Vettel rajtolhat az élről az év első versenyén

2010.03.13. Utolsó módosítás: 2012.04.27 02:41:01

A német Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, így a holnapi versenyen az első rajtkockából indulhat. A második helyen a brazil Felipe Massa, a harmadikon a spanyol Fernando Alonso végzett (mindketten Ferrarival).

 

 

Vettel volt a leggyorsabb az időmérő edzésen (Fotó: Reuters)
Vettel volt a leggyorsabb az időmérő edzésen (Fotó: Reuters)
KATTINTSON A 2010-ES ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!
KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

A három szabadedzés (az elsőn Adrian Sutil, a másodikon Nico Rosberg, a harmadikon Fernando Alonso volt a leggyorsabb) után a Bahreini Nagydíj időmérő edzésével immár „élesben" is beindult a Formula–1 2010-es szezonja.

Az első nagy meglepetést az indiai Karun Chandhok szerezte, a Hispania-csapat versenyzője ugyanis egyik szabadedzésen sem indult, így a szabályok értelmében nem vehetett volna részt az időmérőn, de speciális engedményt kapott, ezért mégis ott lehetett a pályán, persze csak az első szakasz végéig...

Az első etapot követően a három újonc csapat hat versenyzője búcsúzott, ahogy a Toro Rossóval versenyző spanyol Jaime Alguersuari is. A leggyorsabb ekkor az utóbbi honfitársa, Fernando Alonso volt a Ferarrival.

A folytatásban a német Sebastian Vettel (Red Bull) 1:54.035 perces idejével megfutotta a hétvége addigi leggyorsabb körét, sőt ezen később javított is. Meglepetés nem történt a második szakaszban, a vb-címre is esélyesnek tartott pilóták közül mindenki továbbjutott, igaz, Michael Schumacher csak a 9. helyen. Az első négybe a két Red Bull (Vettel és Webber) és a két Ferrari (Alonso, Massa) került be.

Így érkeztünk el az utolsó részhez, melyben egy ideig csak Fernando Alonso, Felipe Massa és Lewis Hamilton ment gyors kört, mígnem a hajrában felpörögtek az események, de a tendencia nem változott. Továbbra is a Red Bull és a Ferrari dominált. Vettel futotta a legjobb időt, a második helyen a brazil Felipe Massa, a harmadikon pedig a spanyol Fernando Alonso végzett.

A visszatérő hétszeres világbajnok, Michael Schumacher a hetedik kockából rajtolhat.   

Az autsport.com beszámolója szerint az első tíz helyezett közül csak Adrian Sutil ment kemény keverékű gumikkal.

 AZ IDŐMÉRŐ UTÁN MONDTÁK
 

„Nem tudtuk, igazából hol is tartunk – nyilatkozta az időmérő után Sebastian Vettel versenyző. – Tegnap kevesebbet tudtunk menni a tervezettnél, de a szerelők rengeteget dolgoztak az éjjel. Tudjuk, hogy jó az autó, és igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Nagyon boldog vagyok, köszönöm a csapatnak. Nem tudom, hogy izgalmas, vagy unalmas lesz-e a verseny. Remélem, hogy inkább az utóbbi, és mindenki marad abban a pozícióban, amelyben most van."

 

"Jól érzem magam, jó érzés volt újra versenyautóban ülni – mondta a második helyen végző Felipe Massa. – Nehéz időszakon vagyok túl, és jó kezdésnek tartom, hogy megszereztük a második és a harmadik helyet."


„Boldogok lehetünk a mai eredményekkel. Versenyképes az autó, hiszen november óta gőzerővel dolgozik a csapat – értékelt a harmadik pozícióból induló Fernando Alonso. – Egyelőre tökéletes minden, ám egy új szezon előtt, új szabályokkal nem lehet megtippelni, hogy végződik majd a verseny."

 AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:55.029 1:53.883 1:54.101
2. Felipe Massa Ferrari 1:55.313 1:54.331 1:54.242
3. Fernando Alonso Ferrari 1:54.612 1:54.172 1:54.608
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:55.341 1:54.707 1:55.217
5. Nico Rosberg Mercedes  1:55.463 1:54.682 1:55.241
6. Mark Webber Red Bull-Renault 1:55.298 1:54.318 1:55.284
7. Michael Schumacher Mercedes  1:55.593 1:55.105 1:55.524
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:55.715 1:55.168 1:55.672
9. Robert Kubica Renault 1:55.511 1:54.963 1:55.885
10. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:55.213 1:54.996 1:56.309
11. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:55.969 1:55.330  
12. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:55.628 1:55.653  
13. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:56.375 1:55.857  
14. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari 1:56.428 1:56.237  
15. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:56.189 1:56.265  
16. Kobajasi Kamui  Sauber-Ferrari 1:56.541 1:56.270  
17. Vitalj Petrov Renault 1:56.167 1:56.619  
18. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:57.071    
19. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:59.728    
20. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:59.852    
21. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 2:00.313    
22. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 2:00.587    
23. Bruno Senna Hispania-Cosworth 2:03.240    
24. Karun Chandhok Hispania-Cosworth 2:04.904