Vettel állította meg Webbert, de Hamilton győzött

M. KISS GERGELYM. KISS GERGELY
Vágólapra másolva!
2010.05.30. 13:56
null
Hamilton intették le elsőként a kockás zászlóval (Fotó: Reuters)
Mark Webber szinte végig vezetett a Formula–1-es világbajnokság hetedik futamán, a Török Nagydíjon, azonban a 48. körben összeütközött csapattársával, az őt támadó Sebastian Vettellel. A német kiesett, az ausztrál folytatni tudta a futamot, de csak a két McLaren-pilóta mögött ért célba: a futamot Lewis Hamilton nyerte meg, a második Jenson Button, a harmadik Webber lett. A Ferrari leszerepelt története nyolcszázadik nagydíján.

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A LINKRE!

Mark Webber a Török Nagydíj tegnapi időmérő edzésén is folytatta menetelését: a Red Bull ausztrál pilótája sorozatban harmadszor indulhatott az első rajtkockából, így jó esélye volt arra, hogy sorozatban harmadik futamgyőzelmét arassa. Ebben elsősorban a két McLaren-pilóta, Lewis Hamilton és Jenson Button, illetve saját csapattársa, Sebastian Vettel akadályozhatta meg.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

A 800. versenyén rajthoz álló Ferrari csalódást keltően teljesített az időmérő edzésen: a háromszoros isztambuli győztes Massa csak a nyolcadik helyet szerezte meg, míg a kétszeres világbajnok Fernando Alonso őt is alulmúlta tizenkettedik rajtpozíciójával.

Webber jól kapta el a rajtot, csakúgy, mint a harmadik pozícióból induló Vettel, aki nagyszerű manőverrel megelőzte Hamiltont. A másik mclarenes, Button is elaludt a rajtnál, így Michael Schumacher feljött a negyedik helyre, igaz, a címvédő világbajnok még az első kör vége előtt visszaelőzte a németet, kihasználva a McLaren sebességbeli fölényét.

Vettel sem sokáig autózott a második pozícióban, ugyanis Hamilton szinte azonnal visszaelőzte őt, és hatalmas lendületettel Webbert vette üldözőbe. A brit az egyenesekben nagyon közel került az ausztrálhoz, de Webber magabiztosan, koncentráltan tartotta vezető helyét.

Hamilton először a tizenkettedik kör végén próbálkozott az előzéssel, de Webber visszaverte a támadásokat – időközben Fernando Alonso kiállt a boszutcába, míg a Vettel, Button, M. Schumacher, Rosberg kvartett (egymástól is) jócskán lemaradva üldözte az éllovasokat.

A tizenhatodik körben Webber és Hamilton egyszerre jött ki a bokszutcába, a szerelők párbaját a Red Bull-os fiúk nyerték, így az ausztrál megőrizte első helyét, ráadásul a kerékcseréjét korábban letudó Vettel is megelőzte a 2008-as világbajnokot. Két körrel később Button is csatlakozott az élbolyhoz, négytagúvá bővítve azt.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki tehet arról, hogy Vettel és Webber összeütközött egymással?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A verseny féltávjához közeledve beborult az ég, a csapatok rádión jelezték pilótáiknak, hogy eső várható – volt rá esély, hogy az égi áldás alaposan átírja a forgatókönyvet. Az idő telt, a beharangozott eső azonban csak nem érkezett meg. Jött viszont egy sárga zászlós figyelmeztetés, miután Jarno Trulli veszélyes helyen hagyta ott a magát megadó Lotust. 

Húsz körrel a vége előtt továbbra is Webber száguldott az élen, mögötte Vettel, Hamilton és Button következett. A 40. körben azonban Vettel vérszemet kapott: megtámadta csapattársát, majd amikor egymás mellé ért a két Red Bull, befelé húzódva nekiment az ausztrálnak (igaz, Webber sem mutatkozott túlságosan előzékenynek az esetnél...). Az osztrák csapat mindkét pilótája kisodródott, Vettel defektet kapott, és ki is esett, Webber azonban folytatni tudta a versenyt – igaz, csak a harmadik helyen, hiszen Hamilton és Button is ellépett mellette.

 VETTEL ÉS WEBBER ÜTKÖZÉSE
 

 

A 46. körben elkezdett zuhogni az eső a pálya bizonyos részein. Két körrel később az élen haladó két McLaren egymásnak esett, előbb Button előzte meg Hamiltont, majd a 2008-as világbajnok visszavette az előnyt a címvédőtől. A pengeváltás után stabilizálódni látszott a csapaton belüli sorrend, így a későbbiekben nem fenyegette veszély Hamilton győzelmét.

A második helyen Button, a harmadikon Webber ért célba. Schumacher a negyedik helyen zárt, míg a Ferrarik leszerepeltek az istálló 800. futamán: Massa a hetedik, Alonso a nyolcadik helyen zárt. Hamilton pályafutása tizenkettedik futamgyőzelmét aratta, ráadásul hosszú szüntetet követően győzött újra: legutóbb a tavalyi Szingapúri Nagydíjon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Egy dolog biztos: az elkövetkező napokban sokat és sokszor hallunk még Webber és Vettel ütközéséről...

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A LINKRE! 

 FORMULA–1, TÖRÖK NAGYDÍJ
  1.  HamiltonMcLaren-Mercedes1ó28:47.620
  2.  ButtonMcLaren-Mercedes+      2.645
  3.  WebberRed Bull-Renault+    24.285
  4.  M. SchumacherMercedes+    31.110
  5.  RosbergMercedes+    32.266
  6.  KubicaRenault+    32.824
  7.  MassaFerrari+    36.635
  8.  AlonsoFerrari+    46.544
  9.  SutilForce India-Mercedes+    49.029
10.  KobajasiSauber-Ferrari+  1:05.650
11.  De la RosaSauber-Ferrari+  1:05.944
12.  AlguersuariToro Rosso-Ferrari+  1:07.800
13.  LiuzziForce India-Mercedes+     1 kör
14.  BarrichelloWilliams-Cosworth+     1 kör
15.  PetrovRenault+     1 kör
16.  BuemiToro Rosso-Ferrari+     1 kör
17.  HülkenbergWilliams-Cosworth+     1 kör
18.  GlockVirgin-Cosworth+     2 kör
19.  Di GrassiVirgin-Cosworth+     3 kör
NEM ÉRT CÉLBA
ChandhokHispania-Cosworth53
SennaHispania-Cosworth47
VettelRed Bull-Renault40
KovalainenLotus-Cosworth34
TrulliLotus-Cosworth33

 

 A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK
  1.  Webber93 pont
  2.  Button88        
  3.  Hamilton84        
  4.  Alonso79        
  5.  Vettel78        
  6.  Massa67        
  7.  Kubica67        
  8.  Rosberg66        
  9.  M. Schumacher34        
10.  Sutil22       
11.  Liuzzi10       
12.  Barrichello7       
13.  Petrov6       
14.  Alguersuari3       
15.  Hülkenberg1       
16.  Buemi1       
17.  Kobajasi1
KONSTRUKTŐRÖK
1.  McLaren-Mercedes172
2.  Red Bull-Renault171
3.  Ferrari146
4.  Mercedes100
5.  Renault  73
6.  Force India-Mercedes  32
7.  Williams-Cosworth    8
8.  Toro Rosso-Ferrari    4
9.  Sauber-Ferrari    1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik