Webber az esőt is legyőzte Malajziában

Vágólapra másolva!
2010.04.03. 11:29
null
Webber volt az eső ura (Fotó: Action Images)
Címkék
Az ausztrál Mark Webber hatalmas fölénnyel, a második Nico Rosberg előtt több mint 1.3 másodperccel végzett az élen a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén. A kvalifikáció nagy részében a pilótáknak meg kellett küzdeniük a hol hevesebb, hol enyhébb esővel, amely miatt a két Ferrari (Felipe Massa és Fernando Alonso), valamint a két McLaren (Lewis Hamilton és Jenson Button) is csak a vert mezőnyben végzett.

Az esőben kezdődő kvalifikáción a legtöbb pilóta már a zöld lámpa kigyulladásánál felsorakozott a boxutca végén, hogy intermediate gumikon minél jobb kört teljesítsen a várható rosszabb körülmények között, ugyanakkor például a szombati szabadedzést megnyerő Mark Webber, csapattársa Sebastian Vettel és Michael Schumacher nyugodtan szemlélte a depóban a pályán zajló fejleményeket, csakúgy, mint a két Ferrari.

WEBBER IS MEGLEPŐDÖTT
 „Az eső miatt jelentős időkülönbségek alakultak ki, nagy kihívás volt ilyen időben versenyezni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között az élen végzek, ez számomra is meglepetés volt. A  mérnököm ötlete volt, hogy a végén intermediate gumikon jöjjek ki, szerencsére bejött, és ennek nagyon örülök" – nyilatkozta az edzést követően Webber.

A nedves pályán előbb Vitalij Petrov, majd Sébastien Buemi és Vitantonio Liuzzi sodródott le az aszfaltcsíkról, de a többiek sem tudtak teljesen tiszta köröket teljesíteni. Robert Kubica jónak mondható 1:46.283-as ideje is több mint 12 másodperccel volt lassabb Webber reggeli idejénél.

Az állapotok tovább romlottak, az élmezőnyhöz tartozó pilóták közül Michael Schumacher csak a 13. helyet érte el, Lewis Hamilton megpördült, Jenson Button a sóderágyba került, míg a Ferrarik csak a kieső zónában foglaltak helyet alig több mint öt perccel az etap vége előtt.

Az extrém esőgumikon köröző pilóták közül Alonso is piruettezett egyet, végül mégis ő volt a legközelebb ahhoz, hogy elérje a 17. helyhez elegendő időt. Végül ez neki sem sikerült, így a két Hispania Racing, a Virgin versenyzője, Lucas di Grassi, és Jarno Trulli mellett a két Ferrari, valamint Hamilton sem folytathatta az időmérőt, míg Button csak a 17. helyet szerezte meg.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Malajziai Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második szakasz elején Michael Schumacher kockáztatott, és intermediate gumikon futott 1:50 eleji kört, amely után a Red Bullok is leváltották a jobb idő reményében extrém esőre való keverékeiket.


Az edzésetap középső szakaszában Petrov és M. Schumacher vezette felváltva az időmérőt, majd a folyamatosan javuló körülményeknek köszönhetően a két Williams állt az élre, mígnem az újabb esőzés miatt sürgetetett Vettel futott egy parádés kört.

A végén az utolsó szakaszon lévő óriási esőzés miatt javítani már csak Webber tudott, aki így bejött az első tízbe.

A kvalifikáció utolsó szakaszában ismét az eső kerekedett felül, és kevesebb, mint három perc elteltével piros zászlóval félbeszakították az edzést. Az esővel már tavaly is meggyűlt a versenyzők problémája Malajziában, amikor idő előtt kellett leinteni a futamot, így a pilóták a megszerzett helyezésükért járó pontok felét kapták csak meg.

Több mint tíz perc várakozás után ismét pályára vonultak a versenyzők, az utolsó hét perc kavalkádjából végül a nagyot kockáztató Webber jött ki a legjobban, aki – a többiekkel ellentétben – intermediate gumikon körözve több mint egy másodpercet vert a szakadó esőben a komplett mezőnyre, így ő indulhat vasárnap az élről.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS 
  1. Mark Webber Red Bull-Renault 1:51.886 1:48.210 1:49.327
  2. Nico Rosberg Mercedes 1:52.560 1:47.417 1:50.673
  3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:47.632 1:46.828 1:50.789
  4. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:49.479 1:47.085 1:50.914
  5. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:49.664 1:47.346 1:51.001
  6. Robert Kubica Renault 1:46.283 1:46.951 1:51.051
  7. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:50.301 1:48.371 1:51.511
  8. Michael Schumacher Mercedes 1:52.239 1:48.400 1:51.717
  9. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:48.467 1:47.792 1:51.767
10. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:49.922 1:48.238 1:52.254
11. Vitalij Petrov Renault 1:47.952 1:48.760  
12. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari
1:47.153 1:48.771  
13. Sébastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:48.945 1:49.207  
14. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:48.655 1:49.464  
15. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:52.875 1:52.270  
16. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:52.398 1:52.520  
17. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:52.211    
18. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:52.884    
19. Fernando Alonso Ferrari 1:53.044    
20. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:53.050    
21. Felipe Massa Ferrari 1:53.283    
22. Karun Chandhok Hispania-Cosworth 1:56.299    
23. Bruno Senna Hispania-Cosworth 1:57.269    
24. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:59.977    
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik