Vettel ellenállt Hamilton nyomásának, és újra nyert

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 13:43
null
A Red Bull nem volt elérhetetlen, de Vettel így is nyert vele (Fotó: Action Images)
Címkék
Sebastian Vettel a Spanyol Nagydíjon megszerezte idei 4. futamgyőzelmét, miután a versenyen ellenállt Lewis Hamilton nyomásának. A Red Bull-istálló fölénye közel sem volt akkora a barcelonai versenyen, mint amire az időmérő edzés után számítottunk, a pole pozícióból rajtoló Mark Webbert Jenson Button is megelőzte.

 

Sebastian Vettel keményen megdolgozott a Spanyol Nagydíjon idei negyedik győzelméért, de végül maga mögött tartotta Lewis Hamiltont, és hat tizedmásodperccel megelőzte az angolt. Az első sort szombaton kisajátító Red Bull versenyét alaposan befolyásolta, hogy Fernando Alonso a 4. helyről indulva az első kanyarban az élre állt, és a 18. körig ott is haladt, Vettel előtt.

A német ekkor jól időzített kerékcseréjével lerázta a spanyolt, de Hamilton mögötte maradt, és a verseny végéig üldözte, sőt az utolsó körökben keményen támadta is a KERS-t csak a verseny bizonyos szakaszaiban használó vb-címvédőt.

NÉGY PILÓTÁT FIGYELMEZTETTEK

A sportfelügyelő-testület vizsgálatot indított Lewis Hamilton, Jenson Button, Mark Webber és Jaime Alguersuari ellen, mert a vasárnap délutáni futam során figyelmen kívül hagyták a sárga zászlós figyelmeztetést.

Hamilton a 2., Button a 3., Webber a 4., míg Alguersuari a 16. helyen ért célba Barcelonában. A kvartett figyelmeztetéssel megúszta az incidenst.

A dobogóra Jenson Button állhatott még fel, az angol rossz rajt után az 5. helyről visszaesett a 10. pozícióba, de eggyel kevesebb boxkiállásának köszönhetően lágy gumikon elhúzott Alonso és a pole-ból rajtoló, az első kanyarba harmadikként forduló, de csak a 4. helyen célba érő Webber mellett, és meg is tartotta jó helyezését.

Webber 10 éves sorozatot szakított meg azzal, hogy nem tudott nyerni a pole-ból. A Spanyol Nagydíj élvezetesebb volt, mint amit az elmúlt években megszokhattunk tőle, de a DRS a többi pályához képest nem vált be annyira, kevés előzés volt az élbolyban, azok is inkább a gumik közötti különbségeknek volt betudható.

Az utolsó helyről feljövő Nick Heidfeld új gumijait jól használva más pályán feljebb is zárkózhatott volna a 8. pozíciónál, de Barcelonában ez volt a maximum. A Mercedesek mögött maradt, Michael Schumacher és Nico Rosberg a 6.és a 7. helyezést szerezte meg.

A Sauber is dupla pontszerzésnek örülhetett, Sergio Pérez a 9., Kobajasi Kamui a 10. lett.

ELŐZMÉNYEK

A Red Bull-istálló pilótái a szombati időmérő edzésen majdnem egy másodperccel megverték a hozzájuk legközelebb kerülő McLaren-pilótákat és Fernando Alonsót, amivel mintegy kedvét szegték a riválisoknak.

„Az első száz méteren talán versenyben leszünk velük, aztán vége – mondta Lewis Hamilton. – Talán akkor hozzájuk hasonló köridőket tudok futni, ha a pálya végén a sikán helyett a régi, gyors kanyart használom."

A Red Bull pilótái a pálya utolsó kanyarját az időmérőn nyitott hátsó légterelővel vették be, erre senki más nem volt képes. Hamilton elmondása szerint neki csukott légterelővel is nehéz volt padlógázzal bekanyarodnia. A kanyarban csak eddig lehetett kinyitni a légterelőt, a versenyen csak a célegyenes 830 méteres szakaszában lehet használni a légellenállást csökkentő rendszert, azt is csak a 3. körtől.

A legnagyobb kérdés a rajt előtt az volt, hogy a Red Bull meg tudta-e javítani Sebastian Vettel KERS-ét, vagy a német pilótának a nélkül kell rajtolnia. Mark Webber ugyanilyen problémája miatt Malajziában a 3. helyről a 9. pozícióba esett vissza.

Az idén még nem volt biztonsági autós időszak F1-es futamon, de Barcelonában vasárnap a Kiss Pál Tamás győzelmét hozó GP3-as és a GP2-es versenyen is bejött a safety car a rajt után.

A FUTAM

A rajtnál Vettel behúzott Webber mögé, Alonso kilőtt a német mellé, és a spanyol közönség örömére az első kanyar előtt mindkét Red Bull-Renault mellett elment. Vettel Webber elé került.

Schumacher is remek rajtot vett, a 10. rajtkockából feljött a 6. helyre, míg Jenson Button az 5.-ről a 10. helyre esett vissza Felipe Massa és Sébastien Buemi mögé.

A 4. körben még Alonso volt elöl, mögötte Vettel, Webber és Hamilton sorakozott, de egyikük sem került támadó helyzetbe. Petrov az 5. helyen öt másodperccel lemaradt Hamiltontól. Az oroszról lemaradt Schumacher, aki mögött Rosberg, Massa és Button sorakozott.

Az utolsó kanyarban nem tudtak elég közel kerülni a másikhoz a pilóták annyira, hogy a DRS segítségével a célegyenesben előzési pozícióba kerüljenek. Úgy tűnt, mindenki a boxkiállásokra várt.

A 9. körben Vettel állt a boxba, közvetlenül Massa és Button mögé jött vissza, de szinte azonnal megelőzte a mclarenest, majd a 10-es kanyarban a ferrarist is. A 10. körben Alonso, Webber és Schumacher is szervizelt. Alonso Rosberg elé jött vissza, a mercedesest Vettel addigra megelőzte.

Webber Massa mögött haladt, de hamar megelőzte. Hamilton a 11. körben cserélt kereket. Így tett Petrov, Rosberg és Massa is. Button kint maradt.

Hamilton Webber elé került, szorosan Alonso és Vettel mögött haladt. Webber lemaradása a 12. körben 3 másodperc volt. Hamilton a vadonatúj (értsd: az időmérőn nem használt) lágy gumikon száguldott, a többiek már használton.

A mclarenes tapadt Vettelre, Button a 14. körben kapott új gumikat. A vadonatúj készlet lágy gumiját megkapó angol angol visszajött az 5. helyre, 27.7 másodpercre lemaradva Alonsótól. Mögötte Schumacher, Petrov, Rosberg és Massa sorakozott.

Manőverrel egyikük sem próbálkozott, a nyitható hátsó légterelő a 830 méteren nem hozta meg a várt hatást. Ezen a barcelonai pályán még a korábban a túl sok előzés miatt bírált DRS sem segített.

Vettel a 18. körben új gumikat kapott, hogy megszabaduljon az őt feltartó Alonso szélárnyékától. A Ferrari azonnal reagált, behívta Alonsót, és Hamilton állt az élre. Webber is kereket cserélt.

Alonso Vettel mögött folytatta, a Red Bullnak tökéletesen bevált, hogy egy körrel korábban kihívta pilótáját, és a vadonatúj gumikon sokkal gyorsabban tudott menni, mint Alonso. Hamilton is felgyorsult, gyorsabb kört tudott futni, mint Vettel! A következő körben azonban a német 1.2 másodpercet adott neki. Hamilton azonban Alonsóval versenyzett.

Az utolsó helyről, kemény keverékű gumikon rajtoló Heidfeld a 21. körben cserélt először kereket, addig a 14. helyre jött fel.

Hamilton a 23. körben cserélt kereket, Webber már közvetlen közelről üldözte Alonsót. Az angol kettejük elé jött vissza. Vetteltől a 24. kör végén 5 másodpercre volt.

Hátrébb Trulli elképesztően gyors volt a Lotusszal, ugyanannyi boxkiállása ellenére 6-7 tizeddel gyorsabb volt, mint a Mercedesek. Igaz, a 13. helyen száguldott, Schumacher ésRosberg pedig a 6. és a 7. pozícióban. Heidfeld a vadonatúj lágy gumijait kihasználva tört előre, Alonso és Webber tempójában száguldott.

A 29. körben Alonso és Webber egyszerre érkezett a boxba, s bár Webber kerékcseréje gyorsabb volt, a spanyol a boxutcában kibrusztolta, hogy elöl maradhasson. Egy körrel később Button állt be a boxba, ő csak másodszor cserélt kereket.

Webber egyre inkább elveszítette a türelmét Alonso mögött, Törökországban rég megelőzte volna, de itt nem tudott támadni. Mindketten kemény keverékű gumin voltak. Alonso a 9-es és az utolsó kanyarban elég gyors volt ahhoz, hogy távol tartsa magától Webbert a hosszú egyenesek előtt, máshol pedig nem lehetett támadni.

Vettel a 34. körben szervizelt kemény gumikért, Webber a 10-es kanyarban elment Alonso mellett, de a spanyol visszaelőzte. Button pedig körről körre közeledett hozzájuk a lágy gumikon.

Hamilton a 35. körben kapott új gumikat, s Vettel mögött folytatta.

Button a 36. kör elején megelőzte Webbert, és feljött Alonso mögé – ez volt az első előzés a DRS-zónában az élcsoportban. Ehhez persze az is kellett, hogy Webber kemény keverékű gumin menjen, Button pedig lágyon. Button ugyanebben a körben a szintén kemény keverékű abroncsokon haladó Alonso mellett is elszáguldott, és már a 3. volt.

Alonso a 39. körben újra kemény gumikat kapott, Webber pedig a verseny leggyorsabb első szektorát futotta. Hamilton 1.2 másodpercre volt Vetteltől, a Mercedes pilótái és Petrov új gumikat kaptak.

Vettel és Hamilton esetében az a kritikus kérdés, mikor hívják ki pilótájukat. A 45. kör végén Hamilton hátránya 1.3 másodperc volt a KERS-t használni nem tudó Vettelhez képest, Button lemaradása 24.7, Webberé 33.6, Alonsóé 57.5 másodperc volt. A két Mercedes volt még azonos körben az éllovassal.

Egészen a 47. körig, amikor Rosberg mellett is elment Vettel.

Webber a 47. körben kapott új kemény gumikat, egy körrel később Vettel érkezett meg szerelőihez. Hamilton kint maradt a pályán.

Button is új gumikat kapott, csak hogy Webbert másolja, és maga mögött tartsa.

Hamilton a 49. körben állt ki pit-stopra, s Vettel mögött maradt, nem változott meg a különbség kettejük között.

Az 51. körben Kovalainen kicsúszott a pályáról, és a gumifalnak ütközött a 4-es kanyarban. Nem esett baja, kiszállt a Lotusából.

Hamilton közben a verseny leggyorsabb körét megfutva 1.3 másodpercre feljött Vettelre, Webber pedig Buttont vette üldözőbe, 3.6 másodperc volt kettejük között. Alonso 18 másodpercre volt a 4. helyezett ausztráltól. Mögötte a két Mercedes (Schumi, Rosberg sorrendben) biztosan maga mögött tartotta Massát.

12 körrel a vége előtt Hamilton már közvetlen közelről üldözte Vettelt. Az 55. körben már támadta is a vb-éllovast a célegyenesben. A csapat azt tanácsolta a McLaren-pilótának, hogy a kék és a sárga gombot is használja, azaz minden eszközt vessen be. A KERS-t pedig kizárólag a célegyenesben használja.

Massa fél körön belül a 8.-ról a 10. helyre esett vissza, Pérez és Heidfeld is elment mellette a lágy gumikon. A váltóhibával küszködő brazil a 61. körben a kavicságyba csúszott, és feladta a versenyt. Kobajasi jött fel a 10. helyre.

Heidfeld megelőzte Pérezt, és a 24. helyről rajtolva már 8. volt. A 6. helyről induló csapattársa, Petrov a 11. helyen állt. Ennyivel fontosabbak a friss gumik, mint a jó rajthely.

A 64. körben Vettel és Hamilton lekörözte Alonsót.

A német pilóta végül ellenállt Hamilton nyomásának, és a KERS-t a hajrában nélkülözve megnyerte a Spanyol Nagydíjat.

SPANYOL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:39:03.301
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 0.630 mp h.
3. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 35.697 mp h.
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 47.966 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1 kör h.
6. Michael Schumacher német Mercedes 1 kör h.
7. Nico Rosberg német Mercedes 1 kör h.
8. Nick Heidfeld német Renault 1 kör h.
9. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
10. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1 kör h.
11. Vitalij Petrov orosz Renault 1 kör h.
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1 kör h.
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1 kör h.
14. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth 1 kör h.
16. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 2 kör h.
17. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 2 kör h.
18. Jarno Trulli olasz Lotus-Renault 2 kör h.
19. Timo Glock német Virgin-Cosworth 3 kör h.
20. Jerome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 4 kör h.
21. Narain Karthikeyan indiai Hispania-Cosworth 5 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Felipe Massa brazil Ferrari 58, váltóhiba
Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 48, kicsúszás
Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 28, váltóhiba
Leggyorsabb kör: Hamilton (52. kör) 1:26.727

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Sebastian Vettel 4 5 5 118
2. Lewis Hamilton 1 3 5 77
3. Mark Webber 2 5 67
4. Jenson Button 2 5 61
5. Fernando Alonso 1 5 51
6. Nico Rosberg 3 26
7. Nick Heidfeld 1 3 25
8. Felipe Massa 3 24
9. Vitalij Petrov 1 3 21
10. Michael Schumacher 3 14
11. Kobajasi Kamui 4 9
12. Sebastien Buemi 2 6
13. Adrian Sutil 1 2
13. Sergio Pérez 1 2
15. Paul di Resta 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 185
2. McLaren-Mercedes 138
3. Ferrari 75
4. Renault 46
5. Mercedes 40
6. Sauber-Ferrari 11
7. Toro Rosso-Ferrari 6
8. Force India-Mercedes 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik