Schumacher úgy véli, Alonso feltartotta őt

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 12:58
null
Schumacher csalódott a hetedik hellyel (Fotó: Reuters)
A szezon második futama, az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után Michael Schumacher úgy véli, Fernando Alonso feltartotta őt az utolsó gyors körén, ezért nem tudott előrébb végezni a hetedik helynél. A pole pozíciót megszerző Sebastian Vettel elégedett, míg Lewis Hamilton magát is meglepte azzal, hogy csak a 11. helyen zárt.

Michael Schumacher csak a hetedik helyet szerezte meg az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, de a jelek szerint ez nem csak rajta múlott. A német klasszis a kvalifikáció leintése után azonnal Fernando Alonso Ferrarijához lépett, és hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett a még az autójában ülő spanyolnak.

Schumacher kérdőre vonta Alonsót (Fotó: bild.de)
Schumacher kérdőre vonta Alonsót (Fotó: bild.de)

Ami a történet hátterét illeti: Schumacher a Q3 legvégén gyors kört teljesített a pályán, és az első két szakaszon mért ideje ígéretes kört sejtetett – de aztán rohamosan romlott az ideje, végül be sem fejezte a körét, hanem a boxutcába hajtott. A német pilóta az időmérő után elmondta, úgy érzi, Alonso feltartotta őt, ezért nem sikerült előkelőbb helyen végeznie.

„Megkérdeztem tőle, hogy a csapat a rádión nem szólt-e neki, hogy jövök. Ez a szokás. Azt mondta, hogy nem, egyszerűen túl későn látott meg, és ezért hagyta el későn az ideális ívet, amelyen a gyors körömet futottam" – adott betekintést Schumacher az Alonsóval folytatott beszélgetésbe a Bild helyszínről tudósító munkatársának.

„Nem feltételezek szándékosságot Alonsóról. De ott a kérdés, hogy miért nem látott engem. Ilyen szituációban én rendszeresen belenézek a visszapillantó tükörbe" – tette hozzá a hétszeres világbajnok. A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug úgy vélekedett az esetről, hogy enélkül a negyedik vagy az ötödik helyet szerezte volna meg Schumacher.

„Michael amiatt panaszkodott, hogy csak a hetedik helyen végzett" – kommentálta szűkszavúan az esetet Alonso, aki a harmadik pozícióból vághat neki a magyar idő szerint vasárnap reggel nyolckor kezdődő futamnak.

Az első rajtkockát Sebastian Vettel szerezte meg, aki reméli, ezúttal nem hagyja majd cserben a technika a futamon (a Red Bull pilótája a Bahreini Nagydíjon is az élről indulhatott, sokáig vezetett is a versenyben, végül motorhiba miatt leszorult a dobogóról).

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Egyértelműen a győzelem a célom. De ehhez az is kell, hogy célba érjek" – utalt a 22 éves német arra, hogy versenyautója ezúttal is megtréfálhatja. Ha erre nem kerül sor, Vettel jó eséllyel megnyeri a versenyt, ugyanis az Albert Parkban nagyon nehéz előzni – talán a Melbourne-ben gyakori vendégnek számító safety car húzhatja még keresztül a fiatal német számításait.

Lewis Hamilton, a McLaren pilótája csak a 11. helyen zárt, és ezzel nem csak a szurkolókat, hanem saját magát is meglepte.

„Nagy meglepetés volt ez, nem számítottam arra, hogy kiesek a Q2-ben. Úgy érzem, kihoztam a kocsiból, amit tudtam, de nem volt elég a tapadás. Szóval a mai nap nem volt túl jó, de biztató látni, hogy Jenson nagyszerű munkát végzett. Remélhetőleg mindketten jól szerepelünk majd a holnapi futamon."

AUSZTRÁL NAGYDÍJ 
 AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE
 1.  VettelRed Bull-Renault1:24.7741:24.0961:23.919
 2.  WebberRed Bull-Renault1:25.2861:24.2761:24.035
 3.  AlonsoFerrari1:25.0821:24.3351:24.111
 4.  ButtonMcLaren-Mercedes1:24.8971:24.5311:24.675
 5.  MassaFerrari1:25.5481:25.0101:24.837
 6.  RosbergMercedes1:24.7881:24.7881:24.884
 7.  SchumacherMercedes1:25.3511:24.8711:24.927
 8.  BarrichelloWilliams-Cosworth1:25.7021:25.0851:25.217
 9.  KubicaRenault1:25.5881:25.1221:25.372
10.  SutilForce India-Mercedes1:25.5041:25.0461:26.036
11.  HamiltonMcLaren-Mercedes1:25.0461:25.184 
12.  BuemiToro Rosso-Ferrari1:26.0611:25.638 
13.  LiuzziForce India-Mercedes1:26.1701:25.743 
14.  De la RosaSauber-Ferrari1:26.0891:25.747 
15.  HülkenbergWilliams-Cosworth1:25.8661:25.748 
16.  KobajasiSauber-Ferrari1:26.2511:25.777 
17.  AlguersuariToro Rosso-Ferrari1:26.0951:26.089 
18.  PetrovRenault1:26.471  
19.  KovalainenLotus-Cosworth1:28.797  
20.  TrulliLotus-Cosworth1:29.111  
21.  GlockVirgin-Cosworth1:29.592  
22.  Di GrassiVirgin-Cosworth1:30.185  
23.  SennaHRT-Cosworth1:30.526  
24.  ChandhokHRT-Cosworth1:30.613  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik