Vettel a rajtnál nyerte meg a futamot

Vágólapra másolva!
2010.04.04. 09:57
null
Vettel (jobbra) nagyszerűen jött el a rajtnál (Fotó: Reuters)
Hiába indult csak a harmadik pozícióból, Sebastian Vettel nagyszerűen kapta el a rajtot, és az első kanyar után az élre állt a Malajziai Nagydíjon. Később kiderült, hogy nagyszerű manővere győzelmet ért, ugyanis a továbbiakban gyakorlatilag senki sem veszélyeztette sikerét. A Red Bull német pilótája szezonbeli első futamgyőzelmét szerezte, a tavalyi világbajnokság utolsó futama óta most állhatott először fel a dobogó tetejére. A második helyen csapattársa, Mark Webber, a harmadikon a mercedeses Nico Rosberg végzett.

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

A Ferrarit és a McLarent a szombati időmérő edzésen becsapta időjósrendszere, így e két csapat versenyzői az újoncok társaságában, a hátsó sorokban készülhettek a Malajziai Nagydíj rajtjára, a Red Bull viszont jó esélyt kapott idei első győzelmére, és élt is a lehetőséggel.

 

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Mark Webber rajtolhatott a pole pozícióból, csapattársa, Sebastian Vettel a harmadik rajtkockát szerezte meg, a két Red Bull közé pedig a mercedeses Nico Rosberg ékelődött be.

Az eddigi futamokon is nagyszerűen teljesítő Vettel nem ismert kegyelmet a rajtnál: gyönyörűen startolva megelőzte mind Rosberget, mind saját csapattársát. Webber a második kanyarban megpróbálta visszavenni az első helyet, de kísérlete kudarcba fulladt.

A két Ferrari és a két McLaren gyakorlatilag „kéz a kézben" kezdett el átvágni a mezőnyön, és a harmadik körre már hat-hét versenyzőt mindannyian maguk mögé utasítottak. Közülük is Lewis Hamilton volt a legagresszívabb, aki az ötödik körben már a tizedik helyen állomásozott, míg a többiek beragadtak a két Toro Rosso mögé.

Az angol ekkor nagy csatába bonyolódott a Renault pilótájával, Vitalij Petrovval, és úgy tűnt, szabálytalanul akadályozta az oroszt – de némi meglepetésre nem büntették meg a McLaren versenyzőjét. A kerékcserék sorát a címvédő világbajnok, Jenson Button kezdte meg, aki a tizedik körben jött ki először a boxutcába. Másodpercekkel később Michael Schumacher Mercedese megadta magát, a hétszeres világbajnok számára véget ért a futam.

Ezt követően kicsit kevesebb izgalmat jegyezhettünk fel, a két Red Bull közben fokozatosan meglépett a mezőnytől, még a harmadik helyen álló Rosberg sem tudta velük tartani a lépést. Az élen álló hármasból a Mercedes pilótája jött ki elsőként kerékcserére, majd őt követte Vettel (mindketten a 23. körben), a Red Bull versenyzője csapattársa mögé, a második helyre jött vissza. Webber egy körrel tovább maradt kint, és megvolt az esélye rá, hogy megelőzze Vettelt, azonban kerékcseréje sokkal tovább tartott, mint Vettelé.

Hamilton időközben a második helyen körözött, de ellentétben vetélytársaival ő még nem volt kinn kerékcserén – pedig már az 56 körös futam felénél jártunk. Végül a 31. körben szánta rá magát a boxutca meglátogatására, és centikkel bár, de visszajött a hetedik helyre csapattársa, Button elé. Hat körrel később Fernando Alonso is kiment friss gumikért, így a hatodik és a kilencedik helyek között „összejött” a két Ferrari és a két McLaren: Hamilton, Button, Massa, Alonso sorrendben.

Hamilton nem tudta megelőzni Sutilt, Massa azonban elment Button mellett a 44. körben. A brazil sikerén felbuzdulva csapattársa, Alonso is üldözőbe vette a címvédőt, de néhány körrel későbbre időzített támadását a brit sikerrel hárította. 

A ferraris ennek ellenére nem adta fel, így a két világbajnok csatározása elegendő izgalommal szolgált a hajrában. Alonso végül nem járt sikerrel, sőt annyira „szétgyilkolta” a Ferrarit, hogy az utolsó előtti körben nem bírta tovább az autója, így a spanyol kiesett a versenyből. De legalább volt izgalom az utolsó körökben is, ugyanis a közvetlen élmezőnyben továbbra sem változott semmi...

Az élen autózó Vettel sikerét senki sem veszélyeztette, a Red Bull vezetői nyilván nem engedték Webbernek, hogy kockáztassa a kettős győzelmet – kérdés, hogy az ausztrál egyáltalán képes lett-e volna rá. Az eddigi versenyeken is nagyszerűen teljesítő Vettelt ezúttal a technika sem hagyta cserben, így a 22 éves német megszerezte idei első futamgyőzelmét.

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

NYILATKOZATOK
Sebastian Vettel: Jó volt a rajtom, örülök, hogy el tudtam menni Nico és Mark mellett, és élni tudtam ezzel az eséllyel. Csúszós volt a pálya, de fair versenyt futottunk, tiszteltük egymást. Nagyjából hasonló tempót mentünk Markkal, de talán én jobban tudtam takarékoskodni a gumijaimmal. Fizikailag rendkívül megterhelő volt a futam, a nagy meleg miatt sok vizet vesztettem. Fontos volt, hogy döntő pillanatokban nem pánikoltam. 
Mark Webber: A verseny első szakasza döntött, Sebastian bedugta elém az orrát a rajtnál, az én kerekem pedig kipörgött kicsit. A csapatnál ránk bízták a küzdelmet. Nagy eredmény a Red Bull részéről, hogy így tudtunk visszetérni.
Nico Rosberg: Örülök az első dobogós helyezésemnek a Mercedesszel, a rajtnál sajnos teret vesztettem, és a Red Bullokkal sem igazán tudtam tartanai a lépést. Kubica felzárkózott rám, de a kemény keverékkel már jobban ment a verseny, és meg tudtam tartani a pozíciómat.
 FORMULA–1, MALAJZIAI NAGYDÍJ
1.Sebastian VettelnémetRed Bull-Renault1:33:48.412
2.Mark WebberausztrálRed Bull-Renault+ 08.000
3.Nico RosbergnémetMercedes+ 13.500
4.Robert KubicalengyelRenault+ 18.500
5.Adrian SutilnémetForce India-Mercedes+ 21.000
6.Lewis HamiltonbritMcLaren-Mercedes+ 23.400
7.Felipe MassabrazilFerrari+ 27.000
8.Jenson ButtonbritMcLaren-Mercedes+ 37.900
9.Jaime AlguersuarispanyolToro Rosso-Ferrari+ 1:10.600
10.Nico HülkenbergnémetWilliams-Cosworth+ 1:13.300
11.Sebastien BuemisvájciToro Rosso-Ferrari+ 1:18.900
12.Rubens BarrichellobrazilWilliams-Cosworth+ 1 kör hátrány
13.Fernando AlonsospanyolFerrari+ 2 kör hátrány
14.Lucas di GrassibrazilVirgin-Cosworth+ 3 kör hátrány
15.Karun ChandhokindiaiHispania-Cosworth+ 3 kör hátrány
16.Bruno SennabrazilHispania-Cosworth+ 4 kör hátrány
17.Jarno TrulliolaszLotus-Cosworth+ 5 kör hátrány
 Heikki KovalainenfinnLotus-Cosworth+ 10 kör hátrány, eredményét nem vették figyelembe
 Vitalij PetrovoroszRenaultNem ért célba
 Vitantonio LiuzziolaszForce India-MercedesNem ért célba
 Michael SchumachernémetMercedesNem ért célba
 Kobajasi Kamui
japánSauber-FerrariNem ért célba
 Timo GlocknémetVirgin-CosworthNem ért célba
 Pedro de la RosaspanyolSauber-FerrariNem ért célba

 

 A VB ÁLLÁSA – PILÓTÁK
1. Felipe MassabrazilFerrari39 pont
2. Fernando AlonsospanyolFerrari37
3. Sebastian VettelnémetRed Bull-Renault37
4. Jenson ButtonbritMcLaren-Mercedes35
5. Nico RosbergnémetMercedes35
6. Lewis HamiltonbritMcLaren-Mercedes31
7. Robert KubicalengyelRenault30
8. Mark WebberausztrálRed Bull-Renault24
9. Adrian SutilnémetForce India-Mercedes10
10. Michael SchumachernémetMercedes9
11. Vitantonio LiuzziolaszForce India-Mercedes8
12. Rubens BarrichellobrazilWilliams-Cosworth5
13. Jaime AlguersuarispanyolToro Rosso-Ferrari2
14. Nico HülkenbergnémetWilliams-Cosworth1
15. Sebastien BuemisvájciToro Rosso-Ferrari0
16. Pedro de la RosaspanyolSauber-Ferrari0
17. Heikki KovalainenfinnLotus-Cosworth0
18. Karun ChandhokindiaiHispania-Cosworth0
19. Lucas di GrassibrazilVirgin-Cosworth0
20. Timo GlocknémetVirgin-Cosworth0
21. Bruno SennabrazilHispania-Cosworth0
22. Jarno TrulliolaszLotus-Cosworth0
23. Vitalij PetrovoroszRenault0
24. Kamui KobayashijapánSauber-Ferrari0

 

 A VB ÁLLÁSA – KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari76
2. McLaren-Mercedes66
3. Red Bull-Renault61
4. Mercedes44
5. Renault30
6. Force India-Mercedes18
7. Williams-Cosworth6
8. Toro Rosso-Ferrari2
9. Lotus-Cosworth0
 Hispania-Cosworth0
 Sauber-Ferrari0
 Virgin-Cosworth0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik