Vettel: Idén már idén van, én pedig újrakezdtem

Vágólapra másolva!
2015.06.28. 18:01
null
„A versenyzéshez ugyanaz kell, mint régen kellett” (Fotó: Földi Imre)
A Ferrari Racing Days című rendezvény kiemelt vendégeként a Magyar Nagydíj előtt egy hónappal a Hungaroringre látogatott a négyszeres Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettel. A legendás olasz csapat klasszis német pilótája beszélt pályafutásának új állomáshelyéről, céljaikról, de sok egyéb érdekesség mellett elárulta azt is, hogy munkájának mi a legjobb és legrosszabb része.




– Hogy megy az olasz?

– Tanulom, de nagyon nehéz. Elég sokat megértek, ám keveset beszélek.

– Jó fél éve a Ferrari pilótája már, otthonosan érzi magát?
– Az előző nem volt egyszerű idény, de idén már idén van, én pedig újrakezdtem más helyen. Jól érzem magam, az első naptól kedvesek, befogadóak és segítőkészek voltak a munkatársak, az olyan rendezvényeken pedig, mint amilyen a Ferrari Racing Days, elképesztő a hangulat. Amikor húsz-harminc különböző Ferrari felsorakozik, és érezni a szenvedélyt, akkor jön rá az ember, hogy mit jelent a Ferrarihoz tartozni. Sok szempontból valóra vált álom az átigazolásom.

– Milyen a valóság ahhoz képest, amit elképzelt Maranellóról?
– Mindenki professzionálisan dolgozik, ugyanakkor mindig lehet fejlődni, én is tanulok valamit minden nap. Kicsit más a mentalitás, kicsit más a dolgok megközelítése, van, ami nagyon jó és van, amin még lehet javítani, de azért vagyunk, hogy a Ferrari visszajusson a csúcsra. A Ferrari és a Shell szoros együttműködéséről például már azelőtt tudtam, hogy átszerződtem volna. Korábban is úgy gondoltam, hogy ezt a párost nehéz felülmúlni, most pedig már látom is, hogy micsoda munka folyik a színfalak mögött. Ezt az emberek kívülről nem érzékelik, még a pályáról sem annyira látni, ám a szakemberek intenzíven dolgoznak, hogy növeljék a teljesítményt, miközben a megbízhatóságra is ügyelniük kell. A modern korban ez nagyon fontos, mert nem sok mindent lehet és szabad tenni a nagyobb teljesítmény érdekében, úgyhogy az együttműködés a Shell-lel még fontosabbá válik.

– A pályára telepített laboratórium segít?

– Igen. Természetesen a munka nagyja távol, a gyárakban zajlik, ám a helyszínen is tudnunk kell, hogy az üzemanyag tökéletes-e, hiszen az előírások miatt sem engedhetjük meg, hogy beszennyeződjön például. Be kell tartanunk az FIA szabályait, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az üzemanyag megfelelő. Mindennek a tetejébe a legjobb teljesítményt kell kinyernünk, miközben a legtovább szeretnénk használni a motort, hiszen egy szezonban csak négy áll rendelkezésre, következésképp a megbízhatóság is fontos. Ehhez kell a jó üzem- és kenőanyag.

– Talán e túlszabályozottság miatt tartják, hogy manapság a versenyzés sem olyan szórakoztató már.
– A versenyzés a legjobb része a munkánknak. Sokat beszélünk az autókról, a szabályok korlátozta fejlesztésekről, de a versenyzéshez ugyanaz kell, mint régen kellett. Pilótaként nyilván minél gyorsabban akarunk haladni, ezért nem hiszem, hogy lenne versenyző, aki ellenezne némi pluszsebességet, ám ettől még hatalmas feladat megfelelni a kor kihívásainak.

VETTEL A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN MEGJELENŐ INTERJÚBAN ARRÓL IS BESZÉL, HOGY CSAPATÁVAL A MERCEDES EGYEDURALMÁNAK MEGDÖNTÉSÉRE KÉSZÜLNEK, Ő PEDIG A FERRARIBAN IS VILÁGBAJNOK LENNE. SZÓBA KERÜL, HOGY MENNYIRE VÁRJA A MAGYAR NAGYDÍJAT, ÉS VAJON MIT CSINÁLNA AZ F1-BEN, HA TÖRTÉNETESEN NEM PILÓTA LENNE.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik