Vettel: Úgy döntöttem, hogy elengedem Danielt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 13:53
null
Könnyű kitalálni, melyik Mercedes-pilóta a boldogabb (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton régóta nem volt annyira boldog, mint a Kínai Nagydíj megnyerése után, a Mercedes angol pilótája élvezi, hogy tökéletes, a többi autóhoz képest kiemelkedő négykerekűt vezethet, és már hetek óta nem lehet legyőzni. Nico Rosberg bebizonyítaná, hogy csapattársa nem verhetetlen, reméli, Barcelonában simább hétvégéje lesz. Fernando Alonsót meglepte a harmadik helyezése, míg a Red Bullnál az a kérdés, lesz-e vita a csapaton belül amiatt, hogy Sebastian Vettelnek el kellett engednie Daniel Ricciardót, és nem tette ezt meg első kérésre.

Lewis Hamilton a bahreini nagy csata után a Kínai Nagydíjon könnyedén nyert, a leintés és az eredményhirdetés után csak mosolygott csapattársára, aki megjegyezte, kemény futama lehetett. Az angol először nyert egymás után három futamot az F1-ben, és még az sem zavarta meg, hogy már az 55. kör végén leintették – emiatt a hivatalos végeredményt az 54. kör végi állásnak megfelelően hirdették ki.

„A csapat kemény munkája kifizetődött, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyire csodálatos az autó, önmagammal versenyeztem. Sokkal jobban érzem magam benne az idén, ez lehet a magyarázat arra, hogy ennyire jól sikerülnek a versenyhétvégék –– mondta Hamilton. – Nagyon örülök, hogy Nico is dobogóra állt, nagy jutalom ez a csapatnak. Remélem, tovább haladunk ezen az úton."

Még kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Még kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

Nico Rosbergnek eseménydús hétvégéje volt. Hibákkal telített időmérő után a negyedik rajtkockából rosszul indult, az első kanyarban koccant Valtteri Bottasszal, a csapat elveszítette vele a telemetriai kapcsolatot, így olyan részletekről is beszélnie kellett a verseny során, amelyekről egyébként nem kellett volna. De visszaverekedte magát a végére Hamilton mögé, és újabb második helyezésének köszönhetően négy ponttal még csapattársa előtt áll.

„Én vezetem a világbajnokságot, ami annak tükrében, hogy mennyire rosszul alakult ez a hétvégém, jó hír. A csapat nem látta az autóm telemetriai adatait, így fogalma sem volt róla, hogy mit csinálok a pályán. Elégedett vagyok a második hellyel, már várom a Spanyol Nagydíjat, remélem, azon nem lesznek ilyen problémáim – mondta Rosberg. – Csoda, hogy végigment az autó a rajtnál történt koccanás után. A kocsi tényleg csodálatos, nagyon élvezetes versenyezni vele."

A harmadik helyen Fernando Alonso ért célba a Ferrarival: a spanyol remekül rajtolt, feljött a harmadik helyre, s bár az első boxkiállásoknál Sebastian Vettel elé került, a végén nem állhatott ellen Rosberg támadásának. A spanyol a bahreini kilencedik helyezés után nagyon elégedetten nyilatkozott.

„Remek hétvége volt, sokkal versenyképesebbek voltunk, mint két héttel ezelőtt. A dobogó csak hab a tortán, kellemes meglepetés – mondta Alonso. – Az idény nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna, de most már harcban állunk, csak Hamilton és Rosberg van előttem a pontversenyben. A rajtnál koccantam Massával, nem volt elég hely, nagy szerencse, hogy nem sérült meg az autó, és végig tudtam menni."

Alonso már az időmérő után azt mondta, hogy a Red Bullt meg lehet fogni, és meg is tette, a világbajnok csapat mindkét autóját maga mögött hagyta. A Red Bullnál Daniel Ricciardo a rossz rajtja ellenére megelőzte Sebastian Vettelt, aki a verseny során nem akart belemenni abba, hogy stratégiai okokból elengedje maga mellett az ausztrált, aki azonban így is elé került.

Más kérdés, hogy bár akkor még úgy tűnt, Vettel három kiállással megy végig, Ricciardo pedig kettővel, végül mindketten az utóbbi stratégiával teljesítették az 56 kört. Ezt Christian Horner a rádión magyarázta el Vettelnek a leintés után.

„Azért szerettük volna, hogy elengedd Danielt, mert azt gondoltuk, a három kiállás lesz a gyorsabb úgy, hogy a végén kétszer is lágy gumikat kapsz. Ám végig olyan forgalom volt mögötted, hogy ezt sohasem tudtuk meglépni, és rákényszerültünk a két kiállásra. Így zártunk ott, ahol, de fel a fejjel, vissza fogjuk verekedni magunkat" – mondta Horner.

Azaz Vettelnek meg kellett várnia, míg a mögötte haladó boly tagjai kimennek a boxba, és itt visszatérünk a Red Bull alapvető problémájára: a Renault-motor nem elég jó ahhoz, hogy a középmezőnybe tartozó autókat megelőzzék vele. Vettel végül elmondta, hogy szándékosan engedte el Ricciardót.

„Úgy döntöttem, hogy elengedem Danielt. Nem lett volna értelme feltartanom, sokkal gyorsabb volt nálam. Akkor még úgy volt, hogy más stratégián vagyunk – mondta Sebastian Vettel riportereknek. Korábban a levezető körében a rádión így értékelt. – Nem ez volt a legjobb vasárnapunk, de szép munkát végeztünk, a boxkiállások jól sikerültek. Sokáig fog tartani, de visszajövünk."

Sebastian Vettel nem adta könnyen a helyét Daniel Ricciardónak
Sebastian Vettel nem adta könnyen a helyét Daniel Ricciardónak

Daniel Ricciardo az újságírók körében beszélt a verseny után.

„Nem éreztem úgy, hogy Seb ellenállt volna, kicsit vádaskodásnak tűnik ez nekem, nem akarok semmi olyat mondani, ami félreérthető lehet, nem akarok balhét – mondta Ricciardo. – Persze, hogy a verseny után a csapattársad eredménye az első, amit megnézel, és Seb nem lesz boldog, ha látja, hol végeztünk egymáshoz képest. Nem szeretném, ha megromlana a viszonyunk, biztosan fogunk csevegni ez után is. Ahogy mondta, keményebben fog dolgozni, hogy javítson, de én sem ülök ölbe tett kézzel."

A verseny végeredménye, mint fentebb írtuk, végül hivatalosan az 54. kör végi állás lett, mert véletlenül már az 55. körben leintették Hamiltont, és a szabály szerint bármi is legyen ennek az oka, az előző kör végeredményét kell a hivatalos végeredménynek tekinteni.

Ez azt jelenti, hogy bár a pontszerző helyeken nem változott semmi, végül Kobajasi Kamui utolsó körös, Jules Bianchi elleni előzése a 17. helyért semmit sem ért.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Nico Hülkenberg (6.): – Szoros volt a verseny vége, ha van még egy kör, akkor Valtteri valószínűleg megelőzött volna a DRS-t használva. Nem voltunk olyan erősek, mint Bahreinben, de két, Mercedes-motorokat használó csapat előtt végeztünk, ami a fő célunk.
Valtteri Bottas (7.): – A rajtnál történt kemény ütközés ellenére jó versenyem volt, igaz, a telemetriám az egész versenyen működésképtelen volt. Fejlődünk, remélem, ez a folyamat Spanyolországban tovább tart.
Kimi Räikkönen (8.): – Megint sikerült pontot szerezni, de ez a négy nagyon kevés. Rémes hétvége volt, az első gumik kezelhetetlenek voltak. Fernando eredménye biztató, Barcelonában valami olyanban reménykedem én is, mint amit ő elért.
Sergio Pérez (9.): – A 16. helyről rajtolva ez jó eredmény, a jó rajtom után arra figyeltem, hogy működjön a stratégia, nem volt könnyű előzni, ez a kilencedik helyezés a maximum.
Danyiil Kvjat (10.): – Gyorsak voltunk, élveztem a harcot Jensonnal az egész verseny során, a leintés után meg is köszöntem neki az élményt. Jól kezeltük a gumikat, így sokáig kint maradtunk a pályán. Ennek ellenére úgy gondolom, több van az autóban.
Jenson Button (11.): – Mindent kihoztunk az autóból, de a gumikból már nem, pedig az F1-ben most ez a legfontosabb feladat. Remélhetőleg meg tudjuk oldani ezt a problémát a következő versenyig, mert ez eléggé visszavetett minket. Sötétben tapogatózunk.
Jean-Éric Vergne (12.): – Elszúrtam a rajtot és az első kört is, utána pedig nem tudtam mindent kihozni a lágy gumikból, mert beszorultam Button mögé, onnantól pedig már nem volt visszaút a pontszerző helyekre.
Kevin Magnussen (13.): – Nagy kár, hogy nincs az autónak elég leszorítóereje, szerintem ez az egyetlen terület, amelyen hátrányba kerültünk. Egyébként jól megy, kényelmes vezetni, csak a tapadás nincs meg. Ezen kellene javítani.
Pastor Maldonado (14.): – Nem ez volt életem versenye, de legalább befejeztük. A sebességem sem volt fantasztikus, de sikerült előrébb lépnünk.
Felipe Massa (15.): – Megint remekül rajtoltam, de sajnos koccantunk Fernandóval. Az első kerékcserénél összekeverték a két hátsó gumit, és a kerékcsavar is sérült volt az ütközés miatt. Ilyen többé nem történhet meg.
Esteban Gutiérrez (16.): – Bonyolult verseny volt a gumik miatt, a keményebb abroncsokon nem ment jól az autó. Három kiállásra kellett váltanunk, amiért hátrányba kerültem. A jelenlegi autó nem képes ennél többre.
Jules Bianchi (17.): – Nagyon jó csatát vívtunk Kobajasival, és végül úgy alakult, hogy előtte zártam a versenyt, aminek örülök. Az idén ez volt az első olyan futamom, amelyen nem voltak problémák a kocsival.
Kobajasi Kamui (18.): – Nem ideális a 18. helyezés, de legalább szép csatát vívtunk Jules-lel. Büszke vagyok az előzésemre, még ha az semmit sem ért a versenyt leintő hibája miatt, de legalább egy kis örömet csempészett a csapatba az első négy verseny nehézségei után.
Max Chilton (19.): – Zsinórban huszonharmadszor értem célba, ráadásul magam mögött tartottam Ericssont. A kemény gumikon nem volt olyan jó az autó, ezért inkább háromszor cseréltem kereket, így vissza tudtam verni Ericsson támadását.
Marcus Ericsson (20.): – Egy kör sem volt, amelyben elégedett lette volna az autó egyensúlyával, a gumikat nehéz volt használható formában tartani. Jó, hogy mindketten célba értünk, de az lenne az igazán örömteli, ha gyorsabbak lettünk volna.
Romain Grosjean (feladta):
– Négy sebességi fokozatot veszítettünk el öt vagy hat kör alatt, aztán végleg tönkrement a váltó. Nagy kár érte, mert egész hétvégén keményen dolgoztunk azért, hogy összerakjunk egy jó autót, és pontot szerezzünk.
Adrian Sutil (feladta):
– Sajnos rövid versenyem volt, már a felvezető körben éreztem, hogy gond van, nem volt jó a motor. A rajt után egyre hátrébb estem, senkivel sem tudtam tartani a lépést. Még néhány kört megtettem, de aztán nem volt értelme erőltetni.

KÍNAI NAGYDÍJ (54 kör, 294.164 km), A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:33:28.338
2. Nico Rosberg német Mercedes 18.062 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 23.607 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 27.136 mp h.
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 47.778 mp h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 54.295 mp h.
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 55.697 mp h.
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.335 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:22.647 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1 kör h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1 kör h.
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
17.
Jules Bianchi
francia
Marussia-Ferrari
1 kör h.
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1 kör h.
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Romain Grosjean
francia
Lotus-Renault
27
Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 4
Leggyorsabb kör: Rosberg (39. kör) 1:40.402
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 4 4 79
2. Lewis Hamilton 3 3 3 75
3. Fernando Alonso 1 4 41
4. Nico Hülkenberg 4 36
5. Sebastian Vettel 1 3 33
6. Daniel Ricciardo 2 24
7. Valtteri Bottas 4 24
8. Jenson Button 1 2 23
9. Kevin Magnussen 1 2 20
10. Sergio Pérez 1 3 18
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 3 11
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 3 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 154
2. Red Bull-Renault 57
3. Force India-Mercedes 54
4. Ferrari 52
5. McLaren-Mercedes 43
6. Williams-Mercedes 36
7. Toro Rosso-Renault 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik