkodása és az UEFA minden irányukba megnyilvánuló szimpátiája ellenére sem lehet majd futballozni” – áll a cikkben, amely megemlíti, hogy az északi válogatott nem szokott márciusban hazai mérkőzéseket játszani és az izlandi bajnokság is csak májusban kezdődik el. A román sportlap szerint a hó, illetve a hideg egyértelműen a hazaiaknak kedvezhet, és ezért is ragaszkodik Izland a reykjavíki helyszínhez.

A Gazeta Sporturilor megszólaltatja Gudni Bergssont, az Izlandi Labdarúgó-szövetség (KSI) elnökét is, aki szebb időt és jobb pályát ígért március 26-ra.

„Nagyon kicsi esély mindig lesz arra, hogy máshol rendezzük meg a mérkőzést. Kapcsolatban állunk a román szövetséggel, vezetői jártak is nálunk, hogy megvizsgálják a körülményeket. Az UEFA is folyamatosan követi a helyzetet. Mindenki tisztában van azzal, milyen télen az időjárás Izlandon, de megvannak az eszközeink arra, hogy megfelelő állapotba hozzuk a gyepet a mérkőzésre” – mondta Bergsson, hozzátéve, hogy a pálya letakarása mellett a talaj melegítését is tervezik. A KSI elnöke szerint a hideg és a rossz pálya nem kedvezne a jó körülményekhez szokott, európai csapatokban futballozó izlandi játékosoknak, hozzátette, hogy télen Romániában is hideg van, mégis rendeznek bajnoki mérkőzéseket.

AZ EB-SELEJTEZŐ NL-RÁJÁTSZÁS PROGRAMJA
A-LIGA:
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK

20.45: Izland–Románia
20.45: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

B-LIGA
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK
20.45:
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
20.45: Szlovákia–Írország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország

C-LIGA
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK
18.00:
Norvégia–Szerbia
20.45: Skócia–Izrael
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
18.00: Norvégia–Skócia/Izrael vagy 20.45: Szerbia–Skócia/Izrael

D-LIGA
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK
18.00:
Grúzia–Fehéroroszország
20.45: Észak-Macedónia–Koszovó
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
18.00: Grúzia/Fehéroroszország–Észak-Macedónia/Koszovó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik